Számik

Európa őslakói

Norvégiában élő magyar ismerősöm mesélte, hogy egy alkalommal a lányával Észak-Norvégiába utaztak. Egymás között magyarul beszéltek, amikor valaki megszólította őket, mondják már meg, melyik lapp nyelvjárást beszélik, mert abban biztos, hogy lappul beszélnek, de nem érti, pedig ő is lapp. Ennek a történetnek két tanulsága van. Az egyik az, hogy a lapp nyelvjárások között valóban olyan nagy különbségek vannak, hogy nem értik egymást az emberek. Ezért újabban nem is nyelvjárásoknak, hanem külön nyelveknek tartják ezeket az igen eltérő nyelvváltozatokat. Arról még vita folyik, hogy hány lapp nyelv van: legalább hat (ennyinek van saját írásbelisége), de lehet, hogy tíz. A másik tanulság is figyelemreméltó: az egymással rokon finnugor nyelvek hangzásukban is hasonlítanak egymásra. A hangsúly általában az első szótagon van, a mondatok dallamvonala ereszkedő jellegű, kevés a mássalhangzótorlódás. A skandináv, vagy a többi germán nyelvhez szokott fülnek rögtön feltűnik ez, s nem csoda, ha a történetben szereplő lappot az otthonosság érzése öntötte el hallván a magyar szót.

 

A kutatás történetéből

Már sokkal korábban is rácsodálkoztak a magyar és a lapp hasonlóságára. Sajnovics János jezsuita szerzetes, a 18. század végén egy észak-norvégiai csillagászati expedíció melléktermékeként fedezte fel a magyar–lapp rokonságot. Felfedezését 1770-ben közölte Demonstratio című latin nyelvű könyvében. A lappok tehát több mint kétszáz éve szereplői a magyar tudományos diskurzusnak, talán ezért is áll rá olyan nehezen a nyelvünk az újabban világszerte használatba vett ún. belső nevükre. Ők magukat száminak hívják, szülőföldjük az ő nyelvükön: Sapmi.

Az egyik legismertebb lapp, bár származásáról nem sok szó esik, a Svédország területén élt, lappok és finnek között szolgált  Lars Levi Laestadius (1800–1861) lelkész. Apai részről svéd papi dinasztia leszármazottja, de anyja és felesége is lapp volt. Carl von Linné tanítványaként a Lappföld flórájának legjobb ismerője, több nemzetközi expedíció és számos külföldi tudományos társaság tagja, a francia becsületrend lovagja, ugyanakkor filozófus, teológus, mitológiakutató. Amikor a rokonnépek és nyelvek első jelentős magyar kutatója, Reguly Antal 1840-ben lappföldi útján meglátogatta, elámult vendéglátójának széleskörű műveltségén, s naplójába azt írta, hogy ilyen okos emberrel még nem találkozott, senkitől sem tanult olyan sokat, mint Laestadiustól. Reguly lemásolta a tudós papnak a lappok mitológiájáról írt munkáját, s miután az eredeti kézirat egy része elveszett, az ő másolatát használták fel a kiadáshoz. Laestadius a róla elnevezett vallási mozgalom elindítója is volt, mely máig hat Skandinávia és Oroszország evangélikus közösségeiben, s a kivándorlókkal együtt Észak-Amerikára is átterjedt.

 

Számiföld széle-hossza

A lappok nyelvi-nyelvjárási tagoltsága abból adódik, hogy egymástól elszigetelten, Skandinávia északi peremén kb. 1500–2000 km hosszú és  200–400 km széles sávon, azaz mintegy 400 000 négyzetkilométernyi kiterjedésű területen élnek, négy államban. Számuk a különböző számlálási módoktól függően 50 000–80 000 között mozog. Norvégiában élnek a legtöbben, kb. 50 000-en, Svédországban mintegy 20 000-en, a finnországi lappok száma 6000, az oroszországiaké 2000 körül van. Az anyanyelvét mintegy 35 000 lapp beszéli, ebből a legnépesebb a főleg Norvégiában beszélt északi-lapp nyelv, mintegy 30 000 beszélővel.

A lappok eredetének kérdése a finnugor őstörténet egyik nagy talánya. Nyelvük a balti-finnekéhez áll legközelebb, de sok benne az ugor és a szamojéd elem is, s szavaiknak egyharmada ismeretlen eredetű. Embertanilag a lapponidnak nevezett típushoz tartoznak, Európa legrégebbi lakói, a jégkorszak után ők jelentek meg északon elsőként. Valószínűleg nyelvcserével jutottak finnugoros nyelvükhöz, de máig eldöntetlen, hogy milyen nyelvet beszéltek korábban. Szóba került egy ismeretlen jégkorszakbeli európai vagy sarkvidéki nyelv, de a szamojéd is.

A lappok balti-finn nyelvrokonaiktól északra éltek, s akkor kezdődhetett el vándorlásuk, amikor a balti-finnek áttértek a földművelésre, ők pedig ragaszkodtak ősi életmódjukhoz, és a vadászatra alkalmas északabbi erdőségekbe húzódtak. A finn betelepülés fokozatosan szorította őket észak felé. A tundravidéken megismerkedtek a rénszarvastartással, ma is ez a legjellemzőbb megélhetési forrásuk. Bár földrajzilag és nyelvileg igen távol kerültek egymástól, egy néphez tartozónak érzik magukat, összeköti őket a közös hagyomány és a népviselet. Pusztóruháiknak jellemző színe a kék, a zöld, a piros és a sárga, ezek a színek szerepelnek zászlójukon is. A lapp népköltészet máig élő, produktív műfaja a jojka, sok töltőelemet használó rögtönzött ének. Szépirodalmukban, színház- és filmművészetükben is megjelennek a hagyományos kultúra elemei. Mivel már régóta keresztények (nyugaton lutheránusok, keleten ortodoxok), a sámánizmusnak csak nyomai maradtak fenn népi kultúrájukban.

 

A tiszta természet védői

A lappföldi tájat és természetet szemléletesen írta le Keresztes László: Aranylile mondja tavasszal című lapp költészeti antologiájának utószavában (Európa Könyvkiadó, Budapest, 1983). Őt idézem:  „Lappföldön még mindig nagyrészt háborítatlan a természet. A mocsarakat és az erdőtakarót csak itt-ott szakítja meg emberi település, szántó és kaszáló is csak ritkán akad a folyók és a tavak mentén, vagy a dombok tövében. Ahogy beljebb hatolunk az erdőbe, már legfeljebb csak egy-egy kis ház vagy falucska töri meg a vadon végtelenjét. Észak felé haladva a terep lankásan emelkedik. A jégtől legömbölyített, lecsiszolt hegyek lejtőin felkúszik az erdő, majd egy magasságban hirtelen véget ér, a tetőn már csak zuzmó található, fa nem. Ezek Számiföld jellegzetes térszínfomái, a tarhegyek. Némelyik tényleg olyan, mint egy fejtető, amelyre tonzurát borotváltak. A tarhegyeken legeltetnek a réntenyésztő számik.

A hosszú téli, majdnem három hónapig tartó sötétség csak fokozza  a táj és az ott élők magányosságát. Tavasszal azonban, amikor visszatér a fény, a lappföldi táj olyan, mint a természet tág perspektívájú és végtelen nyugalmú festménye. Május végétől július végéig nem nyugszik le a nap, kárpótlásul a hosszú téli éjszakáért: véget nem érő naplemente, éjszaka nélküli átmenet az alkonyatból a pirkadatba.

A tarhegyek a norvég határon hirtelen az égig emelkednek, majd folyók zuhatagfátylában ereszkednek bele a tengerbe, amelynek fjordjai csipkés szegélyt formálnak Norvégia partvonalába. A fjordvidék a halász lappok hazája.” (508. l.)

A 20. század második feléig a lappok erős asszimilációs hatásnak voltak kitéve, bármelyik országban is éltek a négy közül. Az utóbbi évtizedekben azonban erősödött érdekérvényesítő képességük. Először a skandináv országokban hozták létre kulturális és politikai szervezeteiket, melyeknek munkáját a Számi Parlament és a Számi Tanács koordinálja. Ez utóbbi befolyással bír az államok törvényhozására is a lappokat érintő gazdasági, szociális és kulturális kérdésekben. A skandináv országokban például rénszarvastartással kizárólag csak lapp nemzetiségűek foglalkozhatnak. Az számít lappnak, akinek legalább az egyik nagyszülője lapp anyanyelvű volt. Az utóbbi években az oroszországi lappoknak is lehetőségük van részt venni a Számi Parlament munkájában. A három skandináv országban a lapp hivatalos nyelv, a közhivatalokban joguk van anyanyelvükön inténi ügyiket. Ezekben az országokban lehetőségük van arra, hogy az óvodától a felsőoktatási intézményekig anyanyelvükön tanuljanak. Oroszországban csak az általános iskola alsóbb osztályaiban vannak anyanyelvi órák. Mégsincs könnyű dolguk, hiszen a legfiatalabb nemzedék szülei már asszimilálódtak, és az anyanyelv visszatanulása sok erőfeszítést kíván.

 

Versek

 

Paulus Utsi: A lappság ereje

Ha elpusztítanák

a holdat meg a földet

sátraink – ezüstcsillagok –

világítanának

Ha már remény se volna

megmaradnánk mozdulatokban

Ahol csak tűz ég

mi benne égünk

Nils-Aslak Valkeapää: A mi őseink raktak tüzet

A mi őseink raktak tüzet

Felső-Erdőshegyen

a Nagymocsár zsombékjain

Széleshegy hátán

Nagyapám szerencsés halászatról mesélt

Nagyanyám szénát szedett a cipőjébe

Naposligetben

Apám Ferdekő alatt született égető fagyban

És még tőlem kérdezik

hol a te otthonod

Nils-Aslak Valkeapää: Az én otthonom

Az én otthonom a szívemben van

elkísér mindenüvé

Az én otthonomban zeng egy dal

gyermekek örvendezése

kolompok kolompolása

kutyák csaholnak

lasszó süvít

Az én otthonomban posztókabátok

színes szegélyei ringanak

Számi lányok fehér rénbőrharisnyás lába

meleg mosolya

Az én otthonom a szívemben van

elkísér mindenüvé

            (Bede Anna fordításai)

Vissza

Kezdőlap