Gondolatok a lapp „népdalról”, a jojkáról
A jojka Európa máig fennmaradt legarchaikusabb énekhagyományai közé tartozik, jellemzőit tekintve pedig szinte egyetlen európai folklórműfajjal sem rokonítható. Éppen ezért már meghatározása sem egyszerű.
A lappok életében számos olyan helyzet van, amely jojkálásra ad alkalmat Ez a dalhagyomány olyannyira áthatja a lapp emberek hétköznapjait, ünnepeit, gondolatait, hogy úgy érezhetjük, jojka nélkül nem is létezne ez a társadalom. A lappok a jojkát hatásosabb és szemléletesebb eszköznek tartják az üzenetek közvetítésében, mint a prózai elbeszélést, ugyanis a jojkában a szöveges rész mellett a dallam vonala, a ritmikai jellemzők és az előadásmód is információhordozó.
Ha van valami, amivel igazán jellemezni, sőt meghatározni lehet ezeket az embereket, akkor az a jojka. Jojkában beszélnek, jojkában gondolkodnak, jojkálnak hétköznapi és ünnepi alkalmakkor, egyedül, magányosan és együtt társaikkal, híreket közvetítenek így, és jojkák által válnak egy és ugyanazon közösség tagjaivá. Dalában a jojkáló megkísérli a lehető legautentikusabb módon, az ábrázolás teljességére törekedve megjeleníteni a dal kiválasztott alanyát. A kész jojka így megbonthatatlan egységet képez, amelyből sem a dallamot, sem a szavakat nem lehet kiragadni, és egy másik téma vagy alany énekbe foglalásához kölcsönözni. A melódia, szöveg, gesztusok, mimika és éneklésmód egészének egy adott személyhez vagy más témához való szoros, kizárólagos tartozása a jojkát különösen precíz közlési eszközzé teszi. A jojka nemcsak ábrázol, hanem lényegileg azonosul azzal, akit vagy amit ábrázol. A jojka társadalmi, szociális jelentőségét mutatja az a tény, hogy az ember közösséghez való tartozása azáltal nyer leginkább megerősítést, hogy saját, azaz róla szóló jojkát kap. Általános szokás volt a lappok között, hogy a szülők, illetve a rokonok jojkát adtak a gyermeknek.
Az előadásban többek között a Zenetudományi Intézet Népzene Archívumában található Szomjas-Schiffert gyűjtés anyagának felhasználásával kívánjuk bemutatni a lappok archaikus folklórját. A népköltészet-kutatás elsősorban a tipológiai és sorszerkezeti jellemzőkre fókuszál. A lapp folklórszövegek laza, kötetlen szerkezetüknél és befelé forduló, szinte értelmezhetetlen és töredékes jellegüknél fogva csak részben dolgozhatók fel ezekkel a módszerekkel. A jojkaszövegek vizsgálatához és megértéséhez különösen szükséges a kommunikáció-elmélet, az irodalom és a nyelvészet metódusainak alkalmazása.
Tamás Ildikó