Domokos Johanna: Számi partikulák, igeidők és visszaható névmások fordíthatóságáról

By admin 2017-10-31

A számi irodalom magyar fordításairól

A számi irodalom minden egyes nemzedéke fordításra talált a magyar szakirodalomban. Ha annak képviselőit generációs nevekkel illetnénk, azt mondhatnánk, hogy minden egyes generációnak megadatott és megadatik magyar nyelven is megszólalnia. Vuokko Hirvonen által ihletett, ám a női képviselőkön kívül férfi írókkal is kibővített felosztásban megkülönböztethetjük a következő generációkat:

az ősökét (XVIII–XIX. sz.): mint pl. Olaus Sirma, Anders Fjellner, Lars Hætta, Anders Larsen, valamint a korabeli és XX. századi szóbeli irodalom számos névtelen vagy megnevezett adatközlője (pl. Nils Randberg, Jonas Edvard Stegg, Jonas Eriksson Steggo),
a dédszülőkét (XIX–XX. századfordulón születettek): mint pl. Isak Saaba, Johan Turi, Matti Aikio, Israel Ruong, Pekka Lukkari, Hans Aslak Guttorm, Pedar Jalvi, Andreas Labba, Paulus Utsi, valamint Elsa Laula Renberg és Karin Stenberg,
a nagyszülőkét (1920–40 között születettek): mint pl. Sara Ranta-Rönnlund, Ellen-Sylvia Blind, Inger Huuva-Utsi, Stina Gaup-Westerlund, Ella Karin Blind, Anni Kitti, Astrid Johnkareng, Ellen Marit Guttorm, Agnes Øwre, Kaia Nilsen, Annok Sarri Nordrå, Aagot Vinterbo-Hohr és Laura Lehtola valamint Josef Ekgren és Isak Østmo,
a szülőkét (1940–60 között születettek): mint pl. Kirsti Paltto, Aune Kuuva, Iraida Vinogradova, Elvira Galkina, Lajla Mattson Magga, Anna Jacobsen, Ella Holm Bull, Marry A. Somby, Kerttu Vuolab, Rauna Paadar-Leivo, Asbjørg Skåden, Inger Margrethe Olsen, Ellen Marie-Vars, Inghilda Tapio, Inger Haldis Halvari, Ardis Ronte Eriksen, Claudia Fofonoff, Rauni Magga Lukkari, Sara Päiviö, Inga Ravna Eira, valamint Nils-Aslak Valkrapää, Alf Isak Keskitalo, Nils J. Klementsen, Matti Morottaja, Ailo Gaup, Ánde Somby, John Gustav Gustavsen, John-Reier Martinsen, Jovnna-Ánde Vest és Niillas Aslaksen Somby,
a lányokét (1960–1980 között születettek) Inger-Mari Aikio, Mona Solbakk, Stina Inga, Siri Broch Johansen és Anna Stina Svakko, valamint Stig Gaelok és Sigbjørn Skåden,
és az unokákét (1980 utáni generáció) Elle Márjá Eira, Sofia Jannok, valamint Niillas Holmberg és Petter Morottaja.

Hasonlóképp oszthatnánk fel a magyar fordítókat különböző korszakok képviselőire, melyek közül (1. gen.) Halász Ignác, (2. gen.) N. Sebestyén Irén, Bán Aladár, Képes Géza, Erdődi József, Szabó László; (3.) Bede Anna; (4. gen.) Keresztes László, Pusztay János, Nagy Katalin; (5. gen.) Kovács Magdolna, Domokos Johanna, Tillinger Gábor, Tamás Ildikó és (6. gen.) Németh Petra neve emelhető ki. Miképp a számi szerzők, azonképp a magyar fordítók generációinak összehasonlítása nagyon sokat mondana az illető alkotói korok meghatározottságairól. Arra, hogy ki milyen nyelven, milyen műfajban alkotott, miről és mit fordított, és ezek hol és hogyan jelenhettek meg, a jövőben érdemes saját kereten belül alaposan kitérni.

A nemzetközi szinten mind minőségileg, mind mennyiségileg élvonalban járó magyar fordításirodalomból jelen írás pusztán három sor fordításán keresztül igyekszik a példán túlmutató, számi-magyar fordítási kihívásokról szólni. A kiválasztott verskezdő sorokon keresztül lehetőség nyílik a fordítás folyamatának létrejöttéről, a folyamatban résztvevő komponensekről, valamint a folyamatot befolyásolható kontextusokról elmélkedni, miközben a jelölt (a számi eredeti), és a jelölő szöveg (a magyar fordítás) összevetésére, a közöttük föllelhető átváltási műveletek elemzésére, azaz két szemiotikai rendszer egymáshoz való viszonyulásának, elemei megfeleltethetőségének vizsgálatára kerül sor.

Nils-Aslak Valkeapää Beaivi, Áhčážan (1988) című kötete

A kiválasztott részlet a számi költőóriás, Nils-Aslak Valkeapää (1943–2001) 1988-ban megjelent Beaivi, Áhčážan (Nap, Édesapám) kötet 558. számozású versének első soraiból áll. Mind a kötet, mind a vers a számi irodalom eleddig legterjedelmesebb, és egyik legkiemelkedőbb alkotása. Ezen alkotással nyerte el a számi mitográfus megnevezést. A terminus kitalálója, Juha Pentikäinen a szerző egész népének sajátos eposzt „rajzoló, véső” lírájára hívja fel a figyelmet. Ezt a motívumot szólaltatják meg az 558-as vers kezdő sorai:

dego livččen

ieš de

sárgume

…

Legközvetlenebbül ez így hangozhatna:

mintha

magam

rajzolnék

melyek majd így folytatódnak tovább:

558. dego livččen 558.mintha

ieš de magam

sárgume rajzolnék

muhto mángii oly sokszor mégis

girdilan donbeallái átrepülök a másoldalra

inge šát nem tudom

dieđe már

eallin élet

joraha szédít

jodiha pördít

dahkat cselekedni

dego livččen mintha

ieš sajátmagam

dahkame tenném

ja nu de sárggun és így rajzolgatok

… …

A jelölő szövegrész helyére egy olyan fordítás kerül, melyet saját magam készítettem. E fordítás Valkeapää kötetének magyar fordításában jelent meg (Nap, Édesapám, 1. kiadás 1997, 2. kiadás 2001). Valkeapää 1991-ben az Északi Írók Díját elnyerő kötetének számos más nyelvű fordítása is elkészült már, melyek közül a finn (Aurinko, Isäni, ford. Pekka Sammallahti 1992) és a norvég (Solen, min far, ford. Harald Gaski 1992) fordításokból emelek ki elemzésünk szempontjából tanulságos részleteket. Ahhoz, hogy a kiemelt sorokat jobban megérthessük, az alábbiakban röviden kitérek a szerző művére, és a vers rövid leírására.

Nils-Aslak Valkeapää Beaivi, Áhčážan című kötete számi dokumentumfotóknak és a szerző modern lírai alkotásainak szimbiózisából született meg. Ha a kötet védőborítóját leemeljük, megpillantjuk a piros keménykötés aranysárga ábráját, egy sámándobrajzolatot, melyet a költő Ernst Manker Die lappische Zaubertrommel (A lapp/számi varázsdob) című könyvéből vett át (Manker 1936/I: 417). Ennek a dobrajzolatnak a közepén napszimbólum található. Valkeapää az égitestnek megőrzi mitikus jelentését, erre versei mellett a könyv címe is utal: Nap, mint égitest és időszak, számiul beaivi. Apa áhči, becézve és egyes szám, első személyű birtokjellel ellátva: áhčážan. A kötet magyar címe: Nap, Édesapám. Govva pedig magyarul kép. Govvás ebből képzett melléknév. Govvádus látvány, ’képezet’, azaz sok kép egy képben. Govadas a sámándob rajzolt membránja, és így nevezi Valkeapää saját kötetét. Ezzel a képi nyelvvel élve a könyv egészében véve a dob, a vers meg a fotók a hártya rajzolatai.

A kötet három és félszáz képe kettő kivételével (ezek Valkeapäät ábrázolják), 1860–1930 között készült népe életmódjáról, körülményeiről, kultikus helyeiről, tájairól. Ez az emberöltőnyi idő lényegében a számik nemzeti öntudatra való ébredésének jelentős korszaka. A fényképek összegyűjtéséről az egyik interjúban Valkeapää így nyilatkozott: A képek összegyűjtése hat évembe telt. A világ minden sarkába szétszórtan találtam rájuk: Kirkkoniemi, Hamburg, Párizs, Seattle stb. archívumaiban. A fotók ábrázolta táj szintén nagy változatosságot mutat: az Antarktisztól az Északi Sarkig, a Kola-félszigettől Alaszkáig. (angolul idézi Valkeapäät Lehtola 1991: 33). A képek címét a költő az eredeti nyelven közli, mellyel alátámasztja azt a nézetet, melyet Kirsti Paltto így fogalmazott meg: Nekünk nincs történelmünk… Ami velünk történt, más népek életéhez tartozik (l. Jávorszky 1991, 1992). Valkeapää e kötetét családi albumnak szánta népe, nemzete számára. Szimbolikusan e képek összegyűjtésével akarja visszaadni népének, amit tőlük ’elvittek, elvettek’, és nem mond le a képek közlésének jogáról, amikor ezt a kötetét különböző nyelvekre fordítják.

A jelölt szöveg

Az 558. vers összegyűjti a kötet fő témáit, melyek a versbeli linearitást követve a következők:

– a rajzolás, vésés motívuma, mellyel a lírai én, mint mitográfus (l. Pentikäinen 1995), időn kívül örökít meg egy mitikus világot, és ez nemcsak sajátja, hanem a közösségé is;

– a keletkező képekkel (govadas) világok nyílnak meg, válnak átjárhatókká; a govadas struktúrája samanisztikus világfelfogásra vall;

– a repülés motívuma, a lírai én áthelyezkedése a govadasba, ahová olvasóját is magával invitálja;

– az álom-utazás, mely a lírai én önmegismeréséért, beteljesüléséért történik; elementáris tapasztalatok a létről, természetről, időről;

– a lírai énnek mint egyénnek és a közösség tagjának a sorsa múltban, jelenben és jövőben.

A vers textuális felépítése közvetett és közvetlen intertextuális hálót épít ki a kötet többi darabjával, melyek nem zavarják e vers koherenciáját. Mint a kötet többi darabja, egyszerre emlékeztet mágikus imára, jojkára és modern szabadversre: szabad sortördelés, formai kötetlenség, erős belső ritmus, ismétlés és szabad variálás, impresszionista leírás, hangsúlyozott vizualitás és auditivitás. A versvezetésre nem jellemző a bonyolult felépítés, a mondatok egyszerűek, gyakran hiányosak, mely általában a létige (mint állítmány vagy az összetett igeidők első eleme) elhagyásával jön létre. Gyakran hajlik át az egyik sor a másikba, miáltal mondatok is átszövődnek. Igen kedvelt igei alakzat az infinitivusz, szószerkezetekben a birtokos szerkezetek, a stílusalakzatok közül az alliteráció. A verssorok nem elnyújtottak, átlagosan három-négy szó követi egymást. A sorok egymáshoz kapcsolásában nemcsak a függőleges forma egyszerűsége, hanem a ferde vezetés is jellemző. Kimondottan formaversről nem beszélhetünk itt, mint a 272. vers esetében, mely a réncsorda vándorlásának alakzatát veszi fel. A költeményben egyetlen központozási jel található, a vessző, mely a számi ortográfiai elvárások ellenére csupán párszor jelenik meg.

A jelölő szöveg

Az 558. vers fordításakor figyelmet kell szentelni a vers kötetbeli koherenciájára, hiszen számos olyan verset tartalmaz a kötet, mellyel e darab közvetlen intertextuális viszonyban áll. A vers formai sajátosságainak megőrzése nem jelentett nehézséget, még a központozásé sem, habár a számi és magyar ortográfiai rendszerek ebben a tekintetben eltérőek. Egyszerűen mindenütt kitettem a vesszőket, ahol a szerző is kitette, mivel számuk amúgy is csekély, és az eredetiben szintén csak olykor-olykor szerepelnek. Az álló és dőlt betűs részek visszaadása egyértelmű volt, mert ezek a részek grammatikailag jól elhatárolhatók egymástól, és soráthajlás lehetősége nem áll fenn. Megpróbáltam az alliterációknak, ha lehetséges volt, akkor ugyanazon a helyen történő visszaadását. Leginkább néhány szövegegység jelentésének fordítása okozott fejtörést, mivel a fordítás során két nyelven át két világnak kellett összeméretkeznie.

A lexikai és grammatikai átváltási műveleteket a szakirodalom sokféleképpen osztályozza a végrehajtott műveletek célja, oka, szintje, módja, szükségessége stb. szerint. A lexikai átváltási műveletekre a nyelvi jelölők eltérő formai, valamint tartalmi vetületei miatt van szükségünk, míg a grammatikai átváltásokra a nyelvek grammatikai rendszerének különbségei miatt. Ezen átváltási műveletekről Klaudy Kinga azt írja, hogy ezeknek „éppen az a lényege, hogy a fordító, aki tudja, hogy a forrásnyelvi beszélők milyen szabályok alapján vonatkoztatják a forrásnyelvi jelet a valóságra, olyan célnyelvi megfelelőt keres, melyet az általa ismert célnyelvi szabályok alapján a célnyelvi beszélők remélhetőleg ugyanarra a valóságszeletre fognak vonatkoztatni. Lehet, hogy a megtalált célnyelvi megfelelő tárgyak vagy jelenségek szűkebb körére fog vonatkozni, mint a forrásnyelvi szó, de ha abban a közlési szituációban csak így lehet megteremteni az egyenértékűséget, akkor a fordítónak jelentésszűkítéshez, ellenkező esetben jelentésbővítéshez kell folyamodnia” (Klaudy 1994: 105–106).

A számi vers és a magyar fordítás összevetése során rövid utalásokat teszünk a finn és norvég fordításokra, melyeket Pekka Sammallahti illetve Harald Gaski és társai készítettek el. Az 558. sorszámú vers első három sora lexikai és grammatikai átváltásaink elemzése során néhány olyan fordítási problémát emelünk ki, melyek egyéb számi fordítást is érintenek. Az egész versre kiterjedő fordítási elemzéshez 2000-es monográfiám harmadik fejezetét ajánlom figyelmükbe (l. Domokos 2000).

A számi eredetiben és a magyar fordításkötetben e vers összesen 197 írott sorral (és pár tíz sorközzel), nyolc számozatlan oldalt tölt ki, melyek linearitását a lapok egymásutánisága adja meg. Bár sem a számi sem a magyar fordítást nem áll módunkban e keretek között közzé adni, az idézett sorokhoz az alábbiakban sorszámot társítok, melyből a jelenség gyakoriságára és versben való elhelyezkedésére egyaránt lehet következtetni.

Kötőszavak, nyomatékosító partikulák, felkiáltó szavak

A számi versnek fontos jellegzetessége, hogy a rögtönzés és a beszédszerűség benyomását tudja kelteni (l. a jojkák létrehozását). Valkeapää olyan poétikai nyelvezetet alkot, mely az érzelmi benyomásokra nagy hangsúlyt helyez. A kiválasztott versrészlet első szava, dego, ha mondaton belül értelmezzük, akkor összehasonlító tartalommal bír: (olyan,) mint, (olyan,) akár, ha mondatok között, akkor hitpotetikus kötőszóként fordíthatjuk: (olyan,) mintha, mintha épp, talán. Mivel olyan mondatot vezet be (verskezdőként!), amelyben az ige feltételes módban van, mondatkezdő kötőszónk nyomatékosító szereppel is rendelkezik. Paradigmatikus tengelyen továbbgondolva a versben többször találkozunk a de, és a go/-go morfémákkal a dego-hoz hasonló funkciókban, l. már a 2. és a 15. sorban (de— nyomatékosító partikulaként), a 22., 31., 117., 118., 149., 168, (-go kérdő partikulaként), 30., 43., 97., 117. sorban (go határozószóként, ’amikor’, ’amint’, ’míg’) és a 98. sorban (go— kötőszőként, ’ha’). A magyar nyelv nyomatékosító elemei nem tartoznak a lírai nyelvezet kedvelt alakzataihoz, és e tekintetben a számihoz viszonyítva szegényesebb a szókészletünk. A de névszót követő partikulának funkcionális társai a névmásként is létező dat (l. 17. sorban), az enklitikus –nai (l. 44., 52., 73., 95., 150. sorban), az igékhez kapcsolható –han morféma (l. 187. sorban), a bármely szófaj után állható fal (l. 29., 85., 95. sorban) és fas (l. 33.), a tagadó nyomatékosító –ge (l. 6., 24, 42., 88.), valamint az ammal (l 30. sorban) partikula. A magyar lírai nyelvben a számitól eltérően gyakran nem egy elem betoldásával, hanem épp elhagyásával (pl. névelők, tárgyeset, létige) érjük el a nyomatékosítás, a hangsúlyozás hatását, és a létrejövő szerkezet saját tömörségével válik szembeötlővé. Bizonyos esetben beépíthető az is (-nai megfelelőjeként, l. magyar fordítás, ezentúl m.f., 28., 44., 52., 73., 95., 152. sorában), a hát (a de fordításaként), az épp (a fal, dal esetében, l. m.f. 17. sorában), megint ( a fas-t helyettesítve l. m.f. 33. sorában), kérdés esetében az -e kérdő partikula.

Valkeapää kötetében gyakran használt felkiáltószó, a vuoi, versünk 22., 31., 130. sorában fordul elő. Jelentése olykor a meglepődés vagy kételkedés, máskor a kívánság kifejezésére szolgál. Magyar megfelelőként javasolhatjuk a következőket: vajon, aj, oh, ah, bár, ejh, hah. Annak függvényében, hogy a fordító milyen érzelmi állapot sugalmazását tulajdonítja a szerzőnek (és a szövegnek), eltérő megoldásokat lehet ajánlani. Fordításaimban minden esetben szűkítettem jelentéskörét, méghozzá a kontextus függvényében:

vajon én-e
vagy csak én
indulni hogy érkezni

A finn fordítás könnyedén visszaadja a számi szöveg nyomatékosító partikuláit, felkiáltó szavait, ráadásul gyakran hasonló hangalakkal. Ennek nyilvánvalóan a két nyelv nagyfokú rokonsága az alapja. A –go kérdő partikulát a -ko/-kö által adja vissza Pekka Sammallahti, a vuoi felkiáltószót a vai segítségével, a -ge tagadó partikulát a -kä vagy -kään toldalékok beépítésével. A norvég fordításra viszont a teljes rugalmatlanság jellemző – szintén nyelvrendszeri okokból –, és ez nem egyszer a jelentés lényegi módosításához vezet. Például a 22. sor vuoi mungo kérdését (l. m.f. vajon én-e, finn fordítás, ezentúl f. f., vai minäkö) a norvég fordítás eller jeg selv kijelentő alakkal adja vissza, melynek jelentése ‘vagy/talán én magam’.

Rajzolni/vésni

A vers második szava, livččen, a számi létige jelen idejű feltételes alakja (‘lennék’), mely itt nem önmagában áll, mint a 102., 103. és 114. sorokban, hanem a progresszív jelen feltételes alakjának képzésében vesz rész. Azaz a sárgume actio essivus alakkal tartozik össze, mint a 12. sorbeli feltételes létige a két sorral rákövetkező dahkame alakkal. Erőltetett magyarsággal az előbbit ’lennék rajzolásban’, az utóbbit ’lennék cselekvésben’ formákkal adhatnánk vissza, azonban nyelvünk nem rendelkezik folyamatos feltételes igealakokkal. A számi alakhoz legközelebb a magyar jelen idejű feltételes ige áll, melyet a főige tövéhez ragasztott módjellel képezünk, és így be kell érnünk a rajzolnék és tenném megfelelőkkel. E két nyelvben viszont nem szükséges igék mellett a személyes névmások kitétele, mivel az igék személyragjai a névmásokat szemantikailag inkorpolálják, kivételes eset a számiban a harmadik személy. A számi igékhez hasonlóan viselkedik a finn ige, ellentétben a norvég nyelv igéivel, melyek mellé mindig ki kell tenni az alanyként funkcionáló személyes névmást. Míg a finn nyelv rendelkezik a számihoz hasonló jelen, folyamatos feltételes igealakkal, a norvég a magyarhoz hasonlóan ezt jelen feltételessel fejezi ki.

A versben még feltételes módú, jelen idejű igéket találunk a 23., 116., 130., 163. 165. sorokban. Ezek közül a 23., 163,, 165. sorokban a ható modális igét találjuk feltételes módban, melyet magyarul a főige tövéhez járuló ható igeképzővel és módjellel fejezünk ki. E műveletet, azaz összevonást, grammatikai okokból kell létrehoznunk:

sáhtášin leahkit lehetnék
sáhtášii goardnjut felmászhatna
sáhtáše leahkit lehetnének

A másik két esetben (116., 130.) grammatikai cseréhez folyamodunk, azaz a számi feltételes igét ható igével és infinitivusszal fordítjuk. Ezt részben a magyar szintaxis igényli, mely szerint a kell valamit csinálni azért, hogy valami lehessen (és nem: lehetne) szerkezet második igéje ható képzőt kap, a számi feltételes móddal szemben. Azaz:

(ferte láhpot ahte livččii)/ jápmit ahte ealášii(el kell vesznie hogy lehessen) meghalnia hogy élhessen

vuolgit vuoi boadašiimenni hogy érkezni

Magam

A vers második sorában egy nominativusi visszaható névmás található, mely így önmagában, ieš, sokkal szélesebb jelentéskörrel rendelkezik (’mag(a)-m/d/ø/unk/tok/uk’), mint a magyar megfelelője, ugyanis a személyi pontosítást az ige személyragjától (mint esetünkben), vagy ha attól eltér, akkor az őt közvetlenül megelőző személyes névmástól veszi át. Ha nem alanyi esetben áll, a számi nyelv pontos paradigmával rendelkezik arra vonatkozóan, hogy melyik személyre, számra (egyes-, duális!- és többesszám) utal. Döntés előtt így a 2. és ehhez hasonló 13. és 74. soroknál állunk, a 27., 30., 33. (iežan sg. Acc/G., első személy), 169. (iežasii sg. Acc/G., harmadik személy) soroknál az átváltási művelet automatikusabb. A visszaható névmást az első esetben fordíthatjuk saját magam, vagy magam alakokkal, azaz lexikai döntést kell hozni.

Összegzés

A fordítás elemzése során tett megjegyzések az esetjellegűtől, a nyelvi és műfaji sajátosságokon át az általános problémákig terjednek. E pár sor is jól szemlélteti a számi költészet fontos jellemzőit: a szóbeliség benyomását keltő elemek (nyomatékosító partikulák, felkiáltó szavak), a jojkával való műfaji rezonancia (témakezelés, rögtönzöttség, természet-központúság, és legfőképp performativitás) valamint a sortördelés által a többértelmű szerkezetek kedvelése. Ezeknek a jellegzetességeknek átültetésekor a fordítónak segítségül kell hívnia saját népköltészetének és költészetének ismert vonásait, ugyanakkor meg kell hagynia azt a különbséget is, ami a kiinduló és a célnyelvi költészet között van.

Összefoglalva az első három sorban végrehajtott műveleteket, a következőket mondhatjuk. Az igei alak fordításakor grammatikai generalizálás és összevonás történik (livččen sárgume – rajzolnék), a visszaható névmás esetében grammatikai konkretizálás (ieš – maga). A magyar fordításunk így lesz a következő: mintha/ magam/ rajzolnék. Ennek a formának a választását stilisztikai okok motiválják, azaz a számi kezdő sorok dallamának, gördülékenységének, határozottságának visszaadására is hangsúlyt fektettünk. Egy vers fordításánál erőteljesen kell figyelni a szöveg poétikai funkciójának visszaadására, melyet mi egyenragúnak tekintünk a szemantikai pontossággal.

Az első sorok norvég és finn fordításai a következőképpen élnek a nyelvtani rendszerek bíztosította lehetőségekkel:

norvégul: som om (mintha

jeg selv én magam

risser rajzolok)

finnül: kuin olisin (mintha lennék

itse maga

piirtämässä rajzolásban)

Az indító sorok fontos szerepet játszanak a vers és egyben a kötet koherenciájának létrehozásában. A versen belül a rajzolás szövegbeli visszatérésével a 15., 30., 169. sorokban találkozunk, melyek a cselekvést (15.), a cselekvést végző személyt (30.) és a cselekvés körülményeit (170.) emelik ki. A rajzolás motívuma a kötetben, mint a versben is, annak elején és végén található. Intertextuális háló húzódik a 32., 34., 558. és 562. versek között. A fordítónak különösen a 32. és az 562. vers kezdősorainak, valamint az 558. vers 170. sorának hasonló fordításaira kell ügyelnie (32. mun sárggun dáid govaid áigái/ geadgái gárrái…, 558. …sárgon geadgái gárrái áibmui iežasii…, 562. nu mun sárggun dáid govaid/ geadgái gárrái/ áigái… m.f. 32. rajzolom e képeket időbe/ kőbe dobra…, 558. …kőbe dobra levegőbe magamba rajzolok, 562. így rajzolom e képeket/ kőbe, dobra/ időbe…). A rajzolás eseményéhez kapcsolódik e versben és e kötetben a kép motívumának a megjelenése, ennek szócsaládjához tartozó szavak gyakori feltűnése.

Modern szöveginterpretációs elméletek hangsúlyozzák az olvasó konnotációs szabadságát, előzetes információkhoz való kötetlenségét. Ezzel viszont rugalmasan kell bánnunk például olyan költészetek fordításainál, melyek mélyen magukban hordják az őket létrehozó kultúrát. Ha egy kicsit is járatos az olvasó a természeti népek irodalmában, netán a számi kultúrában, Valkeapää költészetét máris több izgalommal olvashatja. Erre viszont a magyar olvasónak jó lehetőségei vannak, hisz mind a magas, mind a populáris kultúra képviselői terjesztettek valamilyen módon ilyen ismereteket. Például a Vágtázó Halottkémek underground együttes számos sámánének szöveget épített be előadásaiba az elmúlt évtizedekben; Képes Géza, Bede Anna pedig több kötetnyi fordítást készített a finnugor, török, mongol népek népköltészetéből.

Bibliográfia

DOMOKOS Johanna

2000 A számi költészet fordíthatóságáról. Budapest.

HIRVONEN

1999a Saamenmaan ääniä. Saamelaisen naisen tie kirjailijaksi (Suomalaisen Kirjallisuuden Seuran toimituksia 725). Helsinki.

1999b Sámeeatnama jienat. Sápmelaš nissona bálggis girječállin. Guovdageaidnu.

KLAUDY Kinga

1994 A fordítás elmélete és gyakorlata. Budapest.

LEHTOLA, Veli-Pekka

1991 Words and Silence. Books from Finland, 1, 31-6.

MANKER, Ernst

1938 Die lappische Zaubertrommel. Eine Ethnologische Monographie. I. Die Trommel als Denkmal Materieller Kultur (Acta Lapponica 1). Stockholm.

1950 Die lappische Zaubertrommel. Eine Ethnologische Monographie. II. Die Trommel als Urkunde Geistige Lebens (Acta Lapponica 6). Stockholm.

PENTIKÄINEN, Juha

1995 Saamelaiset. Pohjoisen kansan mytologia. (Suomalaisen Kirjallisuuden Seuran toimituksia 596), Helsinki:

VALKEAPÄÄ, Nils-Aslak

1988 Beaivi, áhčážan. Guovdageaidnu.

1990 Solen, min far, ford. H. Gaski & J. & K. Utsi, Guovdageaidnu.

1992 Aurinko, isäni, ford. P. Sammallahti, Guovdageaidnu.

1997 Nap, Édesapám, ford. Domokos Johanna, Budapest, 2. kiadás 2001 Marosvásárhely.

Domokos Johanna