Obi-ugorok

Rokonok az Ob partján

A hanti és a manysi nyelv a finnugor nyelvcsalád ugor ágában a magyar mellett kapott helyet. Így a hantik (osztjákok) és a manysik (vogulok), akiket összefoglaló néven obi-ugoroknak is hívunk, a mi legközelebbi nyelvrokonaink. Mivel azonban őseink igen régen, mintegy két és félezer évvel ezelőtt elváltak egymástól, s az obi-ugorok nyugat-szibériai lakóhelye sem a szomszédban van –  ez a közeli nyelvrokonság valójában igen távoli.

A manysik lakóhelye az Ob és az Urál hegység között terül el a Szoszva és a Szigva völgyében. Valaha manysik éltek az Irtisbe torkolló Konda partján, meg a Tavda mellékfolyói, a Lozva és a Pelimka mentén, de ezek csoportok a 20. század végére eloroszosodtak. A hantik az Ob alsó és középső folyásán, annak mellékfolyói, a Kazim, a Pim, a Jugan, a Tromagan, az Agan, a Vah és a Vaszjugan partján élnek. Közigazgatásilag a Tyumenyi Terület Hanti-Manysi Autonóm Körzetébe (székhelye Hanti-Manszijszk) és a Jamal-Nyenyec Autonóm Körzetbe (székhelye Szalehard) tartoznak, a legkeletebbi hantik pedig a Tomszki Területhez. A több mint félmillió négyzetkilométernyi területen a bevándorolt lakossághoz képest az őslakosok elenyésző kisebbségben vannak. A szétszórtság és az elszigeteltség miatt az egyes nyelvjárások annyira eltérően fejlődtek, hogy a távolabbi csoportok nem értik meg egymást. A vogulokhoz hasonlóan az osztjákok déli csoportjai is eloroszosodtak, részben eltatárosodtak. A 2010-es népszámláláskor 12 269-en vallották magukat manysinak és 30 943-an hantinak. Közülük azonban csak 938-an állították, hogy tudnak manysiul, és 9584-en hantiul, azaz a népesség 7,6 illetve 30 százaléka.

 

Őstörténet, életmód dióhéjban

Az Irtis–Tobol vidéki ugor őshazából a magyarok elődei Kr. e. 500 körül dél, majd nyugat felé vándoroltak. Az obi-ugorok elődei északra húzódtak, egy részük átkerült az Ural nyugati oldalára, ugyanis a 10. századi orosz források, amelyek még nem különböztetik meg a hantikat és a manysikat, egyaránt jugorokként emlegetik őket, s lakóhelyüket az Ural és a Káma közé teszik. A zürjén és orosz terjeszkedés az obi-ugorokat fokozatosan keletre szorította. Új lakóhelyükön asszimilálták az itt talált paleoszibériai népességet. Embertanilag az europid és mongolid elemeket egyesítő uráli faj képviselői.

A lappokhoz, a szamojédokhoz és egyéb északi népekhez hasonlóan az obi-ugorok is halászattal, vadászattal és rénszarvastartással foglalkoznak. A tajga- és tundraövezetben a zord időjárási viszonyok között sikerült olyan életformát kialakítaniuk, melyben ember és természet tökéletes egységben él. Gazdag népköltészeti hagyományuk, mely már a múlt századi gyűjtőket is elbűvölte, ma is eleven. Hitviláguk az ég, a föld, a természeti jelenségek, növények, állatok, elsősorban a medve tiszteletén alapszik, s helye van benne a sámánoknak is. Az 1960-as években megindult kőolaj- és földgázkitermelés s az azzal járó környezetrombolás komolyan fenyegeti létüket, ugyanis a hagyományos életmód megszűnésével az anyanyelvhasználat is eltűnik. Ma a hantiknak és a manysiknak már csak mintegy a fele beszéli anyanyelvét. A kultúra fennmaradását az 1990-es évektől Hanti-Manszijszkban alapított tudományos és oktatási intézmények, múzeumok és kézműves házak, valamint a 2002-ben létrehozott Jugor Egyetem hivatott elősegíteni. Több folklór archívum is működik szerte a nyelvterületen (Berjozovóban manysi, Szalehardban és Belojarszkijban északi hanti, a Ljamin mentén keleti hanti). A Jugria Megmentése Társaság (alapítva 1989-ben) az őslakosok érdekvédelme mellett művelődési, környezetvédelmi és politikai szerepet is betölt.

 

Szubjektív szavak

Rokonnépeink közül nekem a hantik a legismerősebbek. Diákkorom óta, több mint harminc éve foglalkozom a hanti nyelv különböző nyelvjárásaival, s 1990 óta tucatnyinál többször jártam Hantiföldön, hol tudományos konferencián, hol nyelvészeti expedícióban, hol egyedül, hol munkatársaimmal, vagy a tanítványaimmal. Könyvekből szerzett korábbi ismereteim eleven tapasztalássá váltak ezeken az utakon, számos hanti közeli jóbarátom lett. Útjaimon egyre aggasztóbbnak látom a nyelv és a kultúra továbbélésének esélyeit.

A hanti nyelvterület igen széles kiterjedésű, a földrajzi, gazdasági, kulturális viszonyok folyóvölgyenként változnak, eszerint változóak az egyes csoportok túlélési lehetőségei is. Azokon a vidékeken, ahol nincs iparosítás, kőolaj- és földgázkitermelés, sokkal jobbak az esélyek. Megmarad a hagyományos településrendszer és a hagyományos gazdálkodás, bár a környezetszennyezés mindenütt hat, egyre kevesebb a folyókban a hal, az erdőkben a vad, csökken a rénszarvasállomány. A szurguti területen viszont a hatvanas évektől kezdve folyik az intenzív kitermelő munka, az őslakosok már szinte nem tudnak hova hátrálni az ipar elől. Az Ob partján már gyakorlatilag nem élnek osztjákok, csak a mellékfolyók forrásvidékein. A környezet állapotának romlása miatt a hagyományos gazdálkodási ágak is visszaszorulnak. Az őslakosok a falvakban is kisebbségben vannak. A helyzet sokat romlott csak az alatt a rövid másfél évtized alatt is, mióta én a szurguti területre járok.

Amikor 1992-ben először voltam terepen, azt tapasztaltam, hogy a hanti, vagy az orosz nyelv használata nem életkortól függ (pl. úgy, hogy az öregek hantiul, a fiatalok oroszul beszélnek), hanem a lakóhelytől és az életmódtól. A hagyományos kultúrájú, erdőben élő családokban mindenki hantiul beszélt, a család apraja-nagyja. Ugyanezeknek a családoknak a tanult tagjai, akik városban, faluban laktak, gyermekeiknek már nem tanították meg a nyelvet függetlenül attól, hogy házastársuk hanti volt-e, vagy orosz, vagy más nemzetiségű. Általános volt a vélemény, hogy az erdőben csak hantiul szabad beszélni. A nagycsaládi közösségből éppen érkezésünk előtt nem sokkal utasították ki az egyik sógornőt, mert az megözvegyülvén egy nyenyechez ment férjhez, aki nem elég, hogy nem tudott hantiul, de oroszokkal barátkozott, akik meg-meglátogatták az erdőben – ez nem tetszett a többieknek. Néhány év alatt megváltozott a helyzet. Az egyik helyre befogadtak egy elárvult unokatestvért, aki nem tudott hantiul, ezért az egész család áttért a kedvéért az orosz használatára. Egy másik testvér, aki korábban a városban dolgozott, visszaköltözött az erdőbe kamasz fiával együtt, aki szintén csak oroszul tudott – ebben a kunyhóban is az orosz lett a közös nyelv.

A gyors oroszosodás egyik oka a hanti nyelv presztízsének igen alacsony foka. El sem lehet képzelni, hogy egy orosz anyanyelvű váltson nyelvet hanti közegben, inkább tízen is törik az oroszt az egy beköltöző kedvéért. Régen ez is másként volt régen: a vegyes lakosságú (hanti-nyenyec-komi) falvakban magától értetődő volt a két- illetve háromnyelvűség, s ez alól az oroszok sem voltak kivételek.

2000-ben és 2003-ban a Tromagan keleti mellékfolyóján, az Aganon voltam, ahol hamarabb kezdődött el az iparosítás, és előbbre is tart. Jeremej Ajpin író apjának 1995-ben bekövetkezett halála után azt lehetett hinni, hogy elnéptelenedik a nemzetségi terület. Néhány év múlva azonban – miután a családfők elveszítették városbeli munkájukat – három fiatal család is kiköltözött, és megpróbálkozott az erdei élettel. A nyelvi-kulturális folytonosság azonban megszakadt. A családfők addig, amíg állami alkalmazásban álltak, elszoktak a rendszeres erdei munkától. A családok annak érdekében, hogy a gyermekeknek ne kelljen internátusba költözniük, a tanév idején a faluban laknak. Az erdei szálláshely inkább csak nyaralónak számít, ahogyan ezt az akkulturációs skálán még előrébb tartó vaszjugani hantiknál is tapasztaljuk. A férfiak kevert nyelven beszélnek, a gyerekek már inkább oroszul, csak néhány kifejezést ismernek hantiul.

Mit tehetünk mi? Az érdeklődésünkkel legalábbis erősíthetjük nyelvrokonaink identitástudatát. Ottjártamban többen szegezték nekem a kérdést: miért foglalkozom ezzel a kihalóban lévő nyelvvel? Ha megértik, hogy micsoda szellemi értékek hordozói, talán rájönnek, hogy érdemes őrizniük, használniuk és továbbadniuk nyelvüket. Előttünk áll a 19. századi nagy gyűjtők, Reguly Antal, Munkácsi Bernát és Pápay József példája, akik az örökkévalóság számára mentették meg a hantik és a manysik szellemi kincseit. A mi kortársaink közül Schmidt Éva volt az, aki megpróbálta visszajuttatni mindezt a jogos tulajdonosokhoz, az obi-ugorokhoz. Az ő példájából tudjuk, micsoda hatása van, ha valaki fáradságot nem kímélve megtanul hantiul, és következetesen használja. Egy egész népet feltámaszthat vele.

 

Népköltés

Áldozati ima Szenge istenhez

Hétfényű Szenge felséges Atyánk!

Hatfényű Szenge felséges Atyánk!

Véráldozatnak vérző állatot vágunk!

Véráldozatnak véres állatot vágunk!

Estidőben, nap elején

habzó torkú edényt néked állítunk.

Virradás végén, nap jó kezdetén

véráldozatnak vérző állatot áldozunk!

Véráldozatnak véres állatot áldozunk!

Leánykáinknak hosszú életet,

fiacskáinknak hosszú életet

tőled könyörgünk!

Szükséget szenvedett világnak,

szenvedést szenvedett világnak

mélyére minket ne taszíts!

Erdőben jártunkban

prémes vad hét szerencséjével áldj meg minket!

Vízi hal hét szerencséjével áldj meg minket!

(Bede Anna fordítása)

 

Vers

Maria Vagatova: Én, büszke nő

Büszke vagyok, szép is vagyok!

Fekete bundácskám ragyog,

Fehér bunda rajtam ragyog.

Három szarvast ím elkapok,

Ezüstszőrük fénylik, ragyog.

Befogom három szarvasom,

Szép nyakukat cicomázom –

Senki sem fut fürgébb lábon!

Száguldva száll madárszánom –

Büszke vagyok, szép is vagyok!

Hangos rénnyáj haladtában,

Szálló szánok gyöngysorában,

Elöl vágtatok vágtában,

Tundra-hazám szabadában.

Büszke vagyok, szép is vagyok!

Élvezem a szabadságot.

(Nagy Katalin fordítása)

Vissza

Kezdőlap

Reply