Gulyás Zoltán: Reguly Antal kartográfiai munkái

Bevezetés

Reguly Antal (1819–1858), a finnugor népek kutatója legfőképpen a nyel­vé­szet és a néprajz területén elért eredményei által vált a magyar tudomány je­les alakjává. Ugyancsak jelentős, ám kevéssé közismert a térképészeti te­vé­keny­sége: a terepen összeállított kéziratos vázlataira támaszkodva elsőként ké­szítette el az Urál hegység északi vidékeinek részletes térképét, amely nem­csak kartográfiatörténeti szempontból, hanem a magyar kultúrtörténet vo­natkozásában is kiemelkedő alkotásnak számít. Legfőbb értéke a pá­rat­la­nul gazdag névanyagában rejlik, melynek révén ez a másfél évszázadnál ré­geb­bi térkép még ma is az uráli vidékek megismerését célzó nyelvészeti, nép­rajzi és történeti-földrajzi kutatások egyik fontos forrása.

A térképen és a kéziratos terepi vázlatokon megjelenített földrajzi nevek igen nagy része első kézből származó filológiai adat, mivel Reguly a terepi ob­jektumok elnevezéseit a helyi lakosok közlései alapján sok esetben olyan nyel­veken is rögzítette, amelyek akkoriban még nem rendelkeztek írás­be­li­ség­gel. Ebből adódóan e névanyag tanulmányozása számos nyelvészeti ku­ta­tás kiindulási alapjául szolgálhat. Reguly kartográfiai munkáival filológiai ol­dalról többen is foglalkoztak. A hazai nyelvész kutatók közül Székely Gá­bor részletesen is vizsgálta Reguly kéziratos vázlatait és térképét (B. Székely 2009).

Reguly kartográfiai munkáinak teljes feldolgozása bonyolult in­ter­disz­cip­li­náris feladat, amelynek megvalósításához egyaránt szükséges a térképész és a filológus szakemberek közreműködése. A Reguly-térkép több olyan áb­rá­zo­lási megoldást is tartalmaz, amelyek megfelelő értelmezése nem csupán a nyel­vészeknek okoz fejtörést, hanem a térképészek számára is komoly ki­hí­vást jelent. A helyzetet tovább bonyolítja, hogy Reguly térképének többféle és különböző színvonalú változata is létezik, és az ezek közötti eltérések nagy­mértékben befolyásolják a térkép alapján végzett névgyűjtési mun­ká­la­to­kat.

E tanulmányom megírása során két lényeges szándék vezérelt. Az egyik az, hogy bemutassam a Regulyhoz köthető, Magyarországon napjainkban is­mert kartográfiai forrásokat, műveket, különös tekintettel azon ábrázolási sa­já­tosságaikra, amelyek ismerete mindenképpen elősegítheti a nyelvészeti cé­lú vizsgálatok nagyobb ered­mé­nyességét. A másik fő célom, hogy a hazai tér­képészet oldaláról ismertessem a Reguly-témában eddig elért főbb ered­mé­nyeket. A téma magyarországi kutatásának történeti áttekintését követően nagy súlyt fektetek a doktori kutatásaim keretében készülő modern karto­grá­fiai feldolgozások, illetve az ezek alapján előzetesen összeállított névgyűj­te­mé­nyek tárgyalására.

 

A térkép és a vázlatok

Reguly térképészeti munkásságát illetően több félreértés és pontatlanság is felfedezhető a mai magyarországi köztudatban. Például Regulyt gyakran úgy említik, mint tudós utazót, aki elkészítette az Északi-Urál térképét. Fél­re­ér­tésre adhat okot azonban, hogy az Északi-Urál megnevezés a jelenkori föld­rajzi értel­mezés szerint jóval kisebb területet határoz meg annál, mint ame­lyet Reguly az utazásai során ténylegesen bejárt és a térképén ábrázolt. A Re­guly által térképezett hegyvonulatok között egyaránt szerepel a mai ér­te­lem­ben vett Középső-Urál, az Északi-Urál, a Sarkközeli-Urál, a Sarki-Urál, va­lamint a Jugor-félszigeten elhelyez­kedő dombvidék, a Paj-Hoj. A tér­ké­pe­zés ezen kívül még a nyenyecföldi tengerparti területeket, illetve több nyu­gat-szibériai folyó vidékét is érintette.

A Regulyhoz fűződő kartográfiai munkák közül a legismertebb és leg­lát­vá­nyo­sabb kétségtelenül maga a térkép. A téma feltárását ugyanakkor ne­he­zí­ti, hogy a kutatók – mind térképészeti, mind nyelvészeti körökben – nem fel­tétlenül ugyanazt a munkát értik Reguly-térkép elnevezés alatt. Ez azzal ma­gyarázható, hogy nap­jainkban Reguly térképének négy különböző vál­to­za­tával találkozhatunk, me­lyeknek mindegyike meglehetősen ritkának vagy egye­dinek számít. Ezek határozott megkülönböztetését azért is tartom na­gyon fontosnak, mivel az ábrázolási módszerek eltérései okán a térkép egyes vál­tozatai nem egyforma mértékben hasznosíthatók a névtani kutatások szá­má­ra. A térkép változatai a következők.

 

A szentpétervári kéziratos Reguly-térkép

Az eredeti kéziratos térképet Reguly 1846-ban Szentpéterváron készítette, túl­nyomórészt a saját terepi vázlatai alapján. Reguly a térkép meg­szer­kesz­té­sé­hez korábbi csillagászati mérési eredményeket, illetve más kartográfiai jel­le­gű munkákat is felhasznált annak érdekében, hogy az addig jórészt fel­tá­rat­lan vidékek topográfiai és etnikai jellemzőiről összegyűjtött ismereteit kel­lően pontos földrajzi keretek közé illessze.

A meglepően nagy területet bemutató színes térkép német nyelvű, va­la­mennyi magyarázó megírás németül olvasható, mindemellett a földrajzi ne­vek is német írásmód szerint szerepelnek rajta. A térkép bal felső sarkában he­­lyezkedik el a címmező[1], a jobb alsó sarokban pedig a jelmagyarázat. A tér­­képet határoló főkereten belül egy melléktérkép is helyet kapott, amely rész­­­letesebben ismerteti az Urál hegység legmagasabb csúcsait.

A térkép etnográfiai jellege abban nyilvánul meg, hogy öt népcsoport (vo­gu­lok, osztjákok, zürjének, szamojédek és tatárok) előfordulási területének ha­tárait szemlélteti. A térképi tartalom további részét képezik a kategóriák sze­rint csoportosított települések, az utak, a földművelés és az állattenyésztés el­terjedését jelölő határok, a növényzeti fedettség határai, valamint a köz­igaz­gatási egységeket elválasztó határok.

Az eredeti kéziratos térkép egyik különlegessége a domborzat ábrázolási mód­jából adódik: „orosz stílusú” domborzatábrázolással készült, azaz szín­tör­léses módszerrel mutatja be a hegységeket. Ez a megoldás – amellett, hogy esztétikai szempontból is igen látványos – a névrajzi elemek jobb ol­vas­hatóságát kifejezetten elősegíti.

A térkép névanyaga meglehetősen gazdag. Az egyes földrajzinév-típusok kö­zött megtalálhatók a domborzati nevek, a településnevek, a víznevek, a ten­geri fokok és a szigetek nevei. A térképi névrajzhoz tartoznak még a tá­jé­koz­tató jellegű megírá­sok is. Reguly utazásaihoz kapcsolódóan megjelennek az útvonalak versztben (1067 m) kifejezett távolságértékei, valamint bizonyos tele­pü­lé­sek felkeresésének dátumai. Reguly sok helyütt az időszakos jellegű te­le­pü­lé­seket is berajzolta, mint például a vadászkunyhókat és a réntartók sátrait. Utób­biak mellett néhol feltűnnek a tulajdonos nemzetségére, származására uta­ló megírások is.

A kéziratos térképet – amelyet napjainkban is Szentpéterváron őriznek – Re­guly a szentpétervári tudományos körök kérésére szerkesztette meg, akiket te­repi felvételezése idején munkájának előrehaladásáról levélben mindvégig tá­jékoztatott. A térkép Szentpéterváron történő elkészítését az is indokolta, hogy az Orosz Földrajzi Társaság égisze alatt, Ernst Hofmann vezetésével szer­vezett küszö­bönálló uráli expedíció tagjai is hasznosítani kívánták Re­guly terepen összegyűjtött információit.

 

A kőnyomatos Reguly-térkép

Reguly térképe kőnyomatos változatban is napvilágot látott: az eredeti kéz­iratos térképet litografálták, majd az ily módon létrehozott kiadásból a Hof­mann-expedíció valamennyi tagja kapott egy-egy példányt. A térkép ezen változata (mérete: 74 × 110 cm) – amely ugyancsak Szentpéterváron ké­­­szült, és ennek egy példányát Reguly terepi vázlatainak nagyobbik ré­szé­vel együtt a Magyar Tudományos Akadémia Kézirattárában őrzik – a kéz­ira­tos térképhez viszonyítva szembetűnő eltéréseket mutat.

A leglényegesebb különbség a domborzat ábrázolásában mutatkozik. A kéz­iratos térkép színtörléses domborzatrajzának sokszorosítása Reguly ide­jé­ben még komoly technikai nehézségekbe ütközött, éppen ezért a litografálás so­rán a csíkozásos domborzatábrázolást alkalmazták. E módszer kiválóan al­kal­mas a domborzati idomok szemléletes bemutatására, ugyanakkor az egyik leg­nagyobb hátránya, hogy a sok helyütt meglehetősen sűrű csíkozás között a töb­­bi térképi elem – főként a hegységekre és a vízfolyásokra vonatkozó föld­raj­zi nevek nagy része – elvész, szinte teljesen olvashatatlanná válik.

A névrajz olvashatóságát a domborzatábrázolás módszerén túl további té­nye­zők is befolyásolják. Az eredeti kéziratos térképen például valamennyi név­rajzi elem aránylag vastagon fogó, sötét színű tussal lett megírva, ezáltal a nevek a tartalmi sűrűségtől függetlenül élesebben elválnak a térkép többi ele­métől. Bár a kőnyo­matos kiadás rajzolójának sokkal egyszerűbb a kéz­írá­sa, mint Regulyé, több esetben is előfordul, hogy az általa megírt nevek még ott is nehezen azonosíthatók, ahol a térkép más tartalmi elemei egyébként nem hátráltatják az olvasást.

A térképlap elrendezését tekintve a kőnyomatos kiadás pontosan igazodik az eredeti kéziratos térképhez: a címmező, a melléktérkép és a jelmagyarázat ugyan­ott helyezkedik el, és ezek megírásaiban sincsen különösebb eltérés. A két­féle kiadás alapos szemrevételezésekor azonban feltűnik, hogy a lito­gra­fá­lás során számos víz­fo­lyás és település neve lemaradt (például a kőnyomatos tér­képen esetenként csak a településkarika látható, a név nincs mellette). Eb­ből következően a kőnyomatos kiadás kevesebb névrajzi elemet tartalmaz, mint az eredeti kéziratos térkép.

 

Reguly-térkép a Magyar Földrajzi Intézet nyomtatásában

A Budapesten őrzött kőnyomatos térkép nyomán a XX. században két ki­adás is megjelent. Az egyik 1906-ban, a Magyar Földrajzi Intézet gon­do­zá­sá­ban készült, és Pápay József tanulmányának mellékleteként ismerjük (Pápay 1906). Ehhez a kiadáshoz (mérete: 48 × 71 cm) mindössze két színt – feketét, illetve a vízfelületek be­mutatásához kéket – használtak. A korlátozott színhasználatból eredően ezen a kiadáson a határvonalak ábrázolásához egy sajátos megoldást vá­lasz­tot­tak, amely viszont a csíkozásos domborzatrajzzal együtt tovább nehezíti a név­rajzi elemek felismerését.

Az etnikai határok minőségi jellegű megkülönböztetése a kéziratos és a kő­nyomatos térképen egyaránt a határvonalak mellett futó színes szalagok, úgy­nevezett bandok színével történik. Ezzel ellentétben a „kétszínes” ki­adá­son csupán a határvonalak gyanánt berajzolt fekete sávok szélessége alapján le­het következtetni arra, hogy az adott terület melyik etnikumhoz tartozik. Ezek a fekete sávok viszont helyenként olyannyira kiszélesednek, hogy a tér­kép más tartalmi elemeit – köztük a névrajzot is – kitakarják. Ennél fogva ez a kiadás csak korlátozottan használható a földrajzi nevek azonosításához.

 

Reguly-térkép a Térképtudományi Tanulmányok mellékleteként

A térkép másik XX. századi változata 1983-ban jelent meg a Tér­kép­tu­do­má­­nyi Tanulmányok (Studia Cartologica) 9. kötetéhez mellékelve. Ennek alap­ján állította össze Hidas Gábor a kötetben megtalálható földrajzinév-jegy­zéket, amelyet a Reguly-térkép első magyarországi rendszeres név­gyűj­te­ményeként tartanak számon (Stegena – Hidas 1983). Ez a kiadás tartalmi szem­pontból teljesen megegyezik ugyan a kőnyomatos térképpel, viszont mé­reteiben felére kisebbítve és kevésbé jó minőségű nyomtatással készült. Ezek a tulajdonságok nemcsak a névrajz olvasását, hanem a többi térképi elem fel­ismerését is jócskán megnehezítik.

Jóllehet Reguly kartográfiai munkásságának koronája a térkép, a tér­ké­pé­szet és a filológia szemszögéből nézve legalább ennyire értékesek a kéziratos te­repi vázlatok is. Ezek közül napjainkban öt számozott és négy másik váz­latról tudunk, amelyek ma az MTA Kézirattárában lelhetők fel. A térképen áb­rázolt területek, illetve Reguly korabeli levelezése alapján további váz­latok létezése is valószínűsíthető, viszont ezek pontos helyét egyelőre nem ismerjük.

Reguly térképező tevékenysége nem csupán az úttörő jellege miatt egye­dülálló. Annak ellenére, hogy a térképezés nem műszeres felmérés útján, ha­nem mindössze szemmérték szerint, a terepi objektumok egymáshoz képest való fel­vételezésével történt, a térkép meglepően pontosan mutatja be az áb­rá­zolt te­rületeket. A vázlatok ugyanakkor – mivel nincsen rajtuk földrajzi fok­­há­ló­zat – önmagukban nem alkalmasak az objektumok egyértelmű föld­raj­zi hely­ze­tének megállapítására. Az objektumok elkülönítését, valamint az egyes föld­rajzinév-típusok felismerését nehe­zíti, hogy a vázlatok grafikai ér­te­­lem­ben kevésbé szemléletesek és kifejezők, mint a térkép bármelyik vál­to­za­ta. Ép­pen ezért célravezetőbb a vázlatokat a térképpel együtt ta­nulmányozni.

A térkép szerkesztése során Reguly – a méretarányból adódó tartalmi kor­lá­tokat szem előtt tartva – megszűrte a terepi vázlatait, azaz nem jelenített meg minden földrajzi nevet azok közül, amelyek a vázlatokon helyet kaptak. Sok­szor előfordul, hogy abban az esetben, amikor egy terepi objektumhoz több különböző (nyelvű) névváltozat is tartozik, a térképre csak az orosz vagy oroszos névalak került fel, így a vázlatok névanyaga helyenként gaz­da­gabb, mint a térképé.

A vázlatokon a nevek írásmódja nem annyira következetes, mint a tér­ké­pen: német vagy magyar írásmód szerint jelennek meg, sőt bizonyos földrajzi ne­vekben a korabeli orosz ábécé egyik betűje, a jaty is fel­ismer­he­tő. A földrajzi neveken kívül a vázlatok különféle magyarázó megírásokat és fel­jegyzéseket is tartal­maz­nak, amelyek többnyire német nyelvűek, de orosz és magyar szavak is előfordulnak bennük. A számozott vázlatokon a készítés hely­színe és időpontja is szerepel.

Az uráli térképező munka további fontos dokumentuma az Orosz Föld­raj­zi Társaság tagjának, Köppen akadémikusnak 1847. január 21-én írt levél (Pápay 1906), amelyben Reguly ismerteti a térkép megalkotásához fűződő el­gondolásait, valamint több esetben részletesen is indokolja döntéseit. E le­vél valóságos tudo­mányos tanulmány, amely – amellett hogy Reguly tér­ké­pe­ző szemléletmódjának megértését segíti – a térkép hasznos ki­egé­szí­té­se­ként is szolgál. Nem véletlen, hogy a cár testvére által patronált földrajzi tár­sa­ság rangos folyóiratában is megjelent.

 

Kutatások térképész oldalról

Reguly uráli térképezése kartográfus berkekben is kevéssé ismert. A finn­ugor népek körében végzett hatalmas gyűjtőmunkájáért Regulyt hosszú időn át csak nyelvész és etnográfus tudósként tartották számon, a térképészeti ered­ményei háttérbe szorultak. A Reguly-téma részletes és kimondottan tér­ké­pész szemléletű kutatása csupán néhány évvel ezelőtt vette kezdetét, ami­kor Reguly születésének 190. és halálának 150. évfordulója kapcsán a kar­to­grá­fiai munkássága is nagyobb figyelmet kapott. Ezt megelőzően a hazai tér­ké­pészet részéről a témában mindössze egyetlen munka, a már említett Tér­kép­tudományi Tanulmányok 9. kötete jelent meg, amelyben a kőnyomatos tér­kép kisebbített méretű változata és a Hidas-féle földrajzinév-jegyzék is sze­repel. Annak ellenére, hogy e kiadvány az ELTE sokszorosítóüzemében mind­­össze 50 példányban készült, jelentős szerepet játszott abban, hogy Re­gu­ly térképe nemcsak a hazai, hanem a határainkon túli kutatók számára is is­mertté és elérhetővé vált. Kutatástörténeti szempontból azért is tekinthető fon­t­osnak, mivel Hidas Gábor Magyarországon elsőként állított össze rend­sze­res névgyűjteményt a térkép alapján. Ezt a munkát ugyanakkor nyel­vé­sze­ti oldalról igen komoly bírálatok érték, amelyek ugyan nem voltak alap­­ta­la­nok, viszont a kiadvány megítélése minden bizonnyal egészen más lett volna, ha a készítésének körülményeiről is többet lehetett volna megtudni.

A kötet lényegében Hidas munkája, amelyhez Stegena Lajos írt – több pon­tatlanságot is tartalmazó – rövid bevezetést. Ebben ráadásul említés sem esik arról, hogy a mellékelt térkép nem az eredeti méretben készült. A ked­vezőtlen technikai feltételekből adódóan a térképváltozat tartalmi elemei ne­hezen olvashatók. Mivel legtöbben csak ezt a kevésbé előnyös tu­laj­don­sá­gok­kal bíró kiadást ismerték meg Reguly térképeként, magát a térképet so­kan nem is tekintették igazán használható forrásmunkának.

A névjegyzékben Hidas a kigyűjtött neveket táblázatos formában, a föld­raj­zi fokhálózathoz igazodva, foktrapézok szerint sorolta fel. A táblázat első osz­lopában az egyes foktrapézokat meghatározó szélességi és hosszúsági fok­értékek, a második oszlopban a földrajzi nevek, a harmadikban pedig a te­re­pi objektumok típusai olvashatók. A névgyűjtemény összesen 606 név­ele­met tartalmaz, nagyrészt téves olvasatban, és sok helyütt az objektumtípusok be­sorolása is bizonytalan. Ennek legfőbb oka az, hogy a névjegyzék össze­ál­lí­tásakor Hidasnak nem volt lehetősége az akadémiai kőnyomatos térkép vizs­gálatára, mindössze a kisebbített méretű, nehezen olvasható kiadásra tá­masz­kodhatott. Mindezt jól tükrözi, hogy a névjegyzékből csaknem teljesen hiá­nyoznak a domborzati nevek, hiszen ezeket a kisebbített térképen a dom­bor­zatrajz sűrű csíkozásai között szinte lehetetlen felismerni és kibetűzni.

A névazonosítás technikai körülményeinek ismeretében elmondható, hogy a Hidas által feltárt nevek mennyisége nem számít rossz eredménynek, és a mun­ka értékét nem csökkenti az a tény, hogy az olvasatok sokszor távol áll­nak a helyes alakoktól. Hidas a térképész szemszögéből vizsgálta a neveket, ezért a tévesztések – a térképváltozat gyenge minőségén túl – főként a nyelvi ismeretek hiányával magyarázhatók.

Mintegy negyed évszázaddal később, a „kettős évfordulóhoz” kapcsolódó meg­emlékezések részeként a Reguly-témában két térképészeti publikáció is nap­világot látott, amelyek elindították és megalapozták a jelenleg is zajló kuta­tásokat. Az egyik Klinghammer István és Gercsák Gábor cikke (Kling­ham­mer – Gercsák 2009), amely az Urál hegységet bemutató korábbi áb­rá­zo­lá­sokat, valamint Reguly térképének lehetséges forrásait is át­te­kin­tet­te, rész­ben Borbély Andor tanulmá­nyának nyomán (Borbély 1955). A másik pub­li­káció Márton Mátyás történeti és életrajzi adatokban gazdag írása, amely­ben a szerző többek között részletesen elemezte a kőnyomatos térké­pet, illetve el­ső­ként sorolta fel a Reguly-térkép napjainkban ismert négyféle vál­tozatát (Márton 2009).

A téma kutatásában komoly előrelépést jelentett Szőnyi Zsófia térképész hall­gató – Márton Mátyás vezetésével készített – diplomamunkája (Szőnyi 2010). A munka vezérfonalát az MTA Kézirattárában őrzött terepi vázlatok rész­letes elemzése és úttörő feldolgozása adja, emellett a vizsgálatok az aka­dé­miai kőnyomatos térképet is érintették. A dolgozat értékét növeli, hogy a ké­szítésében nyelvész szakemberek is közreműködtek: a szerző földrajzinév-azo­nosítási munkálataihoz az ELTE Finnugor Tanszékének részéről Csepregi Már­ta és Szíj Enikő nyújtott segítséget.

Szőnyi Zsófia szándéka a térképész oldalról addig feltáratlan kéziratos váz­latok kartográfiai újraalkotása volt, amellyel a névelemek jobb olvas­ha­tó­sá­gát, átlátha­tóvá tételét célozta meg. A grafikus feldolgozásokon a nevek rend­szerbe foglalása egyedi keresőhálózatok létrehozásával valósult meg. A dol­gozathoz mellékelt név­gyűj­teményben Szőnyi a saját olvasatában köz­re­adott névelemeket a keresőhálózati koordinátákkal együtt szerepelteti. Az ol­va­satok gyakran tartalmaznak téveszté­se­ket, viszont ha figyelembe vesszük, hogy Szőnyinek nem volt lehetősége a témában részletesebben elmélyülni, va­lamint a dolgozat megalkotásához viszonylag rövid idő állt rendelkezésére, a munka igen értékesnek tekinthető. Szőnyi – a térképész szem­szögéből vizs­gá­lódva – maga is felhívta a figyelmet a névazonosítás nehézségeire, az egyes betűk hasonlóságából eredő tévesz­tés lehetőségére. A dolgozatban Sző­nyi egyenként jellemezte a kéziratos vázlatokat, tételesen felsorolta, hogy a különféle földrajzinév-típusokból mennyi névelem szerepel rajtuk. A mun­ka részét képezi még a kőnyomatos térkép elem­zése, pontosságának vizs­gá­la­ta, valamint a térkép és a vázlatok össze­hasonlítása egy kiválasztott min­ta­te­rületre vonatkozóan.

Három évvel Szőnyi Zsófia dolgozatát követően jelent meg az én dip­lo­ma­munkám, amelynek készítését Gercsák Gábor témavezetőként, Szíj Enikő pe­dig külső konzulensként segítette (Gulyás 2013). E dolgozatom a szent­pé­ter­vári kézira­tos térképhez kapcsolódik, amelynek tartalmi elemeit a hazai tér­képészet oldaláról korábban még senki nem tanulmányozta. A dolgozat – amely a jelenleg is zajló doktori kutatásaim bevezetéseként íródott – két fő rész­re tagolható. Egyrészt a kéziratos térképről készült fényképfelvételek és a Köp­pen akadémikusnak írt levél kartográfiai szempontú elemzésével igye­kez­tem rávilágítani Reguly térképező szemlélet­módjára. Másrészt kísérleti cél­ból elkészítettem a kéziratos térkép egy választott részletének modern kar­to­grá­fiai feldolgozását. E munka részeként kigyűjtöttem és rendszereztem a tér­képrészletre eső névrajzi elemeket. Az általam azonosított mintegy 221 föld­rajzi nevet táblázatokba rendezve összehasonlítottam a Szőnyi Zsófia és Hi­das Gábor gyűjteményeiben szereplő olvasatokkal is. A mun­kám legfőbb cél­ja az volt, hogy megtaláljam azokat az ábrázolási és névanyag-rend­sz­e­re­zé­si megoldásokat, amelyeket később a térkép teljes feldolgozása során al­kal­mazhatok.

Doktori kutatásaim keretében Reguly Antal térképező munkásságának rész­letes feltárását tűztem ki célul. A különféle térképelemzések és karto­grá­fia­történeti vizsgálatok mellett a kutatásaim részét képezi Reguly kéziratos tér­képének és vázlatainak korszerű feldolgozása is, amelyet – a korábbi név­fel­táró munkáktól eltérően – egy új, kartográfiai szemléletű módszer alkal­ma­zásával kívánok megvaló­sítani.

 

A kéziratos térkép feldolgozása

Magyarországon mindezidáig még nem jelent meg olyan gyűjtemény, amely teljes egészében rendszerbe foglalná a Reguly-térkép – névtani szem­pont­ból a legna­gyobb eredményességet sejtető – kéziratos változatának név­anya­gát. Egy gondosan összeállított névjegyzék önmagában véve is értékes le­het, azonban információ­tartalmát és kezelhetőségét tovább növelheti, ha egy vizuális melléklet is társul hozzá, melynek segítségével az olvasatok föld­rajzi helyzete is vizsgálható. Egyik lehetséges megoldásként szóba jöhet – mint ahogyan azt a Térképtudományi Tanulmányok 9. köteténél is lát­hat­juk –, hogy a térképnek egy kisebbített méretű másolatát mellékelik a név­jegy­zékhez. Ebben az esetben viszont problémát jelent, hogy a térkép köz­vet­len másolása, méreteinek kisebbítése jelentősen rontja az ol­vas­hatóságot, rá­adá­sul egy egyszerű másolat nem feltétlenül nyújt hathatós segít­sé­get a tér­ké­pen szereplő tartalmi elemek megfelelő értelmezéséhez. Kézenfekvőb­bnek tar­tottam tehát egy új, korszerű vizuális melléklet elkészítését a térkép kéz­ira­tos változata alapján.

A modern kartográfiai feldolgozás a mai térképhasználókhoz közel álló áb­rázolási megoldásokkal, magyar nyelvű jelmagyarázattal rendelkezik. Nem te­kinthető másolatnak, hanem sokkal inkább egy olyan vizualizációként fog­ha­tó fel, amely kartográfiai megfontolásokon alapul, a kéziratos térkép ér­tel­me­zését segíti, és – az eredeti dokumentummal ellentétben – bármikor ren­del­kezésre áll. A térké­pek alapján végzett névgyűjtések esetében sokszor ép­pen az jelenti a problémát, hogy a kigyűjtött nevek – különösen, ha nagy mennyi­ségű névanyagról van szó – önma­guk­ban csupán egyszerű adathalmaznak te­kin­t­hetők, a térbeli elhelyezkedésük is­me­rete nélkül a további elemzésük ne­héz­ségekbe ütközik. Ezzel szemben a vizuális feldolgozás jól mutatja az ál­ta­lam azonosított névelemek földrajzi helyzetét, továbbá a hozzá tartozó név­jegy­zék összekapcsolható és kiegészíthető az olva­sa­taim pontosítására irá­nyu­ló későbbi nyelvészeti gyűjtőmunkák eredményeivel.

Egy terjedelmes névgyűjteménnyel szemben lényeges elvárás a jó ke­zel­he­tőség, ezért a kéziratos térkép feldolgozásakor a fokhálózatra támaszkodva ke­resőháló­za­tot alakítottam ki, és az előzetesen összeállított névjegyzékben a név­elemeket – egy betűből és egy számértékből összetevődő – kere­ső­koor­di­ná­tákkal együtt szerepel­tetem. Ez a megoldás sokkal hatékonyabb annál, mint amikor a nevek mellett a foktrapézok oldalait meghatározó fokértékek ol­vashatók. A kereső­koordinátás név­anyag-rendszerezés előnye főként akkor mu­tatkozik meg, amikor a névjegyzék a földrajzi neveket többféle fel­so­rol­ás­ban is tartalmazza.

A munka jelen állása szerint a kéziratos térképről – a távolságértékeket (184 tétel) nem számolva – mintegy 1768 filológiai adatot sikerült ki­gyűj­te­nem. Az elő­zetes névgyűjtemény két fő részből tevődik össze. Először a tér­kép valamennyi név­rajzi elemét egyszerű lista formájában felsoroltam. A név­jegyzék a földrajzi ne­vek­kel kezdődik, amelyek névtípusok szerint kate­go­rizálva, betűrendben, a hozzá­juk tartozó keresőhálózati koordinátákkal együtt olvashatók. Az egyes kategóriák a következők:

– településnevek (ezen belül: székhelyek nevei, templommal rendelkező fal­vak nevei, falvak nevei, a vadászkunyhók elnevezései, a rénpásztorok sát­raihoz kapcsolódó megírások),

– víznevek (ezen belül: vízfolyások nevei, tavak nevei, a tengeröblök ne­vei),

– szigetnevek,

– tengeri fokok nevei,

– domborzati nevek és a hágók nevei.

 

A felsorolás a magyarázó megírásokkal és a Reguly útvonalához fűződő dá­tu­mokkal folytatódik. Az útszakaszokra vonatkozó, versztben kifejezett tá­vol­ságértékeket az egyes szakaszok végpontjait kijelölő földrajzi objektumok (pl. települések, folyók) neveivel együtt adom meg. Külön felsorolás tartal­maz­za a melléktérképen szereplő 73 földrajzi nevet.

A névgyűjtemény másik fő részét az azonosítási táblázatok képezik, me­lye­ket az olvasataim pontosítása céljából állítottam össze. A nyelvészeti vizs­gá­latok ered­mé­nyességét nagyban segíti, ha a feldolgozott földrajzi nevek mi­nél pontosabb olva­satban állnak rendelkezésre. A helyes olvasatok meg­ta­lá­lása viszont nem egyszerű feladat. A korábbi névgyűjtési munkák, a térkép és a vázlatok elemzésére tett kísérletek is mind azt mutatják, hogy bizonyos név­rajzi megírásokat a kutatók különböző módon értelmezhetnek. Ennek leg­főbb okát abban látom, hogy Reguly jellegzetes kézírását mindenki más­kép­pen olvashatja, és a neveket vizsgálók háttérismeretei is eltérőek lehetnek. Természetesen az én olvasatomban közreadott nevek sem tekinthetők tel­je­sen megbízhatónak. Ugyanakkor a névjegyzéket nagy gondossággal, a jö­vő­beli filológiai hasznosítás lehetőségét szem előtt tartva állítom össze. Annak ér­dekében, hogy közelebb kerüljek a térképen ábrázolt objektumok pontos el­nevezéseihez, más forrásmunkák vizsgálatát is szükségesnek tartottam. Ép­pen ezért a kigyűjtött neveket egyenként megkíséreltem későbbi kiadású, nagy méretarányú térképeken is azonosítani. E munka előzetes eredményeit táb­lázatos formában foglaltam össze.

Amennyiben a nevek azonosításához jelenkori kiadású térképeket is fel­hasz­ná­lunk, bizonyos eshetőségeket nem hagyhatunk figyelmen kívül. Ne­héz­séget okoz­hat, ha a Reguly-térképen szereplő név helyett azóta már újabb – és a népterület esetleges változásából adódóan másik nyelvű – elnevezés je­löli az adott földrajzi objektumot. Az is előfordulhat – és ez különösen a te­le­pülések esetében jellemző –, hogy a név azért tűnt el, mert az általa jelölt ob­jektum fizikailag megszűnt létezni. Mivel az uráli területekről napjainkban ké­szülő térképek – az aktualitás követel­ményének megfelelően – a jelenkori ál­lapotokat mutatják, az elnéptelenedett településeket (és azok neveit) csupán a nagyobb méretarány-tartományokban tünte­tik fel, de ott sem szük­ség­sze­rűen. Mindemellett a legtöbb mai kiadású térképen a földrajzi neveknek csak a napjainkban használatos alakjait jelenítik meg.

Meglátásom szerint a kéziratos térkép neveinek azonosításához a to­pográ­fiai térképek vizsgálata jelenti a leghatékonyabb megoldást. Ezek – mé­ret­ará­nyuk­tól függően – igen részletesen mutatják be a terepet, és a névrajzuk is meg­lehetősen gazdag. Mivel a közvetlen terepi tájékozódás szempontjából fon­tos szerepet játsza­nak, így sokszor az egykori települések maradványait és az azokhoz tartozó neveket is ábrázolják. Az azonosítási munkálataimhoz múlt századi – főleg a hetvenes és nyolcvanas években kiadott – orosz to­pográ­fiai térképeket használtam. A vizsgált területet lefedő térképszelvények 1 : 100 000-es és 1 : 200 000-es méretarányban álltak rendelkezésemre. Leg­főbb célom az volt, hogy a kéziratos térkép névvel rendelkező objektumait a to­pográfiai térképek szelvényein is megtaláljam, és az ott szereplő földrajzi ne­veket táblázatokba rendezve összehasonlítsam a kéziratos tér­kép­ről gyűj­tött névalakokkal.

A névjegyzékben a topográfiai térképekhez fűződő névösszevetéseket föld­raj­zi­név­típusok szerint, külön táblázatokban rendszerezem. Valamennyi táb­­lázatot azonos módon alakítottam ki. Az első oszlopban a keresőhálózati ko­ordináták olvashatók, melyek segítségével a második oszlopban felsorolt – kéz­iratos térképről gyűjtött – földrajzi nevek egyszerűen visszakereshetők a tér­képmellékleten. A har­madik és negyedik oszlop tartalmazza az orosz to­po­grá­fiai térképeken azonosított névalakokat: cirill betűs, illetve magyarra átírt for­mában. Az ötödik oszlopban földrajzi koordináták szerepelnek, melyek ar­ra szolgálnak, hogy a kéziratos térké­pen bemutatott terepi objektumokat, ame­lyekre a gyűjtött nevek vonatkoznak, más térképeken, illetve közvetlenül a terepen is meg lehessen találni. A hatodik oszlop a felhasznált topográfiai tér­képszelvények azonosítóját mutatja.

 

Kereső-koord.

 

 

 

Domborzati nevek a péter­vári kéziratos Reguly-térképen Gyűjtés orosz nyelvű topográfiai térképek alapján Az objektumra mutató

földrajzi koordináták

A topo­grá­fiai térkép

szelvény-azonosítója

Cirill betűs névalak Magyarra átírt névalak
G8 Atjer tump г. Атертумп g. Atyertump É62°38′ K59°27′ P40–17-18
I1 Jarenje г. Яренэйпэ g. Jarenejpe É69°26′ K61°46′ R41–19-20
H6 Kelp njăr г. Келпнёр g. Kelpnyor É64°38′ K60°29′ Q41–31-32
G9 Kumpurm г. Хумбурум g. Humburum É61°06′ K60°13′ P41–25-26
M2 Lada hei pae г. Лядхэй g. Ljadhej É68°10′ K65°56′ R41–35-36
N3 Njarebe г. Няропэ g. Njarope É67°40′ K66°56′ Q42–01-02
F–G7 Pirwa г. Пырва g. Pirva É63°25′ K59°12′ P40–05-06
J3 Tadjibe schieda Тадебямыльк Tagyebjamilk É67°40′ K62°10′ Q41–03-04
J3 Udak schieda г. Удэкмыльк g. Udekmilk É67°47′ K61°55′ Q41–01-02

 

A domborzati elemek azonosítási táblázata (részlet)

A topográfiai térképek segítségével végzett, jelenleg is zajló név­azo­no­sí­tási munká­latok meglepően jó eredményekkel szolgálnak. Például a kéziratos tér­­képen a leg­na­gyobb számban (615) előforduló folyónevek közül eddig mintegy 595-öt sikerült azonosítanom, ami 97%-os eredményt jelent! Az ugyan­­csak nagymennyi­ségű falunevek (414) esetében 83%-os, a domborzati ne­veknél (328) pedig 59%-os az előzetes eredmény, amely szintén igen jó­nak mondható.

 

A vázlatok ismételt feldolgozása

Reguly napjainkban ismert terepi vázlatainak első kartográfiai fel­dol­go­zá­sát Szőnyi Zsófia készítette el. E munka jelentősége nem csupán az úttörő jel­legéből adódik. A gondosan összeállított, vizuális mellékletekkel ellátott név­gyűjtemény – a szerző saját számításai szerint – mintegy 1870 névrajzi ele­met tartalmaz, ami kiváló ered­ménynek tekinthető.

A Szőnyi-féle feldolgozás legfőképpen a földrajzi nevek és a magyarázó meg­írások feltárására irányult, ennél fogva nem érintette a vázlatok vala­mennyi grafikus és szöveges elemét. A mellékleteken a folyók, a települések és a dombor­zati idomok rajzolatának kialakítása a lehető legegyszerűbb mó­don történt. Dolgozatában Szőnyi külön is hangsúlyozta, hogy a vizuális mel­lék­leteket áttekintő céllal alkotta meg, és ennek megfelelően az ábrázolás so­rán nem látta szükségesnek az érvényben lévő kartográfiai szabályok kö­vet­ke­ze­tes alkalmazását (például a folyók vonalai nem vastagodnak a tor­ko­lat­hoz közeledve, a névrajzi elemek elhelye­zése nem minden esetben követi a megszokott szabályokat). Az azonosított tartalmi elemeket és a nevek el­he­lyez­kedését igyekezett oly módon visszaadni, ahogyan az eredeti doku­men­tu­mokon is szerepelnek. Összességében elmondható, hogy ezek a vizuális mel­­lékletek jól olvashatók, és rajtuk a névjegyzékben felsorolt olvasatok egy­­szerűen visszakereshetők.

A kéziratos térkép névanyagának rendszerezése során úgy döntöttem, hogy a terepi vázlatokat magam is feldolgozom. Az ismételt feldolgozást több szempontból is indokoltnak tartottam. Egyrészt a nyelvészeti kutatások szá­­mára hasznos lehet, ha a nevek többféle olvasatban állnak rendelkezésre. Más­­részt a vázlatok tanulmá­nyozásához – az uráli vidékeket bemutató to­po­grá­fiai térképszelvények és a kéziratos térkép tartalmának ismeretében – én már jóval kedvezőbb feltételekkel foghattam hozzá, mindez pedig a név­fel­tá­ró munkálatok nagyobb eredményességét valószí­nű­sítette.

A terepi vázlatokat egészen más szemszögből közelítettem meg. A célom nem csupán a névrajz vizuális bemutatása volt: a feldolgozást a vázlatok min­den egyes tartalmi elemére kiterjesztettem, így a megjelenítés során na­gyobb mértékben támaszkodtam a kartográfia szabályaira. Mivel a váz­la­tok­hoz nem tartozik külön jelmagyarázat, igyekeztem olyan ábrázolási meg­ol­dá­so­kat választani, amelyek egyaránt segítik a grafikus és szöveges elemek meg­felelő értelmezését. Az általam készített mellékleteken többek között meg­különböztettem a templommal rendelke­ző falvakat, berajzoltam az uta­kat a hozzájuk kapcsolódó adatokkal együtt, emellett külön feltüntettem azo­kat a tartalmi elemeket is, amelyeket Reguly a vázlatain áthúzott. A betűk tu­laj­donságait oly módon alakítottam ki, hogy a különböző természetű névrajzi ele­mek egymástól jól elkülönüljenek. A névelemek és a föld­rajzi objektumok kö­zötti kapcsolatot esetenként a betűk színével is érzékeltettem. A mel­lék­le­te­ken a névolvasatok egyedi keresőhálózatok segítségével kereshetők vissza.

Reguly terepi vázlatairól eddig mintegy 2046 nevet, továbbá 185 egyéb ada­tot (főként távolságértékeket) sikerült összegyűjtenem. Az ennek a munkának a ke­retében összeállított előzetes névgyűjteményben a névrajzi ele­mek köz­re­adá­sa vázlatonként külön-külön, névtípusok szerint cso­por­to­sít­va történik. A fel­sorolt névelemek mindegyike a vizuális mellékletek sor­szá­má­val és a ke­re­sőkoordiná­tákkal együtt szerepel. Mivel az én gyűjte­mé­nyem­ben köz­re­adott nevek nemcsak olvasatukban, hanem a besorolásukat te­kint­ve is gyak­ran eltérnek a Szőnyi Zsófia által feltárt nevektől, ezért a váz­latok nyel­vé­sze­ti szempontú vizsgálatához érdemes lehet mindkét gyűj­tő­mun­kát együttesen fel­használni.

A feldolgozások előzetes eredményei azt mutatják, hogy az általam al­kal­ma­zott kartográfiai szemléletű módszer igen hatékony: a kéziratos Reguly-tér­kép névanya­gának rendszerezése mellett sikerült jelentősen megnövelnem a terepi vázlatok alapján gyűjtött névrajzi elemek mennyiségét is.

 

Összegzés

E tanulmányomat kifejezetten azzal a szándékkal írtam meg, hogy fel­hív­jam a figyelmet a Reguly-témában folytatott és jelenleg is zajló hazai tér­ké­pé­szeti kuta­tásokra. A tanulmányban felsoroltam és röviden bemutattam a Re­gulyhoz fűződő, Magyarországon napjainkban ismert kartográfiai mun­ká­kat, ismertettem a hazai térképészet által elért főbb eredményeket, különös te­kintettel a szentpétervári kéziratos térkép, illetve a Budapesten őrzött terepi váz­latok alapján készülő vizuális feldolgozásokra és névgyűjteményekre. Cé­lom volt továbbá arra is rávilágítani, hogy a kartográfia és sajátos szemlélete más tudományterületeken is jól alkal­mazható, és a nyelvészeti, néprajzi ku­ta­tásokat jelentősen segítheti, ha esetenként kartográfusokat is bevonnak a mun­kálatokba.

 

Irodalom

Borbély Andor 1955: Reguly Antal térképének szerepe az Észak-Ural meg­is­me­résében. Földrajzi Közlemények 79: 231–242.

Gulyás Zoltán 2013: A Reguly-térkép egy részletének modern kartográfiai fel­­dolgozása. Diplomamunka, ELTE Térképtudományi és Geoin­for­ma­ti­kai Tanszék, Budapest.

Klinghammer István – Gercsák Gábor 2009: Reguly Antal északi-uráli tér­ké­pe­zése. Magyar Tudomány 170/7: 858–865.

Márton Mátyás 2009: Reguly Antal és az Északi-Urál térképe. Geodézia és Kar­to­gráfia 61/11: 20–30.

Pápay József 1906: Reguly Antal urali térképe. Földrajzi Közlemények 34: 349–370. A Köppen akadémikusnak írt levél: 356–368.

Stegena Lajos – Hidas Gábor 1983: Reguly Antal Észak-Ural térképe (1846). Térképtudományi Tanulmányok (Studia Cartologica) 9.

B. Székely Gábor 2009: Reguly Antal kéziratos térképvázlatai és térképe (fi­lo­ló­giai vizsgálatok). Folia Uralica Debreceniensia 16: 99–120.

Szőnyi Zsófia 2010: Reguly Antal és az Északi-Urál. Diplomamunka, ELTE Tér­képtudományi és Geoinformatikai Tanszék, Budapest.

 

Gulyás Zoltán
Eötvös Loránd Tudományegyetem, Budapest
szibir@map.elte.hu

[1]    A térkép címe: Ethnographisch-geographische Karte des Nördlichen Ural Ge­bie­tes entworfen auf einer Reise in den Jahren 1844 und 1845 von Anton v. Reguly. St Pe­tersburg 1846.