Maria Vagatova: A kis tundrai ember

 

Versek és mesék. Fordította és szerkesztette: Nagy Katalin. Budapest, Larus Holding, 1998. (http://mek.oszk.hu/14100/14121/index.phtml)

 

Az uráli népek költészetét, azon belül is a hanti irodalmat jobban megismer­hetjük Maria Volgyina (írói nevén Vagatova) munkásságának köszönhetően. A Hanti-Manysi Nemzetiségi Körzetből származó írónő önálló könyve 1998-ban jelent meg. Nagy Katalin fordításának köszönhetően a magyar olvasók is gyönyör­köd­hetnek a hanti versekben és mesékben. Nagyszerű tény, hogy e mű elektro­nikusan 2014-től elérhető. Így lehetővé válik, hogy minél többen elolvashassák. A könyv szerkesztője és fordítója Nagy Katalin, aki a hazánk legjelesebb finnugor irodalmi fordítója. Többnyire many­si és komi irodalmi műfordításait a szerzőikkel nagyon szorosan együt­mű­köd­ve oroszból fordítja. Szép számú publikációval és publikus tevékenységgel büsz­kélkedhet, néhány fontosabb könyve: 2004-ben Fehér­vári Győzővel jelentettek meg egy szöveggyűjteményt vers- és prózamondóknak Dalom, dalom, hej! Regém, regém, haj! címmel. 1997-ben a Budapesti Finnugor Füzetek 8. számában olvashatjuk Kellenek a szárnyak, míg tart az út című tanulmányát. Recenziói közül szeretném kiemelni „…Réti Apó lompos útját tovább öltöm…”, mely Bella István Hú-péri-hú (Vogul és osztják teremtésénekek, sorséne­kek és medveénekek) c. fordításköte­tének elemző bemutatása. Műfordításai közül az egyik legfrissebb (2013) munkája Mizgulin, Dmitrij: Ha már szavakat adott a Megváltó neked. Hanti, komi, lapp, manysi, mari, udmurt és vepsze novellákat is fordított, amelyekből válogatást a Repülés a mélybe című kötetben olvashatunk. Hazai és nemzetközi konferenciákon rendszeresen tart előadásokat, sőt a Nemzetközi finnugor írókongresszus szervezé­sében és lebonyolításában évek óta aktívan részt vesz. Saját verseit a Világ-Golgota; Válság; Napbaleset című könyvé­ben is olvashatjuk. A finnugor irodalom ápolásában nagyon sokat köszönhetünk Nagy Katalin munkásságának, mind hazai, mind nemzetközi viszonylatban.

Maria Volgyina 1936-ban egy tizenkét gyermekes ősi réntenyész­tő család első gyermekeként látta meg a napvilágot. Hat éves koráig élt a család­jával nomád sátorban, életének első pár éve nagyon meghatározó volt számára. Ez lett költészetének legfőbb ihletője. A hanti szokásokat és hagyományokat őrző családi környezetben főként nagyanyjától és nagyapjától tanulta meg az ősi meséket és legendákat. Kazimi diákként is írt már verseket. 1951-től négy évig a Hanti-Manysi Nemzetiségi Tanítóképző Intézetben tanult, majd Kazimban tanított. Második férje, Vlagyimir Volgyin hanti költő, akinek 1968-ban megmutatta verseit, és férje ösztönzésére azóta rendszeresen ír, és gyűjti a legbecsesebb népköltészeti kin­cseket. Első megjelent kötete Asz alani, amely hanti nyelven íródott. A második könyve, Aj Nyorum Hö ( Kis Tundrai Ember) megjelent hanti és orosz nyelven is. Munkásságából fontos még megemlíteni, hogy Tatjana lányával közösen összeállította a Tak Molupszi című emlékkötetet, amely a fiatalon meg­gyilkolt nagy tehetségű Vlagyimir Volgyinnak állít emléket.

Maria Volgyina több évig tanítóképzőben tanított, illetve a körzeti rádióban bemondóként dolgozott. Majd volt tudósító, szerkesztő. 1990-től a Hanti jaszang (korábbi nevén Lenin útján) című hanti nyelvű körzeti újságnál ő a főszerkesztő. Munkája mellett 12 éve vezeti azt az egyedülálló családi folklór és etnográfiai együttest, amelyet ő hozott létre. Rendszeresen részt vesz hazai és nemzetközi tudományos és művészeti rendezvényeken. Magyarországon is többször járt.

E műnek a nagyszerűségét – a tartalma mellett – az is növeli, hogy Maria Vagatova a második olyan író, akinek műveit külön kötetben olvashatjuk, ugyanis finnugor nyelvcsaládhoz tartozó nem önálló államiságú népek íróinak, költőinek alkotásait antológiákból és periodikákból ismerhetjük meg mi magyarok. Eddig hazánkban a manysi Juvan Sesztalovnak jelent meg több önálló könyve: Kék vándorutak, Amikor a nap ringatott, Julianus rám talált, Medveünnep közeledik, Torum tudata, a természet tudata.

Az Aj Nyorum Hö című könyvet Nagy Katalin fordította és szerkesztette, Schmidt Éva készítette a jegyzeteket, a szép illusztrációk Kuhterin A. Sz. keze munkájának köszönhetők. A könyv felépítését nézve két részre osztható, az első részben 22 verset, a második részben 7 mesét találunk. A jegyzetek és a szótár pedig segít az uráli népek kultúrájában kevésbé járatos olvasóknak, ugyanis szómagyarázatokat és érdekes információkat tudhatunk meg egyes művekről. Vaga­tova verseinek legfőbb témája a szülőföld, a természet szeretete és az emberi kapcsolatok. Néhány versében a modern világgal szembeni kritika is megfogal­mazódik.

A kötet első tíz versében központi helyet foglalnak el az emberi érzések: önmagával vagy a családtagjaival kapcsolatban. A hanti nép társadalmával kapcso­latban is fontos információkhoz jutunk, megismerhetjük a férfi és női szerepeket, és a nemek egymáshoz való viszonyát is. A Kislányom, kicsi lánykám! című versben az idősebbek (szűkebb értelemben az anya) jó tanácsokkal látják el a házasság előtt álló lányokat. A versekből megismerhetünk néhány népi szokást is, például a Hanti nő ha táncolni ment kezdetű versből a magas és az alacsony tánc közti különbséget. Az Anyai szív című vers egy gyönyörű anyák napi vers is lehetne, amely nem hagyományos osztják verselésű, de nagyon ismertté vált vers, a hazai műsoros esteken szinte mindig eléneklik. A Drága Petar, hitves férjem című vers nagyon személyes hangvételű, két ember közti kapcsolat tragédiájáról olvashatunk.

Az ember és a természet harmonikus kapcsolata sok versben központi helyen van. A Hantijaim, földjeim című vers eredeti szövege tele van kedveskedő szavakkal és kicsinyítő képzőkkel. A kedveskedő stíluseszközökkel a szótagszám is növekedik, ami szerepet játszik a rímeknél is. Több helydicsérő verssel is talál­kozunk a kötetben, az egyik legszebb számomra a Hetta című vers. „ Itt minden szívem táplálója/ Földem, folyóm, hogy feledném,/ Nélkülük hogyan élhetnék” – ez a néhány sor is kiválóan tükrözi a hanti nép szoros kapcsolatát a természettel és szülőhelyével.

A hagyományos életformát folytató hanti közösségek is találkozhatnak a modern világ tárgyaival, erre utalnak a Jarasz című versben az alábbi sorok: „Nehéz hozzá eljutnom./ Nem, nem zavar a roppant táv!/ Kényelmes helikopterrel…/ De már nem kellek/ Jarasz öcsémnek,”. A Szívtelenek című vers fejti ki leginkább, hogy a XX. század emberei hogyan teszik tönkre a természetes lakhelyüket: „Minden mezőt letapostok…”. A hantik állásfoglalását jól tükrözi az alábbi két sor: „Gonosz ördög cimborátok,” és „Hordjátok el sátorfátok!”

A versek többsége meghallgatható az osztják népzenei lemezen, sőt maga Vaga­tova is megénekelte többek között az Én, büszke nő, Örökké élnek és Én, Szent Úrnő című verseit. Az utóbbi Schmidt Éva szerint tekinthető Vagatova Maria ars poeticájának. A nyírkéregedények feldíszítése átvitt értelemben az írónő hivatás­tudatára utalhat: „Mintákat karcolgatok, / Díszeket varrogatok, / Én, Szent Úrnő / Amit lehet feldíszítek, / Mit tudok, szépítek”.

A könyv második részében meséket olvashatunk. Érdekes lenne összehasonlítani ezeket a történeteket magyar népmeséinkkel. Most azonban csak néhány jellegze­tes­séget szeretnék kiemelni. Ezeknek a hanti meséknek a főszereplői általában egy férfi és egy nő, akik között rokoni (két generációval fiatalabb az egyikük) vagy házassági kapcsolat van. A cselekményben fontos szerepe van az ismétléseknek, a próbatételeknek, melyek hatására a főhősök megváltoznak a történet végére.

Az első néhány mese (Hilü és a Fekete szív Aki; A kis cipó) hanti változata sajnos hiányzik a kétnyelvű kötetből. A Kis mos férfi és az unokaöccse című mese számomra az egyik legkedvesebb, mert fordulatokban gazdag a cselekménye és a befejezés is meglepő. Schmidt Éva a mese tartalmának szokatlanságát így fogal­mazza meg: „A szereplői általában fordított előjellel szoktak szere­pel­ni. Így a Mos Nő pozitív figura szokott lenni, az erdei Óriás Öreg az negatív, a fia szin­tén, és a végén az ellenséget szokás így elátkozni, nem pedig a főhős átkozza el önmagát.”

Az Asszony térdkalácsából lett Mos Férfi című meséből szeretném bemutatni egy példával, hogy a hanti mesékben is vannak állandó, kis változtatással megismétlődő ehhez hasonló mondatok: „Asszony térdkalácsából lett Mos Férfi csak a mesében él, s lám, a mese folytatódik… Ment, mendegélt. Sokat ment, vagy keveset, nem tudjuk.”

A Bogyószem Asszonyka című mese a párválasztásról és a nagy szerelemről szól, de mégse boldog befejezéssel zárul a történet, hanem egy bölcsességgel: ”Régi igazság, hogy az ember szépsége ügyes kezében rejlik, s nem csak küllemében. Lehet valaki szép nő, mint Bogyócska, de mit ér, ha semmihez sem ért, ha segítség nélkül még melegséget és jóságot sem képes adni embertársainak. Hamarosan a mesebeli Bogyószem Asszonyka sorsára jut.”

A könyv címadó meséje, A Kis Tundrai Ember cselekményét tekintve a legbo­nyo­lultabb és a történet összetettsége által talán a legjobban beleláthatunk a tundrai emberek életmódjába: képet kapunk a vadászatról, a közlekedései eszközeikről, étkezéseikről, a családok szerkezetéről és a házassági szokásokról. A könyvben szereplő történetek közül egyedül ebben a mesében van fontos szerepe a családok/ törzsek egymással szembeni ellenséges érzületeinek és harcaiknak.

A hanti nyelvű kultúra napjainkban erősen veszélyeztetett. Kultúrájuk ápolá­sá­ban és a hagyományaik megőrzésében fontos szerepe van a körülöttük levő népek­nek és a kultúra közvetítőinek is. Ehhez nagyszerűen járul hozzá e kiadvány is.

 

Darányi Krisztina