†Zergi Gábor–A. Molnár Ferenc: Képek a finn–magyar egyházi kapcsolatok köréből
Képek a finn–magyar egyházi kapcsolatok köréből
Zergi Gábor református lelkész útja Finnországban 1948-ban és 1975-ben20
Az egyházi, felekezeti viszonyok, az egyháztörténet az országismeretnek is része, a finn–magyar kapcsolatoknak pedig az egyházi kapcsolatok is. S lévén, hogy a finnek nagy többsége evangélikus, ez tulajdonképpen a finn–magyar(országi) evangélikus kapcsolatokat jelenti. Ezekről még az 1984-ben magyarul, finnül és angolul azonos szöveggel, de részben eltérő képanyaggal kiadott – hasznos összefoglalást és ismereteket ugyancsak tartalmazó, ámbár láthatóan propaganda célokat is szolgáló – Barátok, rokonok. Tanulmányok a finn–magyar kulturális kapcsolatok köréből című könyv is megemlékezik. Ebben a Finn–Magyar Kulturális Egyezmény aláírásának 25. évfordulójára megjelent összeállításban (szerk. Karig Sára és Päivi Heikkilä. Bp., Európa Könyvkiadó, 1984) Juhani Huotari írta A szakszervezetek, a polgári szervezetek és egyesületek magyarországi kapcsolatai című bő négy oldalnyi fejezetet (263–267), amely egy oldalnyi terjedelemben az evangélikus egyházaink közötti kapcsolatokra szintén kitér. A finn változatban (Ystävät, sukulaiset. Suomen ja Unkarin kulttuurisuhteet 1840–1984. Pieksemäki, Suomalaisen Kirjallisuuden Seura, 1984) az e fejezethez (249–252) mellékelt mindkét fénykép egyházi tárgyú. Az egyik az 1937-es magyarországi finnugor (finn–észt–magyar evangélikus) lelkésztalálkozóról való. 1937. jún. 6-án a keszthelyi vasútállomáson Martti Voipio készítette, s a képaláírás szerint is többek között K. E. Rinne esperes, Garam Lajos lelkész, J. A. Mannermaa, Hugo Rahamägi és Túróczy Zoltán püspökök láthatók rajta, a finn és az észt püspök kezében nagy csokor virág van. A másik pedig az 1981-es iisalmi magyar–finn (– ?? észt) teológusnapok vezetőit és előadóit mutatja egy előadáson, köztük például Káldy Zoltán püspököt. Az első kép a magyar változatban nincs meg, a másodikhoz pedig téves aláírás került: „Finn–magyar folkloristák találkozója, 1981”. Az alatta levő kép aláírásával cserélték össze („Finn–magyar teológustalálkozó, 1981”), amelyen viszont finn és magyar nyelvészeket, folkloristákat és más kutatókat ismerhetünk fel (Hajdú Péter, Mikko Korhonen, Kiss Antal, Simoncsics Péter (akkori finnországi magyar lektorok), Voigt Vilmos, Lauri Honko, Kaarina Sala, Urpo Vento stb.; ld. a 232. lap után – a magyar változatba a képeket csoportosan helyezték el, és nem mindig a megfelelő fejezetbe). Ennek a képnek a tárgyát a finn változat alapján pontosíthatjuk is: „A Finn Irodalmi Társaság 150 éves évfordulója alkalmából a [Helsinki] Magyar Kulturális Központban rendezett finn és magyar kutatók találkozója”.
A fenti kis „előszó”, gondolom, megindokolja, miért közlöm itt (is), ezt a véletlen indítékból született rövid egyházi tárgyú írást. 1996 őszén és telén egy három hónapos ösztöndíjjal Finnországban jártam. Időközben ott értesültem róla, hogy a svédországi magyar protestánsok lelkésze, két szlovákiai magyar református teológussal átjön Helsinkibe, és az alppilai templomban magyar nyelvű istentisztelet lesz, amelyet teázás, beszélgetés követ. Molnár-Veress Pál erdélyi evangélikus lelkészt évekkel ezelőtt a népesebb svédországi magyar protestáns (református, evangélikus, ? unitárius) diaszpóra hívta meg, s ő ott országszerte folyamatosan szolgál és munkálkodik is a gyülekezeteikben. Évente egyszer vagy kétszer Helsinkibe (és Tallinnba) is átjár(t). Az Új Kévét, az Északi Magyar Protestáns Gyülekezetek Lapját szintén ő szerkeszti, ez az interneten is olvasható, a Svédországi Magyar Egyházi Közösség honlapján, ahol az egyes települések egész évi (közös) protestáns istentiszteleti rendje ugyancsak megtalálható (http://www.keve.se). Az Új Kéve XXI. évfolyamának 4. számában (Stockholm, 2013. december) egyébként az ottani magyar katolikus gyerekek magyar nyelvű első áldozásáról és bérmálásáról is van egy cikk. A Helsinki Magyar Tudományos és Kulturális Központban – amelynek akkor Csúcs Sándor volt a vezetője, és amely ugyancsak részt vett az említett istentisztelet szervezésében – felvetettem, hogy az azt követő beszélgetésen tarthatnék egy rövid előadást a Himnusz (Kölcsey: Hymnus) szövegének egy-két – a protestáns, főleg a református énekhasználattal, Szenci Molnár Albert zsoltárfordításaival is összefüggő – értelmezési problémájáról. A témáról ugyan volt anyagom, de otthon, így aztán a szóba jöhető helsinki könyvtárak katalógusaiban kezdtem el keresni egy Szenci Molnár-kötetet vagy egy magyar református gyülekezeti énekeskönyvet. Nem találtam. Az egyetem Finnugor és Magyar Intézetének könyvtárát magam néztem át: a magyar irodalmi és az egyházi részlegnél itt sem jártam sikerrel. Aztán a csekély zenei részleg felé szinte csak véletlenül pillantva megakadt a szemem egy fekete könyvön. Kinyitottam, s láttam, hogy az az 1939-ben Jugoszláviában kiadott magyar református énekeskönyv, amely – az újabb gyülekezeti énekeskönyvek között kivételesen – Szenci Molnárnak mind a százötven zsoltárfordítását hiánytalanul tartalmazza. Még jobban megörültem és meglepődtem azonban az egyetemi intézeti pecsétek felett olvasható névbeírásnak: „Zergi Gábor theologus 1943. III. 26.”. Zergi Gábort ugyanis az egyházi sajtóból ismertem, s tudtam, hogy az egyik lánya a debreceni egyetemen a finnugor szakot is elvégezte (1981-ben). Ő, Pálóczyné Zergi Klára most a pápai református gimnázium magyar–német szakos tanára. – Úgyhogy rögtön le is xeroxoztam Zergi Gábor hajdani énekeskönyvének előlapját és belső címlapját. S itt közlöm mellékletként.
Zergi Gábor énekeskönyve
A helsinki magyar nyelvű protestáns istentisztelet november végén vagy decemberben, még karácsony előtt volt, és sajátos módon történt. Mint ritka alkalomra, egyfajta magyar találkozóra is, más helyekről szintén jöttek finnországi magyarok, és például katolikusok és zsidók, illetve valláshoz, egyházhoz nem kötődők is. A padokban pedig a nyugati magyarságnak szánt protestáns, talán Németországban nyomtatott énekeskönyvek voltak. Molnár-Veress Pál prédikált, aki református papi öltözetet viselt, s úrvacsoránál ő osztotta a bort. Az alppilai evangélikus templom lelkésze, Heikki Ahonen pedig, mint az evangélikusoknál (is) szokás, az ostyát. Ezek vétele viszont állva történt, nem letérdelve, mint az evangélikusoknál. Úrvacsorát azok vettek, akik óhajtottak, a többiek addig a helyükön maradtak. Heikki Ahonen Magyarországon ösztöndíjas volt, jól beszél magyarul. A Finn és a Magyar Evangélikus Egyház között ugyanis az 1920-as évek óta jó kapcsolat, rendszeres ösztöndíjas csere is van, egy ideje pedig testvérgyülekezetek szintén alakultak (jelenleg több mint ötven testvérgyülekezet van).21
A helsinki istentisztelet utáni teázáson aztán beszélgettünk, elsősorban a két felvidéki református teológus, egy fiú és egy lány mutatkozott be, illetve tartott rövid igemagyarázatot, s magam is elmondtam az előadásom.22 Azután Molnár-Veress Pál és a legátusok (ők kapták a perselypénzt) indultak is a kikötőbe, onnan pedig Észtországba, Tallinnba, az ottani magyarokhoz. – Kis kitérőként megjegyzem, hogy azóta Finnországban is viszonylag több magyar él, és rövidebb időre, átmeneti munkavégzésre szintén többen mennek ki, ezért – mint az interneten látom – megszervezték és hivatalosan is bejegyeztették a Finnországi Magyar Keresztény Közösséget (Suomen unkarilainen kristillinen yhteisö ry), „amely ökumenikus [ebbe a katolikusok is beleértetnek] alapokon szerveződött barátságos magyarok csoportja”. Ők immár minden hónap első vasárnapján 11 órakor rendszeresen tartanak magyar nyelvű istentiszteletet Helsinkiben az Alppila-templomban, keddenként 17:30-kor pedig bibliakört az otaniemi (Espoo-Helsinki) kápolnában. S többször hívnak meg magyar vendég-lelkészeket is, főleg evangélikusokat és reformátusokat, és a Helsinkiben ösztöndíjasként tanuló evangélikus teológushallgatók segítségét is igénybe veszik. Lehetőség szerint alkalom adtán pedig katolikus tagjaik aktív közreműködésével katolikus misét szintén szerveznek Helsinkiben. Egész évi istentiszteleti rendjük és rendezvényeik címe, időpontja stb. szintén rajta van a honlapjukon (http://www.magyar-kozosseg.com/esemenyek.htm), sőt visszamenőleg 2008-ig az előző éveké is. Itt láttam, hogy 2014. március 23-án Molnár-Veress Pál prédikált náluk a svédországi magyar kamarakórus szolgálatával, utána pedig közös étkezés volt a gyülekezeti teremben. S az interneten szintén látható, hogy a finnországi magyaroknak van egy másik egyházi szerveződése is, a Finnországi Magyar Gyülekezet, amely viszonylagos rendszerességgel (évi 3-4 alkalommal) külföldi lelkész [többnyire Molnár-Veress Pál] szolgálatával szervez anyanyelvű istentiszteletet, és ilyenkor ennek helyszíne a kalliói templom is lehet. Az ez évi húsvéti istentiszteletet az FMKK és az FMGy közös szervezésében tartották az alppilai templomban. Az FMGy a Google-n keresztül szintén elérhető, honlapján (http://www.angelfire.com/nb/fmgy) azonban némi régi információ mellett, az a közlés áll, hogy e néven az megszűnt, s az „aktuális finnországi magyar keresztény/keresztyén egyházi események ügyében” a Finnországi Magyar Keresztény Közösség honlapját ajánlják (amelyen az FMGy által szervezett események szintén fel vannak tüntetve). Az FMKK honlapja egyébként jól karban van tartva, különböző területekre is kiterjed, belinkelték például a Biblia több különböző magyar és finn fordításának a letölthető szövegét is.
Hazajövetelem után aztán később egy levél kíséretében elküldtem Mádra Zergi Gábor (nyugdíjas) zempléni esperes úrnak a lexeroxozott zsoltárcímlapokat és két őt érdekelhető (köztük egy finn tárgyú) cikkem másolatát. Volt köztünk további cikk- és kiadványcsere is. Először Zergi Gábor nevében a felesége kézírásával mádi képeslapon (1998. aug. 12.) jött a köszönő visszajelzés. Ezután Zergi Gábortól egy, augusztus 14-én dátumozott kétoldalas levél érkezett. Mint írta, megromlott látása miatt már csak géppel és nehezen tud írni, olvasni is csak nagyítóval, sokszor a felesége olvas fel neki. Nagy meglepetéssel és örömmel nyugtázta a küldeményem, s részletesebben szólt arról, miként jutott ki Finnországba, és hogyan telt ott az ideje. Röviden személyes dolgokról is írt, s irántunk is érdeklődött. A válaszlevelemben javasoltam, hogy jó lenne közölni a finnországi emlékeiből, azért is mert érdekesek, s egy sajátos időszakból valók. Második levelében (1998. nov. 23.) erre azt írta, hogy ő már ezt nem tudja megtenni, annyira nem is gondolja őket publikálásra érdemesnek, de ha gondolom – a finn–magyar kapcsolatokról írva – nyugodtan használjam fel őket. Még egy karácsonyi lapot (’99. dec. 7.) kaptam Zergi Gáboréktól, egyszer pedig amikor Debrecenben jártak, meglátogattak a lakásunkon, s jól elbeszélgettünk. Azt hiszem, ekkor ajándékozott meg Az élők csomójába bekötve című könyvével is. Zergi Gábor (Hajmáskér, 1921 – Mád, 2001), Gábor bátyám (hívhatom őt így is, mert még leveleiben felhatalmazott rá, ill. így is írta őket alá) leveleit közlés céljából aztán már csak 2014-ben vettem újra elő, s írtam azok alapján (is) a Sárospataki Füzetekbe egy, szintén a kettőnk neve alatt publikált, a jelen írás bevezető lábjegyzetében említett közleményt, amely ennek a cikknek is az alapja, indítója. – Megjegyzem még, Jakab Lászlótól (KLTE–DE) tudom, hogy 1956 októberében az egyetemről Mádra mentek nyelvjárást, szőlészeti szókincset gyűjteni, s még szüretelésre is kimentek. A kirándulás megszervezéséhez pedig Zergi Gábor felesége, Szegedi Klára segítségét kérték, akit ismertek, mert a KLTE-n végezte el a magyar szakot. A hallgatókat házaknál helyezték el, Jakab László Zergiék vendége volt, a még ott lévő tanárok: Kálmán Béla és Sebestyén Árpád pedig Szerencsen szállodában aludtak. 23-án érkeztek, s 24-én korán Zergi Gábor két pohár pálinkával bekopogtatott Jakab Lászlóhoz: „Lacikám, igyunk, kitört a forradalom!”. A hosszabbra tervezett gyűjtést le is rövidítették, hamarabb mentek haza.
Szerintem Zergi Gábor említett leveleinek kortörténeti értéke szintén van, s érdekes adalékokkal szolgálnak az akkori finn s ehhez kapcsolódva a magyar egyházi viszonyokról. Zergi Gábor levelei abból a szempontból is bizonnyal egyediek, hogy a háború utáni időkből az (egyik) legelső magyar (és református) teológushallgató-lelkész finnországi „szabad programú” (tanulmány)útjáról számolnak be. Érdemesek lehetnek tehát arra, hogy a finnek iránt érdeklődők szélesebb körben is megismerhessék őket. Az alábbiakban szószerinti részleteket közlök Zergi Gábor leveleiből, az elsőnek a nagyobb részét, s ezekhez olykor (finn) egyháztörténeti kommentárokat fűzök.
Részlet az első levélből: „Nagy meglepetést jelentett számomra a »felfedezésed« is, mert sejtelmem se volt róla, hogy ilyen nyomot (is) hagytam magam után ott fönt Északon. Sejtelmem sincs arról sem, hogy a jelzett jugoszláviai énekeskönyv hogyan került a helsinki magyar intézet könyvtárába. [Bekezdés] 1938-ban, középiskolás diákként a mezőtúri ref. gimnáziumban kaptam egy osztálytársamtól egy finn kislány címét, akivel levélváltásba kezdtünk, és ez folyamatosan tartott, míg a háborús viszonyok lehetetlenné nem tették a levelezést. Több társammal együtt meg is próbáltunk útlevelet szerezni Finnországba, de ez nem sikerült, katonaköteles kor közelében lévén. A háború után, elsősorban a levelezőpartnerem ügybuzgósága folytán, a megszakadt kapcsolat újra folytatódott, és később ismét fölvetődött a finn utazás lehetősége. 1947-ben nyílt meg a lehetőség arra, legalábbis úgy látszott, hogy külföldi ösztöndíjra lehet esetleg pályázni meghívó levéllel. Sok remény ugyan nem volt a kiutazásra, de néhányan úgy döntöttünk, hogy megpróbáljuk. Ki erre, ki arra próbálkozott. A finn levelezőpartnerem is szerzett egy meghívólevelet a Suomen Kirkon Seurakuntatyön Keskusliitto [a Finnországi Egyház Gyülekezeti Munkájának Központi Szövetsége] központi egyházszervezettől, azzal, hogy ha sikerül kijutni, a helsinki egyetem theológiai fakultásán tudnak számomra szerezni helyet, noha református vagyok. Az evangélikus theológusoknak ott mindig volt ösztöndíjas hely. Én, mint akkori kollégiumi szénior és a Dóczyban hitoktató óraadó, a többiek éppen végzett segédlelkészek, beadtuk az útlevélkérelmünket. A legnagyobb meglepetésünkre 1947 nyarán meg is kaptuk az útlevelet mindannyian. A baj csak az volt, hogy noha az útlevelet szinte mindenkinek megadták akkor, de a kiutazáshoz kellett még az akkor létező Szövetséges Ellenőrző Bizottság kiutazási engedélye is. Ezt pedig nem kaptuk meg, s 1948. jan. 1-jén megszűnt a SZEB. Mikor ennek a híre eljutott hozzánk, újra elkezdtünk mozgolódni, vajon a meglevő – de lassan lejáró érvényességű – útlevelünkkel kijuthatunk-e külföldre. Lassan kiderült, hogy az útlevél-ügyeket más szervezet vette át (ÁVO), amelyik most már jól megnézte, kinek ad útlevelet, de akinek volt már útlevele, annak újat adtak ki. Mi is megkaptuk fél évre szóló új útlevelünket, és azt hiszem az utolsó pillanatokban sikerült kilépni a határon 1948 áprilisában. Tíznapi kalandos utazás után (a jegyet magyar pénzen csak Stockholmig lehetett megvenni) április vége felé értem Helsinkibe. Akkor már a második félév is a közepe felé járt, ösztöndíjról szó sem lehetett. Így aztán vendégként töltöttem és utaztam több mint fél évet finn földön, jórészt levelező partnerem családjánál. Több gyülekezetben is prédikáltam aztán, s mint egykor az evangélikus theológusoknak, a perselypénzt nekem adták, mint itthon a legátusnak. [Bekezdés] A »fordulat évét«, 1948-at ott töltöttem Északon, sokfelé csavarogva. Részt vettem ifjúsági táborokon, utcamisszióban, konfirmandusokat felkészítő táborozásokon, a felébredtek nagy nyári hálaadó ünnepségén, nagyon sok seuraton23, s a felébredtek bibliaóráin Helsinkitől Ivalóig, Turkutól Savonlinnáig.
Helsinkiben a nagytemplomi gyülekezetben, Töölö gyülekezetében és Mustasaarin, az ifjúság akkori kedvenc táborozási, egyházi szigetén. Mindez új volt a számomra az akkori egyházi körülmények és addigi tapasztalatok után. Novemberben keveredtem vissza Debrecenbe, s itt folytattam aztán a szolgálatot a Dóczyban és aztán már mint Mester utcai segédlelkész, 1953 végéig, illetve a Dóczy államosításáig. Onnan repültem aztán akaratom ellenére Mádra, ahol is immár 45 éve élek, négy éve nyugdíjasként, s e tanév végéig a Sárospataki Kollégium Theológiai Akadémiáján voltam óraadó.24 [Bekezdés] Itthon akkor és később is tartottam néhány előadást a finnországi tapasztalatok alapján. Néhány cikket is írtam az akkori kistemplomi gyülekezet szerkesztésében megjelenő »Vasárnap« című gyülekezeti lapnak, de azt hiszem csak egy számban jelent meg belőle, mert közben megszüntették a lapot.25 Aztán belekerülve az élet sodrásába, s az itteni, akkor nagyon nem könnyű gyülekezeti életbe, a finn ügyek helyett fontosabbnak tűnő mindennapi ügyekkel kellett megbirkózni. A finnekkel való kapcsolat személyekre lebontva ugyan mindmáig megmaradt (két finn lányt magyar férfival még eskettem is magyarul-finnül)… Az énekeskönyvi névbeírás és dátum csupán a könyv beszerzésének a dátuma. 1948-ban voltam Suomiban, mint a háború utáni első magyar jövevény. Elkezdtem ugyan ott egy naplót írni, de csak egy hónapig bírtam cérnával. Ma már sajnálom nagyon, mert jó volna pontosan emlékezni az egykori, nagyon kalandos útra. 1975-ben voltunk feleségemmel még egyszer egy hónapig finnországi túrán. Egykori levelezőpartnerem és lánya végig kísértek nagyjából azokon a helyeken, ahol valaha jártam, sok emlék újra ébredt, de az elmúlt újabb negyedszázadban megint csak homályosultak az emlékek. [Bekezdés] Szolgálatom hosszú ideje alatt mindig arra biztattam az idős kollégákat, hogy írják meg visszaemlékezéseiket. Úgy gondoltam magam is, hogy ha az Úr nyugdíjas időt enged, magam is ezt teszem majd. Persze, semmi se lett belőle, és már nem is igen lehet. A finn emlékekkel is így vagyok…”.
Zergi Gábor második leveléből azt a finn vonatkozású részt közlöm, amelyben arról az 1948-as herättäjäjuhlat-ról (a felébredtek ünnepségéről) ír, amiről a finn seurat szót magyarázva a harmadik lábjegyzetben már megemlékeztem. „Óriási élmény volt számomra az addig elképzelni se tudott nagy vallásos összejövetel, a felébredtek (»zekések«) nagy nyári hálaadó ünnepélye, ahova meghívtak, ahol felszólalásra kértek, ahol református lelkész még nemigen vett részt… Nem tudom, persze, hogy ez megvan-e még ma is, de akkor még a külügyminiszter is ilyen [a felébredtek viselte] öltözetben volt. Nagy élmény volt találkozni Malmivaara püspökkel, akinek már a nagyapja ott volt az ébredés indulásánál, Olavi Karesszel, aki megírta vagy öt kötetben a felébredtek történetét (»Jumalan kansan vaellusta« [Isten népének vándorlása]). Életem végéig el fog kísérni a nagy ünnepi gyűlésnek s az előtte-utána a környéken végbement bibliaórák, »seuratok« sajátos, semmihez sem hasonlítható légköre.26 25 évvel később, 1973 [1975; ld. fentebb is] nyarán egy hónapot feleségemmel együtt eltöltöttünk finnországi utazással. Akkor is részt vettünk egy nyári herättäjäjuhlat-on. Akkor pedig az akkori itthoni viszonyok miatt volt különösen nagy élmény a 30-40.000-es egyházi összejövetel. Akkor nem is mertem a nagygyűlésen megszólalni, mert egykori püspökünkkel, Péter Jánossal utaztunk Helsinkibe egy repülőn. Érdekes, már nem is emlékszem rá pontosan, hogyan is hívták azt a múlt rezsimben sokat emlegetett szervezkedést, valami efféle volt: »Helsinki vagy Európai Béke és Biztonsági Együttműködés«.27 Óva intettek a Heinävesiben tartott herättäjäjuhlat szervezői is a megszólalástól, hiszen a lapok tele voltak a felébredtek hálaünnepélyéről szóló beszámolókkal is a békegyűlés mellett.”
A finnországi élményeknek, tapasztalatoknak is lehetett némi szerepe abban, hogy Debrecenbe visszatérve a Berényi József vezette Mester utcai gyülekezetben – amíg az akkori lelkészeket el nem mozdították onnan – Zergi Gábor segédlelkész is olyan eredményesen és emlékezetesen tudott munkálkodni. Erről a Sárospataki Füzetekbe írt, említett cikkben – a Mester utcaiak visszaemlékezései alapján – röviden szintén megemlékeztem, itt azonban ezt a részt elhagyom, mert nincsenek (közvetlen) finn vonatkozásai.28 Azt azonban „nyelvész-érdekességként” még megemlítem, hogy Szathmári István professzor (ELTE), mint elmondta, a Debreceni Tudományegyetem magyar–francia–német szakos hallgatójaként, szobatársaival a Református Kollégium hátsó épületének 2-es számú szobájában lakott, s tagja volt a Református Kollégium Tanárképzőintézetének. (Akkor a Kollégiumban tanárszakosok, teológusok még együtt is laktak.) S a mellettük lévő, 1-es szoba a senioré, Zergi Gáboré volt, akire nagy tisztelettel és elismeréssel emlékszik, 1952 decemberében Szathmári Istvánt és feleségét is ő eskette Kisújszálláson. A Debreceni Református Kollégium Tanárképző Intézete egyébként 1925-ben kezdte meg működését a Kollégium egyetemi (eredetileg főiskolai) internátusában, s részben hasonló volt, mint az Eötvös Kollégium. Az egyetemisták ott is hallgathattak órákat, önálló könyvtáruk és számos kiváló tanáruk volt, köztük nem egy ugyanakkor vagy később az egyetemen szintén tanított. Egy adat: a Tanárképző-intézetben „Papp István gyakorló gimnáziumi tanár, egyetemi magántanár 1942 óta magyar- és finn nyelvészetet, finn irodalmat tanított mint hároméves ciklusra megbízott előadó”. Az Intézetet 1952-ben megszüntették. (Ld. A Debreceni Református Kollégium története. Szerk. Barcza József. A Magyarországi Református Egyház Zsinati Irodájának Sajtóosztálya. Bp., 1988. 258–259; az idézet: 259.)
† Zergi Gábor – A. Molnár Ferenc
20E cikk nagyobb része megegyezik a következő közlemény első felével: † Zergi Gábor – A. Molnár Ferenc: Zergi Gábor Finnországban maradt énekeskönyvének nyomában. Sárospataki Füzetek. 18 (2014)/2: 30–39. Az SpF.-ben megjelent cikk megfelelő részéhez még nem keveset hozzáírtam, olykor viszont némileg elhagytam belőle, ill. átfogalmaztam. Az itt teljesen mellőzött rész a fiatal Zergi Gábor debreceni segédlelkészi működéséről szól.
21A finn–magyar egyházi kapcsolatok vagy pl. a finn–magyar testvérgyülekezetek kereső szavaknak a Google-be való beütésével szintén tájékozódhatunk a finn–magyar egyházi kapcsolatokról. S azt is megjegyezhetjük, hogy a finn evangélikus egyház újabban több esetben anyagilag is segítette (és segíti) a magyar evangélikusokat (pl. építkezések, könyvkiadás támogatásával). S az egyházi kapcsolatokra ld. még a később hivatkozott helyeket is.
22Főleg a Hymnus első két sorának („Isten, áldd meg a magyart! Jó kedvvel, bőséggel,”) a magyarázatával foglalkozott, s azt vetette fel, hogy itt a jó kedvvel ’kegyesen’, a bőséggel pedig ’bőven’ értelmű (is) lehet. Kölcsey ugyanis a Hymnusban mintegy visszahelyezi magát „a magyar nép zivataros századaiba”, s egy reformáció korabeli költő prédikátori-biblikus hangján szól. S különösen a régi protestáns egyházi nyelvben, énekekben a jó kedv igen gyakran ’kegyelem’, a bőséggel pedig ’bőven’ értelmű. Az előadás cikként („Jól értjük-e a Himnusz első sorait?”) – esetenként némileg kiegészítve – aztán több helyen is megjelent, pl. az Új Kévében is (1998/2: 9–10), innen vette át a Partiumi Közlöny (1998/11:7), de ld. még pl. Élet és Irodalom 1997. aug. 15. és in: A. Molnár Ferenc: Anyanyelv, vallás, művelődés. Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége, Kolozsvár, 1999: 18–28.
23A seurat (szeurat) a finn pietizmus egy befelé tekintő, puritán magatartásra ösztönző jelentős ágának, az ún. „körtti” ébredési mozgalomnak sajátos hitbuzgalmi összejövetele (a mozgalom, ill. tagjainak körtti, körttiläinen elnevezése a férfi résztvevők viseletének egy jellemező darabjára utal: a körtti egyfajta rövid fekete kabát, zeke. A körttiek a szeuratokon összegyűlnek pl. „egy-egy parasztház nagy szobájában, a »tupá«-ban, s az imádság, ének egyéni bizonyságtételek, hosszú csöndek permanens váltakozásában néha órákat töltenek. Saját énekeik vannak, a »Sion énekei«… Énekeiket könyv nélkül tudják, sokszor versközi strófákkal kezdenek, a hallott témához kapcsolódnak, s mindenki azonnal bekapcsolódik az éneklésbe… Évente nyári nagygyűléseiken több tízezer ember gyűlik össze 2–3 napra, s neves igehirdetőik szolgálatával permanens monumentális seurattá bővülnek” (l. Koren Emil: Testvéreink északon. A finn–magyar egyházi kapcsolatok története. A Magyarországi Evangélikus Egyház Sajtóosztálya, Budapest, 1986. 32–3). A körttiek nem szakadtak el a finn evangélikus egyháztól, tagjaik, szimpatizánsaik sorában a lelkészek és az egyházi munkások közül is nem kevesen ott vannak. Szeuratjaikon, nagygyűléseiken mások is részt vehetnek, s nem mindig és mindenki viseli a sajátos „népi” öltözetüket sem.
Második levelében Zergi Gábor el is küldte egy, Nurmiban 1948. júl. 6–8-án tartott ébredési ünnepről szóló kétoldalas kiadványrészlet xeroxát. Az egyik képen az alatta lévő szöveg azt írja, Svédországból és Magyarországról szintén érkeztek vendégek, s látható is, amint mások társaságában állva „Malmivaara püspök beszélget Zergi Gábor magyar lelkésszel”. A szövegben pedig másutt megjegyzik, hogy Zergi Gábor a magyarok üdvözletét hozta az örvendező Finn Sionnak. (Megemlítem még, hogy az első finnugor [evangélikus] lelkészkonferencián Budapesten 1937. máj. 25-ét, a második napot „finn »felébredt« szeurattal” kezdték; ld. Koren: i. m. 69–70). Bár Finnországban is jelentős az elvilágiasodás és a globalizáció hatása, a körttiek, a felébredtek évi ünnepén Tuomo Lahdelma és az interneten olvasható híradások közlése szerint a mai időkben is összegyűlnek úgy 30.000-en. – A finn egyházi életről, a finn–magyar egyházi kapcsolatokról ld. pl. Koren i. m. (irodalommal); az ébredési mozgalmakról összefoglalóan külön is: Richly Gábor: A finn ébredési mozgalmak. In: Hagyomány, közösség, művelődés. Tanulmányok a hatvanéves Kósa László születésnapjára. Szerk. Ablonczy Balázs, ifj. Bertényi Iván, Hatos Pál, Kiss Réka. Books in Print, Bp., 2002. 258–268.
24 Zergi Gábor Debrecenből való áthelyezésnek a „közvetlen előzménye az volt, hogy egy, a fiatal lelkészek számára szervezett tanfolyamon nem az egyházi vezetés elvárásainak megfelelő dolgozatot írt”. Később a Sárospataki Református Teológiai Akadémián Zergi Gábor óraadóként ószövetségi biblia-ismeretet és héber exegézist (= bibliai szövegmagyarázat értelmezése) tanított. (Ld. Szatmári-Karmanoczki Emília: A Sárospataki Református Teológia tiszteletbeli tanárai. Sárospataki Füzetek 13 /2009/1: 91–92.)
25A Vasárnap c. lapból sem a Kistemplomi Gyülekezetben, sem a Debreceni Református Kollégium Nagykönyvtárában nem találtam egyetlen példányt sem.
26Pálóczyné Zergi Klára említette, édesapjuk mondta nekik, hogy a finn külügymisztériumban volt, aki azt tanácsolta neki, tekintettel az otthoni helyzetre, változásokra, ne menjen haza. Ő azonban nem gondolt erre.
27Az Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet (EBEÉ) országai 1975. aug. 1-jén írták alá a Helsinki záróokmányt. Az 1975 és 1990 közötti további találkozókon az aláíró 35 ország pl. jogi, politikai alapelvekben és a fegyverzet korlátozásában állapodott meg.
28Vö. Széles Lajos (szerk.): A Mester utcai gyülekezet története az emlékezés tükrében. 1938–1998. Mester utcai Református Egyházközség Presbitériuma, Debrecen, 1998.