Maria Vagatova: A kis tundrai ember
Versek és mesék. Fordította és szerkesztette: Nagy Katalin. Budapest, Larus Holding, 1998. (http://mek.oszk.hu/14100/14121/index.phtml)
Az uráli népek költészetét, azon belül is a hanti irodalmat jobban megismerhetjük Maria Volgyina (írói nevén Vagatova) munkásságának köszönhetően. A Hanti-Manysi Nemzetiségi Körzetből származó írónő önálló könyve 1998-ban jelent meg. Nagy Katalin fordításának köszönhetően a magyar olvasók is gyönyörködhetnek a hanti versekben és mesékben. Nagyszerű tény, hogy e mű elektronikusan 2014-től elérhető. Így lehetővé válik, hogy minél többen elolvashassák. A könyv szerkesztője és fordítója Nagy Katalin, aki a hazánk legjelesebb finnugor irodalmi fordítója. Többnyire manysi és komi irodalmi műfordításait a szerzőikkel nagyon szorosan együtműködve oroszból fordítja. Szép számú publikációval és publikus tevékenységgel büszkélkedhet, néhány fontosabb könyve: 2004-ben Fehérvári Győzővel jelentettek meg egy szöveggyűjteményt vers- és prózamondóknak Dalom, dalom, hej! Regém, regém, haj! címmel. 1997-ben a Budapesti Finnugor Füzetek 8. számában olvashatjuk Kellenek a szárnyak, míg tart az út című tanulmányát. Recenziói közül szeretném kiemelni „…Réti Apó lompos útját tovább öltöm…”, mely Bella István Hú-péri-hú (Vogul és osztják teremtésénekek, sorsénekek és medveénekek) c. fordításkötetének elemző bemutatása. Műfordításai közül az egyik legfrissebb (2013) munkája Mizgulin, Dmitrij: Ha már szavakat adott a Megváltó neked. Hanti, komi, lapp, manysi, mari, udmurt és vepsze novellákat is fordított, amelyekből válogatást a Repülés a mélybe című kötetben olvashatunk. Hazai és nemzetközi konferenciákon rendszeresen tart előadásokat, sőt a Nemzetközi finnugor írókongresszus szervezésében és lebonyolításában évek óta aktívan részt vesz. Saját verseit a Világ-Golgota; Válság; Napbaleset című könyvében is olvashatjuk. A finnugor irodalom ápolásában nagyon sokat köszönhetünk Nagy Katalin munkásságának, mind hazai, mind nemzetközi viszonylatban.
Maria Volgyina 1936-ban egy tizenkét gyermekes ősi réntenyésztő család első gyermekeként látta meg a napvilágot. Hat éves koráig élt a családjával nomád sátorban, életének első pár éve nagyon meghatározó volt számára. Ez lett költészetének legfőbb ihletője. A hanti szokásokat és hagyományokat őrző családi környezetben főként nagyanyjától és nagyapjától tanulta meg az ősi meséket és legendákat. Kazimi diákként is írt már verseket. 1951-től négy évig a Hanti-Manysi Nemzetiségi Tanítóképző Intézetben tanult, majd Kazimban tanított. Második férje, Vlagyimir Volgyin hanti költő, akinek 1968-ban megmutatta verseit, és férje ösztönzésére azóta rendszeresen ír, és gyűjti a legbecsesebb népköltészeti kincseket. Első megjelent kötete Asz alani, amely hanti nyelven íródott. A második könyve, Aj Nyorum Hö ( Kis Tundrai Ember) megjelent hanti és orosz nyelven is. Munkásságából fontos még megemlíteni, hogy Tatjana lányával közösen összeállította a Tak Molupszi című emlékkötetet, amely a fiatalon meggyilkolt nagy tehetségű Vlagyimir Volgyinnak állít emléket.
Maria Volgyina több évig tanítóképzőben tanított, illetve a körzeti rádióban bemondóként dolgozott. Majd volt tudósító, szerkesztő. 1990-től a Hanti jaszang (korábbi nevén Lenin útján) című hanti nyelvű körzeti újságnál ő a főszerkesztő. Munkája mellett 12 éve vezeti azt az egyedülálló családi folklór és etnográfiai együttest, amelyet ő hozott létre. Rendszeresen részt vesz hazai és nemzetközi tudományos és művészeti rendezvényeken. Magyarországon is többször járt.
E műnek a nagyszerűségét – a tartalma mellett – az is növeli, hogy Maria Vagatova a második olyan író, akinek műveit külön kötetben olvashatjuk, ugyanis finnugor nyelvcsaládhoz tartozó nem önálló államiságú népek íróinak, költőinek alkotásait antológiákból és periodikákból ismerhetjük meg mi magyarok. Eddig hazánkban a manysi Juvan Sesztalovnak jelent meg több önálló könyve: Kék vándorutak, Amikor a nap ringatott, Julianus rám talált, Medveünnep közeledik, Torum tudata, a természet tudata.
Az Aj Nyorum Hö című könyvet Nagy Katalin fordította és szerkesztette, Schmidt Éva készítette a jegyzeteket, a szép illusztrációk Kuhterin A. Sz. keze munkájának köszönhetők. A könyv felépítését nézve két részre osztható, az első részben 22 verset, a második részben 7 mesét találunk. A jegyzetek és a szótár pedig segít az uráli népek kultúrájában kevésbé járatos olvasóknak, ugyanis szómagyarázatokat és érdekes információkat tudhatunk meg egyes művekről. Vagatova verseinek legfőbb témája a szülőföld, a természet szeretete és az emberi kapcsolatok. Néhány versében a modern világgal szembeni kritika is megfogalmazódik.
A kötet első tíz versében központi helyet foglalnak el az emberi érzések: önmagával vagy a családtagjaival kapcsolatban. A hanti nép társadalmával kapcsolatban is fontos információkhoz jutunk, megismerhetjük a férfi és női szerepeket, és a nemek egymáshoz való viszonyát is. A Kislányom, kicsi lánykám! című versben az idősebbek (szűkebb értelemben az anya) jó tanácsokkal látják el a házasság előtt álló lányokat. A versekből megismerhetünk néhány népi szokást is, például a Hanti nő ha táncolni ment kezdetű versből a magas és az alacsony tánc közti különbséget. Az Anyai szív című vers egy gyönyörű anyák napi vers is lehetne, amely nem hagyományos osztják verselésű, de nagyon ismertté vált vers, a hazai műsoros esteken szinte mindig eléneklik. A Drága Petar, hitves férjem című vers nagyon személyes hangvételű, két ember közti kapcsolat tragédiájáról olvashatunk.
Az ember és a természet harmonikus kapcsolata sok versben központi helyen van. A Hantijaim, földjeim című vers eredeti szövege tele van kedveskedő szavakkal és kicsinyítő képzőkkel. A kedveskedő stíluseszközökkel a szótagszám is növekedik, ami szerepet játszik a rímeknél is. Több helydicsérő verssel is találkozunk a kötetben, az egyik legszebb számomra a Hetta című vers. „ Itt minden szívem táplálója/ Földem, folyóm, hogy feledném,/ Nélkülük hogyan élhetnék” – ez a néhány sor is kiválóan tükrözi a hanti nép szoros kapcsolatát a természettel és szülőhelyével.
A hagyományos életformát folytató hanti közösségek is találkozhatnak a modern világ tárgyaival, erre utalnak a Jarasz című versben az alábbi sorok: „Nehéz hozzá eljutnom./ Nem, nem zavar a roppant táv!/ Kényelmes helikopterrel…/ De már nem kellek/ Jarasz öcsémnek,”. A Szívtelenek című vers fejti ki leginkább, hogy a XX. század emberei hogyan teszik tönkre a természetes lakhelyüket: „Minden mezőt letapostok…”. A hantik állásfoglalását jól tükrözi az alábbi két sor: „Gonosz ördög cimborátok,” és „Hordjátok el sátorfátok!”
A versek többsége meghallgatható az osztják népzenei lemezen, sőt maga Vagatova is megénekelte többek között az Én, büszke nő, Örökké élnek és Én, Szent Úrnő című verseit. Az utóbbi Schmidt Éva szerint tekinthető Vagatova Maria ars poeticájának. A nyírkéregedények feldíszítése átvitt értelemben az írónő hivatástudatára utalhat: „Mintákat karcolgatok, / Díszeket varrogatok, / Én, Szent Úrnő / Amit lehet feldíszítek, / Mit tudok, szépítek”.
A könyv második részében meséket olvashatunk. Érdekes lenne összehasonlítani ezeket a történeteket magyar népmeséinkkel. Most azonban csak néhány jellegzetességet szeretnék kiemelni. Ezeknek a hanti meséknek a főszereplői általában egy férfi és egy nő, akik között rokoni (két generációval fiatalabb az egyikük) vagy házassági kapcsolat van. A cselekményben fontos szerepe van az ismétléseknek, a próbatételeknek, melyek hatására a főhősök megváltoznak a történet végére.
Az első néhány mese (Hilü és a Fekete szív Aki; A kis cipó) hanti változata sajnos hiányzik a kétnyelvű kötetből. A Kis mos férfi és az unokaöccse című mese számomra az egyik legkedvesebb, mert fordulatokban gazdag a cselekménye és a befejezés is meglepő. Schmidt Éva a mese tartalmának szokatlanságát így fogalmazza meg: „A szereplői általában fordított előjellel szoktak szerepelni. Így a Mos Nő pozitív figura szokott lenni, az erdei Óriás Öreg az negatív, a fia szintén, és a végén az ellenséget szokás így elátkozni, nem pedig a főhős átkozza el önmagát.”
Az Asszony térdkalácsából lett Mos Férfi című meséből szeretném bemutatni egy példával, hogy a hanti mesékben is vannak állandó, kis változtatással megismétlődő ehhez hasonló mondatok: „Asszony térdkalácsából lett Mos Férfi csak a mesében él, s lám, a mese folytatódik… Ment, mendegélt. Sokat ment, vagy keveset, nem tudjuk.”
A Bogyószem Asszonyka című mese a párválasztásról és a nagy szerelemről szól, de mégse boldog befejezéssel zárul a történet, hanem egy bölcsességgel: ”Régi igazság, hogy az ember szépsége ügyes kezében rejlik, s nem csak küllemében. Lehet valaki szép nő, mint Bogyócska, de mit ér, ha semmihez sem ért, ha segítség nélkül még melegséget és jóságot sem képes adni embertársainak. Hamarosan a mesebeli Bogyószem Asszonyka sorsára jut.”
A könyv címadó meséje, A Kis Tundrai Ember cselekményét tekintve a legbonyolultabb és a történet összetettsége által talán a legjobban beleláthatunk a tundrai emberek életmódjába: képet kapunk a vadászatról, a közlekedései eszközeikről, étkezéseikről, a családok szerkezetéről és a házassági szokásokról. A könyvben szereplő történetek közül egyedül ebben a mesében van fontos szerepe a családok/ törzsek egymással szembeni ellenséges érzületeinek és harcaiknak.
A hanti nyelvű kultúra napjainkban erősen veszélyeztetett. Kultúrájuk ápolásában és a hagyományaik megőrzésében fontos szerepe van a körülöttük levő népeknek és a kultúra közvetítőinek is. Ehhez nagyszerűen járul hozzá e kiadvány is.
Darányi Krisztina