Mordvinok

A „leg”-ek népe

Oroszországi nyelvrokonaink között a mordvinok a „leg”-ek népe. Ők a legnagyobb lélekszámú finnugor nép Oroszországban, a 2010-es népszámláláskor 806 011-en vallották magukat mordvinnak. Ők élnek a legnagyobb szétszórtságban is. Sok tízezernyi fős csoportjaik élnek az Orenburgi, a Penzai, a Szamarai, az Uljanovszki és a Kirovi Területen, a Csuvas Köztársaságban, Tatársztánban és Baskortosztánban,  s kisebb szórványok fellelhetők mindenütt a volt Szovjetunióban, Ukrajnától egészen a távol-keleti Szahalin-szigetekig.

A szétszórtságból következően az orosz asszimiláció is igen előrehaladott körükben: a magukat mordvinnak vallóknak kicsit több, mint a fele (53,5 %) beszéli az anyanyelvét, ez a százezres nagyságrendű finnugor népek között a legrosszabb arány. A mordvinok mindenütt kisebbségben élnek, még saját köztársaságukban is a lakosságnak csak az egyharmada mordvin, a fővárosban, Szaranszkban pedig csak az egyötöde.

A mordvinok a legdélebbre lakó oroszországi finnugor nép. A köztársaság központja, Szaranszk városa nagyjából Varsóval fekszik azonos szélességi körön, Moszkvától délkeletre, 642 km-nyi távolságra. Tőlük délebbre csak mi, magyarok jutottunk.

A legismertebb mordvin valószínűleg Sztyepan Erzja (polgári nevén Nyefjodov 1876–1959) szobrász, aki Franciaországtól Argentínáig elismerést vívott ki magának. Két évtizedig élt Dél-Amerikában, mivel az ottani fafajtákat tudta a legjobban használni művei alapanyagául. Nem sokan tudják, hogy Nikon patriarka (1605–1681), aki a 17. század közepén megreformálta az orosz ortodox egyházat, mordvin származású volt. Anyai ágon Makszim Gorkij orosz író is mordvin ősök utóda.

Mordvin nép tulajdonképpen nincs is, csak erzák és moksák vannak. A mordvin név e két népcsoport összefoglaló neve, mely először Jordanes 6. századi gót történetíró munkájában bukkant fel, majd jóval később a világban is elterjedt, orosz közvetítéssel. Az erzák és a moksák etnikailag és nyelvileg is különböznek. Az erzák az europid, világos szem- és hajszínű atlanto-balti faj képviselői, a moksák pedig a sötétebb, mongolid beütésű szuburáli típusé. A két nyelv közötti különbség inkább hangtani, mint alaktani vagy szókészleti, azaz az erzák és a moksák ha akarják, értik egymást. Az 1920-as években azonban – részben az „oszd meg és uralkodj” elve alapján – két külön irodalmi nyelvet alakítottak ki, s ezzel sikeresen ketté is osztották a népet. A moksák a nyelvterület nyugati részén, a Moksa folyó környékén élnek (többségük a köztársaság területén), és az összmordvinság egyharmadát teszi ki. Az erzák őshazája a moksáktól keletre, a Szura folyó vidékére tehető. Mai lélekszámuk a moksáknak kétszerese, és a szórvány lét őket sújtja jobban.

 

Történelem

A mordvin nép bölcsője a Volgától délre fekvő területen, az Oka és a Bjelaja folyók közti vidéken van. A Kr.u. 5–6. században, a nagy népvándorlások idején a ligetes puszta határán élő mordvinok kapcsolatba kerültek a lovasnomád kultúrával. Öltözködésük, fegyvereik párhuzamos vonásokat mutatnak a honfoglaló magyarság emlékeivel. Ebben az időben kezdtek a mordvin törzsek két irányba fejlődni, aminek következtében kialakult az erza és a moksa ág.

A másik két középső-volgai finnugor néphez, a marikhoz és az udmurtokhoz hasonlóan a mordvinok is két tűz közé kerültek: keletről a volgai bolgárok, nyugat felől az oroszok fenyegették őket. A volgai bolgárokkal szövetkezve harcoltak az oroszok ellen. A 12. század végén erős mordvin fejedelemség alakult ki, de a 13. század elején, Nyizsnyij Novgorod felépítése után az oroszok kerekedtek fölül. A volgai bolgár birodalom hanyatlásakor új hódító jelent meg, a mongol Arany Horda. A mordvinok földjét 1239-ben özönlötték el. A harcedzett mordvinok részt vettek a mongolok további hódításaiban, és egy (névtelen) magyar püspök feljegyzése szerint Magyarországra is eljutottak. A mongol hatalom gyengülésével az Arany Horda területén a 15. század végén tatár fejedelemség jött létre, melynek Kazany lett a központja. A Kazanyi Tatár Kánság szigorúan megadóztatta a fennhatósága alatt élő népeket. Aki nem fizetett, azt kényszermunkára vitték tatár területre. Ekkor indult meg a mordvinok szétvándorlása. A tatárok közé ékelődött, tatár nyelvű, de kultúrájában sok mordvin sajátságot őrző, pravoszláv vallású csoport a karatajok népe.

A Kazanyi Tatár Kánság súlyos harcok után 1552-ben esett el. Rettegett Iván seregei bevették Kazany várát, s a középső Volga vidéke orosz fennhatóság alá került. Az addig szabad mordvin parasztok az orosz földbirtokosok és a pravoszláv térítők kereszttüzébe kerültek. Az elviselhetetlen adóterhek és az orosz bevándorlók miatt földönfutókká váltak, és kénytelenek voltak idegenben szerencsét próbálni. Az ezt követő évszázadokban ki-kirobbanó parasztfelkelések is egyre újabb menekült hullámokat indítottak délre és keletre.

A mordvinok a termékeny feketeföld övezetben élnek, fő megélhetési forrásuk a földművelés. A 19. században ez a vidék vált Oroszország egyik legfontosabb gabonatermő területévé, de fejlődött a textilipar és a kereskedelem is, s a vasúthálózat kibővülésével a távolabbi orosz területekkel is könnyebb lett a kapcsolattartás. Az 1872-ben Kazanyban létrehozott tanítóképző szeminárium hallgatói között mordvinok is voltak, akikből a következő évtizedekben kialakult a nemzeti értelmiség első nemzedéke.

Az 1917-es februári polgári forradalom után megszaporodtak a nemzetiségi mozgalmak Oroszországban. 1917. május 15–17. között Kazany városában megtartották a Volga-vidék kisebbségeinek gyűlését, melyen csuvas, mordvin, mari, udmurt, kalmük és keresztény tatár küldöttek vettek részt, és a területi nemzetiségi önkormányzatok létrehozásáról tárgyaltak. Ugyanakkor megalakult a Mordvin Kulturális Felvilágosító Társaság, mely feladatának tekintette a mordvinok megismertetését történelmükkel, szokásaikkal, szorgalmazta az anyanyelvű tanár- és lelkészképzés, könyvkiadás, kórusmozgalom elindítását. Az októberi forradalom és az azt követő polgárháború megakasztotta a bíztató kezdetet. A parasztokat sujtó kényszerbeszolgáltatás éhinséget okozott. A elkeseredett parasztok felkelést robbantottak ki, melyet a bolsevikok kegyetlenül vérbe fojtottak.

1934-ben hozták létre a Mordvin Autonóm Szocialista Köztársaságot, mely alapításától kezdve soknemzetiségű volt, s a mordvinoknak csak egyharmada lakott a területén. A köztársaságon kívül került mordvin kisebbségek semmiféle nemzetiségi joggal nem rendelkeztek. Az 1920-as évek elejétől sok irodalmi mű jelent meg mindkét mordvin nyelven. Az 1930-as évek sztálini terrorja véget vetett a bátor hangú, kísérletező stílusú művek megjelenésének, íróik börtönökbe, munkatáborokba kerültek, sokukat halálra kínozták, vagy kivégezték. Az enyhülés csak húsz év múlva, Sztálin halála után következett be. Az 1980-as évek második felében ismét fellendült a nemzetiségi mozgalom, egyesületek alakultak, közülük a legjelentősebb a Masztorava (Földanya).

 

Népi kultúra – a mordvinok és mi

A mordvin kultúra magán viseli a még délebbre élő népek hatását. Az erza népviselet különleges darabja a gazdagon hímzett, gyöngyökkel, érmékkel, kis csengőcskékkel díszített rojtos hátsó kötény, a pulagaj. Ennek a párhuzamait balkáni népeknél lehet megtalálni. A mordvin balladák között számos változata van a Kazany város építéséről szóló balladának, mely arról szól, hogy a fal leomlását csak egy leány beépítésével lehet megállítani. Tehát ez a mi Kőmíves Kelemenné-balladánk párhuzama. A kisázsiai eredetű motívum különböző utakon jutott el a mordvinokhoz és hozzánk. A mordvin hősökről szóló epikus énekek alapján mordvin költők több eposzt állítottak össze. A Szijazsar és az Ének Tyustya fejedelemről már magyarul is olvasható, a legújabb, a Masztorava fordításán most dolgozik Dugántsy Mária.

A 13. század elején a keleten maradt magyarokat keresve Juliánus barát kétszer is átutazott a mordvinok földjén, és beszámolójában mind a kétszer megemlíti őket. A 19. század közepén, szibériai gyűjtőútjáról visszatérőben Reguly Antal 1845–46-ban a Volga-vidéken folytatta kutatásait, s jelentős mordvin nyelvi anyagra is szert tett. A szovjet időben Mordvinföld zárt terület volt, külföldiek nem tehették oda be a lábukat. Csak az 1990-es évektől élénkülhettek meg újra a mordvin–magyar kapcsolatok. Elsősorban a debreceni és a szegedi egyetemen folynak jelentős mordvin kutatások.

 

Népköltés

Imádság a Mezőanyához

Mezőanya, Mezőisten,

mező nagy gondviselője,

mezsgyén az otthonod,

szárnyék a szállásod,

földnek mezsgyéjén hálsz,

gabonák közt lépdelsz,

fölszántott mezőben,

gabonában.

Íme hozzád jöttünk

könyörögni, áldozni,

teli tállal

szép neved illetni,

fehér jó kézzel,

tiszta jó lélekkel

hoztuk ajándékunkat,

egy sárga szép tyúkot,

borzasat.

Borultunk, térdeltünk,

fejünket hajtottuk,

jó lélekkel áldozunk,

ne nézd rossz szemmel!

Adj gabonát bőven,

jövendő bőséget,

gabonánk szára vastag legyen,

kalásza meg nehéz legyen.

Mezőanya, Mezőisten,

ahogyan meghajlunk,

úgy hajoljon a vetésünk

vastag szalmája,

ahogyan fejünk meghajtjuk,

úgy hajoljon meg kalásza.

Íme, itt van Mezőanya,

sárga, szép tojásod,

íme, itt van a kalácsod!

Meghajlással hoztuk,

fogadd el a tavalyit, add meg az ideit,

tele határt,

tele udvart!

            (Ágh István fordítása)

 

Vers

Dmitrij Nagykin: Éjjeli dal

Vörös-arany napnyugta volt,

Övcsat-díszként lengett a Hold.

Est homálylott mindenütt.

A Tejúton valaki ott

Nagykanállal osztogatott

Boldogságot – fény-nedűt.

Erza asszony kagyló-díszét

Tékozolva hintette szét:

Szelíd égre gyöngy-derűt.

Vörös-arany az alkonyat,

Nem zönget emberhangokat.

Nem hallani semmit ott.

Áll az ember feketében,

Honnét Nyírfa-lányka régen

A tópartig lefutott,

Látván jeget, megijedett,

Fehér lába megmeredett,

Kihullott fülbevalója…

Az arany nap útját rója…

Elhallgatnak szép dalaink,

Tovább fújják majd fiaink,

Nyakukon mi gyöngysoraink,

Fejükben gondolataink.

Vissza

Kezdőlap