Kölcsönözhető fotókiállitás

Keleti hanti fotókiállítás

Talán kevesen vannak, akiknek minden vágyuk, hogy Szibériában
tölthessék a nyarukat, de még ennél is kevesebben vannak azok, akiknek
az ilyen, kissé talán furcsa vágyuk be is teljesülhet. 2000 júliusában
azonban a Jugria Megmentéséért Társadalmi Szervezet Varjugán falu
közelében, egy erdei szállásterületen tábort szervezett, melynek az
volt a célja, hogy a hanti fiatalok természetes környezetben
gyarapíthassák hanti nyelvtudásukat. A táborba meghívták Csepregi
Mártát, az ott beszélt hanti nyelvjárás magyar szakértőjét, és
lehetőséget biztosítottak számára, hogy három tanítványát magával
vigye. Így juthatott el három szerencsés finnugor szakos hallgató,
Bárány Borbála, Gugán Katalin és Vépy Enikő is a tajga közepére,
legközelebbi nyelvrokonaink közé. Az itt töltött bő három hét során
részt vehettek a nyelvórákon, és emellett megismerkedhettek a keleti
hantik hagyományos életmódjával: faraghattak, kísérhették a
halászokat, kipróbálhatták a kéreghántást, készíthettek a lehántott
nyírkéregből edényt, megkóstolhatták a hagyományos ételeket. A
fényképek ennek a három hétnek az emlékeit örökítik meg.

Az “eke levese” szertartás – udmurt naptári ünnepek (18 db fotó + bevezető szöveg) 

Az udmurtok naptári ünnepei két nagy csoportra oszthatók: a tavaszi-nyári és az őszi-téli ünnepekre. Míg az előbbiek célja a természet erőinek és az istenek jóindulatának elnyerése a jövendő termés és az állatszaporulat biztosítása céljából, addig az utóbbiak inkább hálaadó jellegűek, és már a következő évi bő termés sikeréért folynak.

A képeken az a tavaszi-nyári ünnepkörbe tartozó, „Gersid” (szó szerint ’az eke levese’) nevű többnapos ünnep látható, melyet a Tatarsztan területén található, déli udmurtok lakta Varklet-Bodja faluban figyelhettem meg 1993-ban. A falu arról híres, hogy a benne élő udmurt lakosság természetvallásához nagyon ragaszkodik, és ősi hitvilágának számos elemét napjainkig megőrizte. Mint a közösségi naptári ünnepeken általában, ezen is részt vett a falu teljes lakossága.

Erre az évente megrendezett, nyolcnapos közösségi ünnepre az összes tavaszi munka befejeztével kerül sor, melyen – a főistenen, Inmaron kívül – a földművelésre befolyással lévő többi istennek és az ősöknek mutatnak be áldozatot. Kezdete nem egy meghatározott napra esik, hanem az időjárástól függ.

A szertartás több, igen archaikus elemet is tartalmaz, pl. azt a hitet, hogy az állatoknak csakúgy, mint az embereknek lelke van, és a helyesen megtartott állatáldozat révén azok lelkét és – a „rész helyettesíti az egészet” elv alapján – a teljes állatot el lehet juttatni az isteneknek. A fa és a tűz közvetítő szerepet töltenek be áldozati szertartásaikban. A fa a mitológiai világfához hasonlóan a három világszférát: az eget, a földet és az alsó világot köti össze, a tűz pedig eljuttatja az emberek ajándékát az isteneknek.

Mára ez a több évszázados múlttal rendelkező ősi szertartás természetesen nem olyan, mint nemzedékekkel ezelőtt lehetett, fontos részletei merültek feledésbe, és sok mindenre már maguk a szertartásvezetők sem tudnak magyarázatot adni. nem azokat az állatokat áldozzák fel, mint hajdan, gyönyörű imáikra csak elnagyoltan emlékeznek. Ugyanakkor a falu lakossága megőrizte a hitét isteneikben, őseikben, abban, hogy ha tisztelettel megemlékeznek róluk, feltétlenül segítenek az embereknek. Nem véletlen, hogy erre az ünnepre még azok is hazalátogatnak, akik már évek óta távol élnek szülőfalujuktól.

 

Amennyiben a fotókiállítással kapcsolatban további kérdése van, forduljon hozzánk bizalommal. Kapcsolat

 

Vissza

Kezdőlap