Udmurtok

A fogolymadár nép

Míg a nyelvrokon népek mindegyike eltávolodott az őshazától, a Volga-Káma környékéről, ahol feltehetőleg a finnugor alapnyelvet beszélő népesség élt, az udmurtok (régebbi nevükön votjákok) maradtak, ahol voltak. Az Udmurt Köztársaság a feltételezett őshaza területén van, az Ural hegység lábainál, a Vjatka és a Káma alsó folyása között körülzárt területen.. Azért bizonyos csoportok elvetődtek távolabbra is: a szomszédos Baskortosztánban és Tatársztánban valamint a Kirovi és a Permi területeken is vannak udmurt települések. Az udmurtok lakóhelyétől délre volt a Magna Hungáriának nevezett magyar őshaza. Nagyon valószínű, hogy a magyarok, miután kiváltak az ugor közösségből, még egyszer kapcsolatba kerültek finnugorokkal, ezek pedig éppen a permiek voltak, a komik és az udmurtok közös elődei. Az is valószínű, hogy maradtak magyar csoportok Magna Hungáriában, akik utóbb beolvadtak a baskír népbe. Az udmurtok mindenesetre számon tartják, hogy a magyarok az ő szomszédságukból indultak hosszú vándorútjukra. Valerij Mitrofanov karnagy már többször járt kórusával magyarországi vendégszereplésen. Miután a 10–18 éves fiúkból álló énekkar besöpört néhány első díjat és különdíjat, karnagyuk mindig elvitte őket a budapesti Hősök terére, és lefényképezte őket a hét vezér szobra előtt, hogy otthon elbüszkélkedhessenek vele: ugyanazt az utat tették meg, mint Árpád vezér.

 

A kezdetektől napjainkig

A permi nyelvi egység a 8. század táján szakadt meg, amikor a bolgárok nyomására a komik elődei északabbra vándoroltak. Az udmurtok történelmük során előbb a volgai bolgárok, majd a tatárok és a mongolok fennhatósága alatt éltek. A Kazanyi Tatár Kánság, melyhez Udmurtia is tartozott, a 16. században lett az Orosz Birodalom része. Az oroszok beköltözése akkor gyorsult fel, amikor a 18. században vasgyárakat alapítottak Izsevszkben és Votkinszkban. Pjotr Csajkovszkij orosz zeneszerző Votkinszkban született, és élete első nyolc évét ott élte le, mert apja az ottani vasmű igazgatója volt. Az izsevszki vasgyárhoz, utóbb fegyvergyárhoz viszont egy kétesebb hírű személy, Mihail Kalasnyikov neve fűződik. Ő a város szülötte és díszpolgára, a róla elnevezett géppisztoly feltalálója. Ő is orosz, mint a város lakóinak többsége. Izsevszk 1920-ban lett a frissen alakult autonóm terület fővárosa. Fegyvergyártása miatt a szovjet időben az Udmurt ASzSzK zárt terület volt, külfödiek nem kaptak beutazási engedélyt.

Mint az oroszországi finnugorok többsége, az udmurtok is elsősorban a falvakban élnek. Lélekszámuk 2010-ben 554 000 volt. A lankás, folyók szabdalta vidéken egymástól néhány kilométerre helyezkednek el az alig néhányszáz főt számláló aprófalvak, ahol faragott ablakkeretes gerendaházakban élnek az udmurt családok. Legrégibb épületük a kwala, ablaktalan, egyhelyiséges kunyhó, még megtalálható az udmurt portákon. Ugyanilyen épület áll a közösségi áldozóhelyeken, melyekről alább szólunk. Az Udmurt Köztársaság 42 100 négyzetkilométer, mintegy Dunántúl nagyságú terület. Tőlünk jóval északabbra, nagyjából Gdansk és Stockholm magasságában fekszik, a kontinentális éghajlati zónában, hosszú, hideg, havas tél és rövid, de meleg nyár jellemzi. Ma az Udmurt Köztársaságnak 30 %-a udmurt nemzetiségű. Az udmurtok nyelvében és kultúrájában megfigyelhető a török-tatár hatás. A hatás kölcsönös volt: egyes volgai bolgár és tatár törzsek az udmurtokkal keveredve nyelvüket is átvették, az ő utódaik a beszermánok. Az udmurt történelemben egyébként a tatárok és az oroszok  játszották a legfontosabb szerepet. E népeket jellemzi az udmurt közmondás: Az orosz medve, a tatár farkas, az udmurt fogolymadár.

Embertanilag az udmurtok a komiknál sötétebb haj- és bőrszínű, törökös hatást mutató dél-európai típust képviselnek. Népköltészetükben nagy szerepe van a lírai daloknak, melyek ugyanúgy, mint a magyar népdalok, természeti képpel kezdődnek, de a strófa végére kiderül, hogy a természeti kép az énekes lelkivilágát hivatott ábrázolni. Így énekel az udmurt lány: „Mért dalol a madár reggel?/ Mert reggeli dér csípkedi./ Mért sír az én szívem reggel?/ Irigyek nyelve csípkedi”.

 

A hagyományok feltámasztása

Az udmurt asszonyok máig megőrizték gazdagon díszített népviseletüket, melynek része a vöröses-barnás kockás szőttes ruha, régi érmékből fűzött mell- és fejdísz meg a háncsbocskor. Fennmaradtak a régi nemzetségi szervezet nyomai, az udmurtok számontartják, hogy melyik nemzetségből származnak. Az ortodox térítés ellenére szokásaikban felfedezhetők az ősi hitvilág elemei. Az 1990-es évektől kezdve a nemzeti identitás keresésének egyik jele az animista hagyományok felélesztése. Rendbetették a közösségi áldozóhelyeket, melyek általában a falun kívül, erdőben, dombtetőn, valamely különleges alakú fa közelében találhatók. Az öregek emlékei, vagy a tudományos szakirodalom segítségével régi szokásokat támasztanak fel, melyek keretében megünneplik a gazdasági év fordulóit – földművelő kultúráról lévén szó, a vetés és az aratás kitüntetett helyen szerepel – amikor kérik az istenek segítségét, vagy hálát adnak a jó termésért. Kuzebajovo – Gerd Kuzebaj, a sztálini terrornak áldozatul esett nemzeti költő szülőfaluja – közelében három ilyen szent liget is van. Ezeket látogatták meg magyar diákok 2005-ben. Egyikük, Tóka Anita így számolt be az emlékezetes kirándulásról: „Hatan indultak útnak. A vörösagyagos út mesebeli tájakra repítette őket. Ennyiféle zöldet egy helyen még sohasem láttak. Az égen fodrozódó felhők látványa is ismeretlen volt számukra. Hamarosan egy folyóhoz értek. Vizében visszatükröződtek a fák koronái és a felhők. A látvány elnémította őket. Mintha a természet valami különleges csodát akarna előkészíteni. Rövid pihenő után szinte megrészegülten ballagtak tovább. Egy birkanyáj és egy beszakadt híd mellett haladtak el. Azután egy fenyőerdőhöz értek. Az út innen egy kőhídon át a dombra vezetett. Nem tudták pontosan, hogy mit fognak látni, de érezték, hogy közelednek hozzá.  Vezetőjük egy rozoga kerítésnél halkan szólalt meg: „Megérkeztünk”. Mintha nem akarta volna megzavarni őket. A kerítésen belül szúnyogok hada rontott rájuk, lábuk alól pedig a csalánok támadtak. „Haragszanak” – mondta vezetőjük. Ablak nélküli zárt házikóhoz érkeztek. Körülötte minden egyes fa alatt kis asztalka és tűzrakóhely. Vezetőjük mesélni kezdett. Némán hallgatták.

Kis idő múlva tovább indultak. A dombról le, majd egy másik kis erdőben egy másik meredek dombra fel. A lassan lefelé ereszkedő nap narancsos fényt kölcsönzött a tájnak. A domb tetején újabb kerítést láttak. „Ide nem léphetünk be” – mondta vezetőjük. A kerítésen belül csupán néhány fa, egy asztal és egy pad állt. A fenyőfák ágai közt átszűrődő tompa napfény csak erősítette a hely misztikus hangulatát.

Hamarosan folytatták útjukat. Agyagos úton, fűben keskeny teraszokon haladtak tovább a dombok mentén. Már nagyon sokat gyalogoltak, de a látvány feledtette velük a fáradtságot. Sorra hagyták el a dombokat, majd egy meredek hegyoldal aljánál vezetőjük így szólt: „Ez lesz az”. Egymástól kicsit elszakadva különböző ösvényeken kezdtek felfelé mászni. A nap épp lebukni készült, mikor felértek. A hegytetőn egy tisztást találtak néhány fenyővel, egy fészerszerű faépülettel és egy újabb körbekerített területtel. „Ide csak férfiak éphetnek be”. A kerítésen belül csak egy kivágott fenyő tuskója látszott. A tűzrakóhely a kerítésen kívül volt. A hamu frissnek látszott. Nemrég itt tűz égett. Kicsit elcsigázottan, de felejthetetlen benyomásokkal telve indultak vissza a faluba.” (Finnugor Világ, 2005. szeptember: 20.l.)

A magyaroknak jelenleg talán az udmurtokkal van a legélőbb kapcsolata az oroszországi finnugorok közül. Az Iszevszki Egyetemen magyar szak működik, magyar lektorral. Az udmurt hallgatók legalább fél évet töltenek Magyarországon, és jól megtanulják nyelvünket. A magyarok szívesen vesznek részt Udmurtiában szervezett nyelvtanfolyamon, barátokat szereznek, már legalább egy tucatnyian vannak, akik jól megértetik magukat udmurtul – az udmurtok legnagyobb csodálkozására, megcáfolják azt a sokat hallott érvet, hogy oroszul kell tudni, mert az udmurt nem jó semmire.

 

Népdal

Fejecském mint cérnagombolyag, szép,

Arcocskám, mint kövi szeder, szép,

Szemecském mint ribiszke-szem, szép,

Kezecském mint ezüst fogó, szép,

Lábam könnyű topogással lép.

Malomhoz mentem, lisztes lettem,

Pusztára mentem, meglátott egy ember,

Ocs folyóhoz mentem, hogy belevesszek,

De sajnáltam ezt a fényes világot.

Örvényhez mentem, hogy beleugrok,

De egy béka előttem beleugrott.

            (Képes Géza fordítása)

 

Vers

 Gerd Kuzebaj: Nyári este

Hallgat a hegy s a víz partján

szótlan minden, moccanatlan,

még a görbe égerfák sem

susognak az alkonyatban.

            A hegy mögül, lenyugvóban,

            visszanéz a nap, s a fenti

            háztetőkön színaranya

            maradékát szérfröccsenti.

A gyermekek, anyjuk várva,

nem játszanak, sündörögnek

s hijjognak a himbálózva

hazatérő teheneknek.

            Vállra akasztott sarlóval

            aratók jönnek, a lányok

            énekétől nem érzed az

            egész napi fáradságot.

Csikordulnak a kertkapuk,

s a megbolydult csöndes házak

a boldogság reményében

vágnak a nagy éjszakának.

            Nyikorognak a kútgémek,

            a rúdon vitt víz megloccsan,

            halkulóban a zsivajgás,

            fény pillog az ablakokban.

Besötétül, hűvösre vált,

szél se lebben, minden hallgat,

nyugovóra tér mindenki,

csak a kuvik kuvikolgat.

            Álmodnak az emberek és

            álmodnak a kicsi házak,

            s a fűzfák az esti holdnak

            szép meséket susorásznak.

(Kányádi Sándor fordítása)

Vissza

Kezdőlap