Berkenyekoszorú

Válogatás a legújabb mordvin lírából – Szombathely, 2006. Fordította: Fábián László és Pusztay János

 

A Berkenyekoszorú c. kötet, amely 2006-ban jelent meg, az addigi legújabb mordvin lírából válogatott verseket közöl. Valentyina Misanyina összesen kilenc szerzőtől gyűjtötte csokorba a műveket, amelyek eredetiben (erzául vagy moksául) és magyarul olvashatók Fábián László és Pusztay János fordításában. A verseket megelőzően a szerzők életéről rövid leírást adnak az életrajzi jegyzetek szintén Valentyina Misanyina tollából. Az egyes költők művei és rövid bemutatása előtt Masszi Ferenc grafikái láthatók.

Rögtön az első költőtől tizenegy verset olvashatunk, ami azért érdekes, mert egyeseknél jóval kevesebb, kettő-négy verset emelt ki a gyűjtő. Alekszandr Arapov erza költő fő témái a természet, a család és az élet múlandósága (mindezt persze a teljesség igénye nélkül állíthatjuk, hiszen válogatásról van szó). Ahogy a finnugor népek költészetében általában – kivéve a mai magyar lírát –, úgy itt is kitűnik az, hogy a természet mennyire fontos szerepet játszik a mindennapi életben, így az iro­da­lomban is. Alekszandr Arapov legfontosabb kifejező eszközei a növények, a ter­mé­szeti erők. Vannak olyan versek, amelyekben szinte csak ezekkel operál (Eltéptem a papírt, Meztélláb menni szembe a nappal…). Ezek közül a szövegek kö­zül azonban kiemelkedik az a darab, ahol egyetlen, de annál meglepőbb és erő­teljesebb ilyen kép van: Ne zokogj, almafa, ily erősen…/hárs nyikorgásod fojtsd le, vissza…(Az Asszony sír c. versben a síró nőt azonosítja az almafával és a hárssal.)

Az anya szerető, védelmező, biztos pontként tűnik fel a Gyógyító ének c. versben, de ennél érdekesebb az apához fűződő ambivalens viszony megjelenése (Hát te nem fogsz mindörökké élni?, Egyik dal éppen véget ér…), ami alapvetően a lírában is ritka.

Ljubov Gyergacsova erza költőnő darabjaiban is megjelenik az anya, szintén az otthon melegét, a biztonságot, a hazát jelképezve (Fenyőmön karácsonyi tüzek égnek). Elbeszélőként is megjelenik az anya, mint olyan, de a téma kicsit személyesebb, érdekesebb aspektusában. Az Esős az ősz c. versben a gyermektől való elválás fájdalmának, bizonytalanságának tapasztalatát írja le a beszélő.

Ennél a szerzőnél megjelenik a szerelmi téma is, a Madárrá, ha válhatnék… kezdetű vers egy szakítás történetét írja le.

Egy gyönyörű darab szól a költői megihletettségről. A Dallamok jöttek… kezdetű versben védelmező szerepben, a boldogság kulcsaként jelenik meg a Múzsa: „Múzsa! Benned védelemre leltem,/más boldogság nem lehet, csak ottan.

A természet szeretete Dmitrij Taganov erza költő Erdő c. versében tetőzik be. A beszélőt körülvevő természetes világ a kezdet és a vég, a boldogság, a haza. E rövidke verset az teszi különlegessé, hogy az anyát és az apát azonosítja a termé­szeti jelenségekkel, ez ad kitűnő felépítést a versnek. A kiválogatott versek másik fő témája az elérhetetlen szerelem (Érintene kezem, Csókod ér el).

Filozofikus témák tűnnek fel a kötet első moksa költőjének verseiben. Vaszilij Krigin az emberi lét, a boldogság kérdéseivel foglalkozik, pontosabban a kérdéseket önti verses formába. Tejút c. verse a boldogság utáni epekedést, Meg akarom tudni c. verse pedig az földi élet előtti és utáni lét bizonytalanságát feszegeti. Ezen kívül megjelenik még verseiben az önismeret, és az idő múlásának kérdése.

Vlagyimir Nyesztyerov moksa költőnél jelenik meg először a kötetben a veszélyeztetett nyelv (…Mint a forrás vize). A nemzeti témán kívül feltűnik itt is a boldogtalanság, a lélek fáradtságának tapasztalata.

Viktor Lobanov abban tűnik ki a kötet szerzői közül, hogy feltűnően sok aposztrophét használ, és a megszólítások főleg a természeti dolgokhoz, tárgyakhoz, ritkábban személyekhez szólnak (Egy költőtársnak, Felhőcske, Reggel ülök csónakomba, Fenyő… stb.) A Roskadoz össze c. versben kiéleződik a város és a vidék viszonya, amely kettősség a mordvinoknál a kultúrát, a nyelvet fenyegeti. Az elbeszélő egy Petrovna nevű nőt mutat be, akinek a gyermeke városba költözött, és édesanyját „elfelejtette”.

Kiemelendő még Moksa panar c. verse is. A lírai én ugyancsak megszólít valakit, ebben az esetben egy családtagját, ami személyessé teszi a vers hangulatát. A panar egy női viselet, ing a mordvinoknál, és ezt a szöveget a maga nemes egyszerűségében tudja rétegzetté tenni. Ez a ruhadarab egyszerre jelképezi a megszólított („Nénikém”) ifjúságát, az ártatlanságot, a mordvin hagyományokat, kultúrát és a falvak régi szépségét.

Anatolij Tyapajevtől csak két mű, két epikus vers olvasható. A Kancsó c. szöveg szinte meseként olvasható, mert maga az egész darab egy elbeszélés. A történet mondanivalójában mintha sok többletet nem hordozna egy átlagos tanmesével szemben, a vége azonban eltér, hiszen a szegény ember nem kap feloldozást, a rossz fél győzedelmeskedik. A szöveg azt az érzést kelti, hogy ez a világ rendje, ez a realisztikus felfogás.

A kötet címadó verse Raisza Orlava moksa költő tollából származik. A berkenyekoszorú c. vers – híven a kötet sok más darabjához – a természettel, az évszakokkal szimbolizálja az idő múlását. Az ősz mint az elmúlás motívuma nem meglepő az irodalomban, itt azonban egy keserű, önostorozó számadást tár elénk az elbeszélő: „Ősz, váratlanul érkezel erre, / nem örvendezem ég-aranyodnak, / varjú-éjeid egyre gyötörnek, / a hibáim is így gyarapodnak.” Kiemelendő témák még a szerelem és a haza; ezeket a verseket is némi keserűség és rezignáltság fűszerezi.

Végezetül Marina Maljkina verseiből olvashatunk. Ezek a művek szintén olyan kérdésekre keresik a választ, hogy az ember miben lelheti boldogságát, és egyáltalán az élet mibenlétét kutatja. Gyakoriak a népi motívumok, és az elmúlás metaforái.

Párhuzamba állítva a megismert verseket, és a mai magyar lírát nagyon sok szembeötlő különbséget találhatunk. Az annyiszor emlegetett természeti képek áthatják minden egyes erza és moksa költő szövegét. Valószínűleg arról van szó, hogy a természettel való kapcsolat a mordvinokban sokkal erősebben megmaradt, és él ma is. Mindennek az origója a környezet: a fű, a fa, a felhők, a szél.

A legtöbb szerzőnél kiemelkedő szerepe van a családnak. Elsőre talán ez nem is tűnik annyira érdekesnek, de újragondolva az olvasottakat kitűnik, hogy itt sokkal jobban átitatnak mindent a családi kapcsolatok. A kiválogatott művek között az anya szinte minden szerzőnél megjelenik. Ami ezt igazán érdekessé teszi, hogy több aspektusában boncolják a témát, de az anya kivétel nélkül pozitív szereplő. Jellemző a gyermektől való elválás, a távolság problémája, hiszen az érvényesülni kívánó fiatal sok esetben elhagyja szülőfaluját.

Egyes szerzőknél az apa is megjelenik, de ez már bonyolultabb, összetettebb dolog. Az apa–gyermek viszonyban kiemelik az alá-fölérendeltséget, és a közöttük húzódó állandó ellentéteket (Egyik dal). Az Apámnak c. versből kiszűrődő szomorúság, apa-hiány könnyen párhuzamba állítható Kovács András Ferenc Vásárhelyi teátrum c. versével, ahol szintén a hiány, a keserűség jellemzi a szülő–gyermek viszonyt. (Az összehasonlítás a két nép mai lírája közötti különbségek miatt volna igazán érdekes.)

Szerelmes verseket is válogatott a gyűjtő, de mintha ez a téma alulmaradt volna a lételemző versekkel szemben. Érdekes, hogy a filozofáló, elmélkedő szövegek nagyobb arányban szerepelnek a kötetben. Főleg az idő múlásával kapcsolatban merül fel rengeteg kérdés. A megszokott ősz motívum megjelenik, de nem uralja teljesen a szövegeket.

A mordvin verseket olvasva a befogadó úgy érezheti, mintha a versek nem is a mai modern költészetből lennének válogatva, hiszen olyan témák, képek jelennek meg, amelyek bennünk első olvasásra régi korokat idéznek. Kár lenne abba a tévedésbe esni felületes olvasással, hogy ezek a versek nem hordoznak annyi többletet, mint bármely más nép modern lírája. Figyelmesnek kell lennünk. El kell kicsit felejteni a szokásos olvasmányélményeinket és megpróbálni egy más aspektusában tekinteni erre a lírára.

Ha összességükben tekintünk a szövegekre, azt láthatjuk, hogy rengeteg kérdés merül fel a versekben, ezáltal a hangsúly a problémafeltevésre kerül. A beszélő a saját problematikáját egyrészt személyesnek, másrészt közösnek tekinti. A „nyitva hagyott” versek megadják nekünk az esélyt, hogy gondolkozzunk, a magunkévá tegyük a problémát, és a saját megoldásunkat keressük meg.

 

Mogyorósi Kamilla