Maticsák Sándor: Finnugorok végveszélyben. A 2012-es oroszországi népszámlálás eredményei

Finnugorok végveszélyben

A 2012-es oroszországi népszámlálás eredményei

Az interneten elérhető a legutóbbi, 2010-es oroszországi népszámlálás összesített adat­sora. Eb­ben a rövid áttekintésben a finnugor népességre vonatkozó legfőbb mu­tatókat igyekszem köz­re­ad­ni. A 2002-es cenzus eredményeit Sipőcz Katalin fog­lalta össze, írása a Finnugor Világ X. év­folyamának 2. számában jelent meg (2005 júniusában).

A legfrissebb adatok lesújtóak, megdöbbentőek. A finnugrista szakemberek rég­óta kongatják a vészharangot, nemzethalálokat vízionálva. Sajnos, a legújabb adat­sorok azt mutatják, hogy né­hány nép esetében elérkeztünk a már vissza­for­dít­hatatlannak tűnő határokig, de a drámai fogyás és nyelvvesztés – hacsak nem tör­ténik valami csodaszámba menő pozitív változás – az ún. na­gyobb (?) né­pe­ket, nyelveket is hamarosan végveszélybe sodorja. (Oroszországi rokonaink nyel­vi helyzetét, reménytelen jövőképét szemléletesen mutatja be Pusztay János 2006-ban meg­je­lent, Nyelvével hal a nemzet c. könyvében. A helyzet azóta to­vább romlott.)

Az adatsorokat természetesen a megfelelő óvatossággal és kritikával kell ke­zel­ni. Ennek kü­lön­féle okai vannak. A népszámlálás merev rovataiba igen nehezen lehet be­sorolni a ve­gyes­há­zas­ságok gyermekeit vagy a kevert lakosságú területek népességét (pl. egy manysi–orosz frigy­ből született gyermek Zürjénföldre költözve feleségül vesz egy udmurt lányt, vajon a gyerekeik milyen nemzetiségűnek fogják vallani magukat?) S azt sem szabad elfelejteni, hogy – habár már el­múltak azok az idők, amikro Sztálin kivégeztette a nép­számlálás vezetőt, mert a Szovjetunió la­kosainak összlétszáma jócskán elmaradt az „előírtnál” – még mindig fontos szerepet játsz­hat­nak külső szempontok is valamely nemzetiséghez sorolásban (erre ld. a későbbiekben az ún. „meg­élhetési manysik” megjelenését). S nem utolsósorban nehéz értelmezni az olyan adat­so­ro­kat, mint pl. a 2002-es népszámlálásé, ahol 73 fő vallotta magát vótnak, de ugyanakkor 778-an je­lezték, hogy tudnak vótul (vö. Sipőcz 2006: 26).

1. A lélekszámra vonatkozó adatok

Elsőként nézzük meg, milyen az uráli népesség létszáma és százalékos aránya Orosz­or­szá­g­ban a 2010-es nép­szám­lálás adatai alapján (a népnév előtti szám Oroszország 194 nem­ze­ti­sé­gé­nek rang­­sorában elfoglalt helyüket jelzi). A százalékos adatok az össznépességből (145 166 731) való részesedésüket mutatják:

Megjegyzések a táblázathoz:

[1] Erza és moksa összesen. A népszámlálás során 57 008 fő vallotta magát er­zá­nak, 4767 (!) pedig mok­sá­nak (2002-ben: 84 407, ill. 49 624). – Itt jegyzem meg, hogy a népszámlálás hivatalos adatsora nem su­gall egyértelmű képet. Si­pőcz Katalin a 134.031 fős erza és moksa létszámot többletként adta hozzá a mord­­v­inokéhoz, én úgy olvasom ki az adatokból, hogy ez a népesség része az össz­­mordvinságnak.

[2] Hegyi és mezei cseremisz összesen. A népszámlálás során 23 559 fő vallotta ma­gát hegyi, s csak 218 me­zei cseremisznek (2002-ben 18 515, ill. 56 119).

[3] Komi és izsmai összesen. Utóbbiak létszáma 6 420 (2002: 15 607).

[4] A magyar szakirodalomban a komi-permjákot általában a komi egyik nyelv­já­rá­sának tekintik. Az orosz­or­szági hivatalosságok (az „oszd meg és uralkodj-elv je­gyében”, hasonlóan az erza–moksa prob­le­ma­ti­ká­hoz) két külön nyelvnek ve­szik őket. Ebben a statisztikai kimutatásban, a népszámlálás adatsorait kö­vet­ve, két külön sorban tüntetem fel őket, de magam is szerencsésebbnek vélem, ha egy komi nyelvről be­szélünk. Úgy egyébként a komi a 24. helyen állna az orosz­országi nemzetiségek sorában.

[5] A nemzatalkotó államok (magyarok, finnek, észtek) képviselőit általában nem szoktuk az oroszországi rangsorokban feltüntetni, de informatív jelleggel talán érdemes itt sz­e­re­pel­tetni őket.

[6] Beleszámítva a magát szetunak valló 214 főt is.

Az uráli népesség létszáma az elmúlt négy népszámlálás adatai alapján a következőképpen változott (kerekített adatokkal):

* Csak a mai Oroszország területén. (Az 1989-es és az 1979-es népszámlálás idején még létezett a Szovjetunió.)

A táblázat adataiból, sajnos, világosan kiolvasható a cseppet sem szívderítő ten­­dencia: orosz­országi rokonaink nagy többsége fogy, gyorsan fogy. Látszatra né­­mi örömre is van okunk: elé­ge­dettek lehetnénk három népesség demográfiai ada­­tainak alakulásával, hiszen a hantik, a manysik és a nyenyecek létszáma emel­­kedik. Itt azonban másról van szó. A szibériai olajmezők ha­talmas, sokmil­liár­dos hasznából juttatott „olajfillérek”, úgy tűnik, elegendő vonzóerőt je­len­te­nek sok embernek, az ő végtelen nyomorúságúkat még ezek az összegek is eny­hít­­hetik, így – em­berileg teljességgel érthető módon – egyre többen vallják ma­gu­­kat az őslakosság kép­vi­se­lői­nek. Sajnos, az anyanyelvre vonatkozó adatok (ld. lej­jebb) egyértelműen mutatják, hogy itt szó nincs valódi, belső né­pes­ség­nö­ve­ke­dés­ről.

A 2010-es lélekszámok változásának 2002-höz és 1989-hez viszonyított mértéke még meg­­döb­ben­tőbb képet mu­tat (az adatok százalékban vannak megadva):

Huszonegy év alatt az uráli népesség közel egyharmada tűnt el! Érdemes meg­nézni, hogy va­jon más, Oroszországban (is) jelen lévő nyelvcsaládokat is ilyen mértékben sújt-e a né­pes­ség­fo­gyás. Az alábbi táblázatba – a teljesség igé­nye nélkül, hiszen e rövid cikknek nem lehet feladata át­fogó elemzést adni Orosz­­ország népeiről – a főbb törökségi, kaukázusi, paleoszibériai és mand­zsu-tun­­guz nyelveket vettem fel:

Az elmúlt két cenzus adatai alapján egyértelműnek látszik a kaukázusi népek gya­rapodása (ez nem választható el a vallási kérdésektől). A többi népcsoport hely­zete vegyesebb képet mu­tat, de összességében elmondható, hogy sem a tö­rök­ségi, sem a mandzsu-tunguz nyelvcsaládot nem sújtja olyan mértékű né­pes­ség­fogyás, mint az uráliakét (ráadásul az előbbiben található az orosz­országi nyel­vek élmezőnyébe tartozó tatár, baskír és csuvas is, együttesen majdnem ki­lenc­­millió fővel). Talán a paleoszibériai nyelvekkel vetélkedünk a „kihalási verseny” kétes di­cső­­sé­get hozó első helyéért… – A pontos elemzéshez érdemes len­ne földrajzi egységek szerint is megvizsgálni a változásokat, itt csak egy szem­betűnő mozzanatot emelek ki: a Kö­zép­ső-Volga-vidék népességfogyása, a finn­ugor (mordvin, mari, udmurt) és a törökségi (tatár, csuvas, baskír) csök­ke­né­se azonos tendenciát mutat. – Az orosz népesség is csökken, a fogyás mértéke 4,2% (115 889 000 főről 111 017 000 főre, ez egy évtized alatt közel ötmillió fős veszteség!).

2. Az anyanyelv kérdése

Itt rögtön pontosítanom kell, mert az oroszországi népszámlálásokon a kisebb né­pek ese­té­ben nem az anyanyelv-használatra/-tudásra kérdeztek rá, hanem (tá­gabb értelemben véve) a nyelv­tudásra, azaz arról állnak rendelkezésünkre ada­tok, Oroszországban hányan vallják, hogy be­szélik az adott nyelvet. Az nem va­ló­színű, hogy a manysit vagy a hantit idegen nyelvként so­kan beszélnék, de – mint ahogy S­ipőcz Katalin is rámutatott idézett cikkében – néhol ko­mo­lyabb el­té­rések le­het­nek, pl. 2002-ben karjalai nyelvtudást 52.880 fő „vallott be”, de kö­zülük 6700-an orosz nemzetiségűek voltak (Sipőcz 2005: 24). (Persze, nagyon nehéz meg­mon­da­ni, egy vegyeshá­zasságban ki minek számít/tartja magát, s egy­általán, kik vállalják fel, hogy be­szé­lik az adott nyelvet.) Az alábbi sta­tisz­ti­kai adatsorban az adott nyelv összes be­szélőjét fel­tün­te­tem (így meglehet, hogy a va­lóságosnál hízelgőbb képet ka­punk). Az egyszerűség kedvéért te­hát egy nyelv minden beszélőjét anyanyelvinek tekintem.

Az anyanyelvüket használók aránya 2002-ben:

Anyanyelvüket használók aránya 2010-ben:

Ezek az adatsorok még a lélekszámra vonatkozó statisztikáknál is el­ke­se­rí­tőb­bek: nyelv­ro­ko­naink szűk évtized alatt tízszázalékos csökkenést szenvedtek el, s összességében már csak más­fél millióra tehető az oroszországi uráli nyel­ve­ket beszélők összlétszáma! Egész siralmas a vo­gu­lok helyzete, anyanyelvi be­szé­lőik száma mára már ezer fő alá esett (itt utalok ismét vissza a ko­rábbi „meg­él­he­té­si vogulokra”: a létszámuk hiába nő, ha a nyelvük rövidesen kihal…)

3. Lakóterület és lélekszám

A 2010-es népszámlálás adatai alapján az uráli népek a következő lakóterületeken élnek (a táblázatban csak a legfontosabb areákat tüntettem fel):

Nézzük meg, hogy az őslakossának hány százaléka él a róluk elnevezett köz­igazgatási egy­ség­­ben! Ebben az összevetésben a legjobban a manysik állnak, akik­nek közel 90%-uk lakik „ott­hon”, de kompakt népnek tekinthető a komi (89%) és a komi-permják (86%) is. A karjalaiak és az udmurtok háromnegyede él a saját közigazgatási egységükben, míg a mariknak csak alig több mint fele (53%) mondhatja el ugyanezt. A legrosszabb helyzetben a legnagyobb létszámú nép, a mordvin van, nekik csak 45%-uk lakik a Mordvin Köztársaságban. Az ő mu­tatóik ko­ráb­ban csak alig haladták meg a 30%-ot: mindebből az olvasható ki, hogy a rendkívül nagy lét­szám­csökkenésük elsősorban a diaszpórában élő la­kos­sá­got sújtotta.

S végezetül egy táblázat, amely azt mutatja, hogy az adott köztársaságban/körzetben mek­ko­ra az őslakosok aránya:

Ez az adatsor is igen szomorú képet mutat, hiszen egyetlen közigazgatási egységben sem élnek, élhetnek rokonaink többségben. Ez a számsor (is) jól mutatja az oroszországi uráli népek re­ménytelen helyzetét.

Irodalom

Sipőcz Katalin 2005: www.perepis2002. ru. Finnugor Világ X/2: 23–27.

http://demoscope.ru/weekly/ssp/sng_nac_89.php?reg=1

http://demoscope.ru/weekly/ssp/sng_nac_79.php?reg=1

http://ru.wikipedia.org/wiki/Национальный_состав_России

http://ru.wikipedia.org/wiki/Расселение_народов_России

http://www.gks.ru/free_doc/new_site/perepis2010/perepis_itogi1612.htm

Maticsák Sándor

• ← Heltai Borbála Éva: Kutatói beszámoló Geresdlakról, a magyarországi „finn faluról”
• Dyekiss Virág: Beszámoló a Finnugor Írókongresszusról. (Szalehard, 2013. november 27-29.) →