Pach János: A harmadik szekció: Civil közösség és hatalom
Idén júniusban első alkalommal vettem részt a Finnugor Népek Világkongresszusán, s mivel az elsőség élménye a programok szempontjából is meghatározóvá vált, az összefoglalót is rövid élménybeszámolóval kezdem, majd a harmadik szekció szakmai eredményeivel egészítem ki.
A jeles kultúrdiplomáciai esemény megnyitóját különös ünnepélyesség övezte. Az összejövetel kezdeti hangulata a régmúlt idők vidéki lakodalmaihoz fogható, ahol a várakozás emelkedettségét a távolról érkező ismeretlen ismerősök összetartozástudata, díszes öltözéke csak fokozta. A színes programsorozat az utolsó napig tartó ismerkedéssel kezdődött: vajon ki kicsoda, hány ezer kilométert tett meg idáig, milyen közös történelmi események, rokonság, esetleg kutatás kötheti össze a jelenlévőket. Már a vendégségbe érkezés előtt, útközben is folytak találgatások arról, hogy az államfők mely témák köré fonják majd beszédeiket, hiszen a távolba szakadt észt, finn, magyar és orosz területeken élő népeket mégiscsak más ügyek foglalkoztathatják. Érdeklődve vártam, vajon közös mederbe terelhetők-e majd a plenáris előadást követő kiscsoportos munkák. Az államfők beszéde azonban hamarosan jelezte, hogy nem a különböző érdekek, a különbségek kihangsúlyozása, hanem a hasonló problémák lesznek azok, amiket mi Lahtiban meg fogunk beszélni. Az elnökök jó politikusként nagyvonalúan átléptek a pozíciójukat érintő napi politikai ügyeken – úgymint a közelgő választásokon, az ideológiai válaszfal emelésére alkalmas migránshelyzeten, vagy éppen államuk Oroszországhoz fűződő viszonyán –, tehát nem a politikusi pozícióból kezdtek szónokolni, mint egy protokolleseményen, hanem a távoli rokonéból, megalapozva ezzel a kongresszus hangulatát. A felszólalók a kultúrák közti hasonlóságok és az összetartozás hangsúlyozásával a közös problémára, vagyis a globalizáció káros hatásaira hívták fel a finnugor nyelvcsaládba tartozó rokonnépek figyelmét. Ezt a küzdelmet pedig a hagyományok, a nyelvi és kulturális értékek megóvásával, a nemzeti és nemzetiségi identitás erősítésével lehet megvívni: „Mindenekelőtt hiszünk abban, hogy a világ teljességéhez hozzátartozik a nemzeti sokszínűség. […] Ha eltűnik egy nyelv, ha kikopik ebből a láncból egy szem, mindannyian szegényebbek leszünk. Mert a nyelv egy nép identitásának legfőbb biztosítéka, kultúrájának legfontosabb megtestesítője.” – mondta a magyar államfő köszöntőjében.
A barátságos hangvételű köszöntők sorától némelyest eltért az orosz kultuszminiszter-helyettes győzelmi beszéde, amelyre a közönség olykor halk morajlással, olykor azonos ritmusú fejcsóválással reagált pontosan jelezvén, hogy a kiváló rétor beszéde mely pontjain vizionált egy párhuzamos valóságot. A beszéd egyúttal tanúsítvány az orosz politikusképzés zsenialitásáról, hiszen közben meggyőzött arról, hogy a föderáció legtávolibb pontján egy harmadikvonalbeli funkcionárius is képes lehet hasonlóan képviselni az ügyet. A beszélő politikai rangja azonban jelezte, hogy egy birodalom számára milyen értéket jelent a kulturális pluralizmus. Ennek ellenére sem került zsákutcába politizálás miatt a diskurzus, amelyhez a Sibeliustalo modernsége és nyugalma ideális atmoszférát biztosított.
A harmadik szekcióülés előadói, hozzászólói a civil társadalom és hatalom viszonyrendszerét mutatták be saját nézőpontjukból. A diskurzust Gecse Géza történész-újságíró, az ELTE Új- és Jelenkori Egyetemes Történeti Tanszékén működő Aspektus vitaklub vezetője, valamint Heikki Talvitie korábbi oroszországi nagykövet, jelenleg a Finn–Orosz Társaság elnöke moderálta. Az előadók többek közt Norvégiából, Finnországból, a Komi, a Mordvin és az Udmurt Köztársaságból, a Permi és a Murmanszki területről, Magyarországról és Ukrajnából érkeztek.
Alekszej Konyuhov komi szociológus, a Komi Köztársaság Pitirim Szorokin Örökségközpont igazgatóhelyettese előadásában rögvest Alekszander Zsuravszkij, az Oroszországi Föderáció kulturális miniszterhelyettesének beszédére reflektált: „Zsuravszkij úr nem mondott igazat” – s ezáltal a hallgató számára közvetlenül kitapinthatóvá vált a kis népek nagyhatalommal szembeni attitűdje. Nagyívű előadásában a finnugor népek és a hatalom kölcsönhatásáról, főként problémáiról kaptunk általános helyzetképet. Az előadó felhívta a hallgatóság figyelmét arra, hogy mielőtt a civil közösségek mögötti állami elnyomásról beszélünk, érdemes tisztázni olyan fogalmakat, mint az önszabályozás, vagy éppen az önrendelkezés, és a jelenlegi függőségi viszonyban azt is érdemes meghatározni, melyek a független emberek, a civil közösségek és az állam lehetséges szerepei. Az előadás másik központi kérdésköre az volt, hogy kik alkotják a civil közösséget. Eszerint az író, olvasó, gondolkodó és politika iránt érdeklődő középosztálybeli státuszúak azok, akik a civil társadalom bázisát jelenthetnék. Az eszmefuttatás alapján Észtország, Finnország és Magyarország elégedett lehet középosztályával az előadó szerint, de Oroszországgal kapcsolatban jelentős kétségek merülnek fel, amelyeket a jövedelmi szintkülönbségekkel, öngyilkossági és bűnözési statisztikákkal árnyalt. A civil társadalomba való nagyobb arányú bekapcsolódásra csak a gazdasági függetlenség adhatna lehetőséget az országában élő embereknek. Emellett a magasabb iskolai végzettség is hozzájárulhat ahhoz, hogy az emberek már ne akarjanak többé alsóbb osztályokhoz tartozni. Az előadó végül felhívta a figyelmet arra is, hogy a finnugor népek azért vannak fenyegetett helyzetben, mert a szegények aránya köztük sokkal nagyobb, mint más népek körében.
Kántor Zoltán szociológus-politológus, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet igazgatója Anyaország és nemzetpolitika címmel tartott előadást, amely egy rövid elméleti bevezetőt nyújtott az anyaországi politikák jellegzetességeiről, és összehasonlította a klasszikus magyarországi külhoniakat támogató nemzetpolitikát a finnugor nyelvrokonok támogatási politikájával. Rávilágított arra, hogy az anyaországok kiegyensúlyozni próbálják azt a hátrányt, amely a kisebbségeket éri az adott országban, amelyben élnek. Ezt egyrészt politikai, másrészt kulturális-oktatási támogatással valósítják meg. Az előadásban külön kiemelte a kisebbségi és anyaországi civil szervezetek szerepét, amelyek leghatékonyabban az oktatás és a nyelvhasználat területén jelentenek segítséget. Jelezte, hogy az államok nem feltétlenül tesznek meg mindent a kisebbségek kultúrájának, nyelvének megőrzése érekében, így különösen indokolt, hogy a civil szervezetek a saját eszközeikkel tudatosítsák úgy a kisebbségek tagjainak, mint az államnak, hogy igenis fontos a nyelv és a kultúra megőrzése. Előadásában néhány Magyarországgal szomszédos országban működő magyar civil szervezet tevékenységére is utalt.
Pach János szociológus-politológus, a Pécsi Tudományegyetem Interdiszciplináris Doktori Iskola doktorjelöltje (a beszámoló szerzője) a Magyarországon élő nemzetiségek legújabb érdekképviseleti lehetőségeiről, a szószólói rendszerről beszélt. A rövid összefoglaló keretében áttekintette, hogy Magyarországon, mint legnépesebb lélekszámú finnugor államban az őshonos kisebbségek számára milyen eszközök garantálják a politikai döntéshozatalban való részvételt. Az előadó a legutóbbi választások tapasztalatai alapján értékelte a hatályos választási rendszer előnyeit, de a főbb hiányosságokra is felhívta a figyelmet.
Pekka Lantto, a Kvénföld Egyesület elnöke az Észak-Norvégiában élő, demográfiailag veszélyeztetett kvén népcsoport egy kiemelt projektjéről számolt be, amelynek tapasztalatai alapján a kormányzati mező, az emberek és a menedzserek háromszögének viszonyát ismerhettük meg. Pekka Lantto hangsúlyozta, hogy a kultúra szétrombolását az államok (Svédország, Finnország, Norvégia) az 1950-es években kezdték és azóta is folytatják, így a kvének területének irányítása is e három állam hivatalnokainak kezében van. Ezek a hivatalnokok a kvénekre vonatkozó döntéseket gyakorlatilag a közösség tagjainak meghallgatása nélkül hozzák meg, bár a kvének ügyeiben a norvég parlament semmiről sem dönthetne önállóan, hiszen a mezőgazdasági miniszter prioritásként kezeli a kvén emberek érdekeit, főként az erdőhasználati és halászati jogok érvényesítésekor. Az előadó ennek ellenére úgy gondolja, hogy feltétlenül szükség lenne az ügynökségek és állami hivatalok szerepének fejlesztésére a kvén érdekek érvényesítése érdekében. Például a Tornio folyóban történő halászat a hivatalnokok döntéseinek segítségével teljesen az érintett államokhoz került, noha a legutóbbi kutatás eredményei szerint annak joga a kvéneket illeti. A kérdéses ügyben a finn állam által finanszírozott kutatás is készült, mert már sok éven át vita folyt a halászati jogokról. A kutatás az állam vétkességét állapította meg, ám az eredmények megállapítása után a hivatalnokok új kutatást követelnek, mert nem értenek egyet az eredményekkel. Pekka Lantto példája arra mutat rá, hogy a hivatalnokok vezette államigazgatás célja a gazdag kvén történelem, nyelv és kultúra, valamint a terület birtoklásának megsemmisítése. Az előadó ezt azzal igyekezett alátámasztani, hogy a terület természeti erőforrásainak évi nettó termelése közel egymilliárd euró, amit Svédország és Finnország elvisznek a területükről, miközben a Kvénföld Egyesület egész működése alatt semmilyen állami támogatást nem kapott. Sőt, a területükön működő egyetlen egyetem sem kutatja történelmüket, mert a téma tabu, s így egy kutató sem kap hozzá támogatást. A finn állam egyedül az említett, a lazac és a pisztráng birtoklásának kérdését kutató vizsgálatot finanszírozta. Az előadó felhívta a figyelmet még arra is, hogy a kvének a turizmusból próbálnak megélni (horgászat, vadászat), és gyakran számi szervezetekkel működnek együtt. Pekka Lantto választ keresett arra, hogy mit kell tennie az önkormányzatoknak ahhoz, hogy biztosítani tudják a kvének nyelvhasználatát, illetve felhívta a figyelmet arra is, hogy a civil szervezetek és a hivatalok, önkormányzatok közti dialógus javítása nagyon fontos lenne a jövőben.
Nagyezsda Jefimiscs, az Ukrajnai Uráli Népek Szövetségének elnöke, az ukrán kulturális minisztérium mellett működő társadalmi tanács tagja, valamint a nemzetközi kapcsolatok bizottsága társadalmi tanácsának elnöke előadásában arról beszélt, hogy milyen eredményeket értek el Ukrajnában, ahol már az 1989-es népszámlálási adatok szerint is több, mint százezer, évszázadok óta ott élő finnugorról lehetett tudni. Ukrajna Uráli Népeinek Szövetsége a kijevi régióban élő finn-permi csoport népeinek kulturális egyesületeként részt vett a kormányzati etnopolitikai irányelvek és normák kidolgozásában. A törvényalkotásban a Komi Köztársaság alkotmányának alapjaira támaszkodtak, és eszerint vált lehetővé önkormányzatiságuk, ügyeikkel pedig a nemzetiségi minisztérium foglalkozik a kormányban. A finnugor mozgalom felélénkülését bizonyítja az is, hogy a szövetség könyvet is adott ki, illetve tudományos projektjük is van. 2001-ben a szervezet javaslatára indult el a „Finnugor világ: mítosz vagy valóság?” című projekt, amelynek célja a különféle Ukrajnában élő finnugor népek tradicionális kultúrájának, történelmének, nyelvének megismertetése és népszerűsítése. Ennek hatására került bevezetésre 2009-től a finnugor népek napja. Erre azért is szükség van, mert a finnugor népcsoportnak Ukrajnában még mindig negatív imázsa van. A szemléltetett projekt keretében a társadalom- és humán tudományok területén kutatómunka is folyt, amelynek eredményei a „Finnugor világ: Nyugat és kelet találkozása” című könyvben jelentek meg 2012-ben. Nagyezsda Jefimiscs a 2014 óta zajló ukrajnai eseményekkel összefüggésben kiemelte, hogy a konszolidációért ők is sok mindent tesznek, hogy a nemzetek közt béke, megegyezés és egyetértés jöjjön létre. Ukrajnában tizenöt kisebbséget tartanak számon, akik a civil közösségek szintjén együtt harcolnak jogaikért. Mára a kisebb közösségek jórészt integrálódtak az ukrán társadalomba, de az asszimiláció elleni küzdelem fontos eszközei lehetnek a komi, permi, nyenyec régiókkal közösen megvalósítandó projektek.
Pjotr Nyikolajevics, Szaranszk közigazgatási vezetője, az Orosz Köztársaság Finnugor Nemzetei Szövetségének elnöke a civil társadalmak rendkívül átpolitizált helyzetéről beszélt. A szövetség elnöke kiemelte, hogy rendkívül multikulturális társadalomban élnek annak ellenére, hogy 1990-ig szinte minden értéket igyekeztek lerombolni. Ezek következményei etnikai konfliktusok és tüntetések voltak. Oroszország területén kilencvenhat nemzetiség él, amelyek közt az együttműködések, egyezségek nem mindig járnak sikerrel, s ezáltal a problémák sem oldhatók meg mindenhol. A legfontosabb célkitűzés, hogy a kis népeknek meg kell tanulniuk logikusan érvényesíteni az érdekeiket, ahogy azt a finnek és a magyarok teszik, hogy az orosz nyelv és kultúra ne nyomja el teljesen a nemzetiségek nyelvét és kultúráját.
Alekszej Zagrebin udmurt történész az izsevszki Udmurt Történeti, Nyelvi és Irodalmi Intézet igazgatója a finnugor társadalmi szervezetek fejlődésének a XXI. század elején tapasztalható általános tendenciáját vázolta fel.
Laura Lyytikäinen finn szociológus a társadalmi szervezetek finnugor nyelvek és kultúrák megőrzésében betöltött szerepéről, kihívásairól és sikertörténeteiről tartott előadást, amelyet a Finn–Orosz Társaság projektjének naprakész kutatási eredményeivel szemléltetett. A mintegy kétszázezer orosz civil szervezetet reprezentáló empirikus felmérés tevékenységük szerinti megoszlása alapján ismertette a szervezeteket, illetve következményként rámutatott arra is, hogy a szervezeteknek a hatékonyabb feladatellátáson túl több nemzetközi együttműködésben való részvételre, jogi kérdésekben való nagyobb jártasságra, identitásuk erősítésére és a médiában való nagyobb megjelenésre van igényük.
Markku Turkia a civil szervezetek és a kormány helyi szintű, Finnországban tapasztalható együttműködéséről beszélt. Kiemelte, hogy az állami, a privát és a harmadik szektor sikeres kooperációjának köszönhetően a városok vagy önkormányzatok vitalitása növekedőben van. Finnországban a regionális kormányzási mechanizmusok reformja során arra törekednek, hogy a civil társadalom szerepe megerősödjön. A civil szervezetek állami támogatást kapnak, függetlenek és autonómok. A városvezetés számára elkészítik saját stratégiai terveiket, előbbi pedig kötelezve van, hogy a helyi szervezetek ajánlásait figyelembe vegye. A következő évi támogatáshoz a szervezetek mindig beszámolót készítenek főbb tevékenységeikről.
A második napon felszólaló szinte valamennyi küldött a korábbi véleményeket erősítette meg saját tapasztalataival. Így például egy Volga régióból érkező vepsze képviselő, Grigorij Szmirnov szerint a képviselőknek nem szabad kényes témákról beszélniük, egy murmanszki számi képviselő, Andrej Agejev pedig arról számolt be, hogy a számik tartanak a hatalommal való konfliktustól. A felszólalások közös tapasztalata volt az is, hogy a különböző helyi alapítványok, etnokulturális szervezetek létrehozásának középpontjában a lokalitás állt, amely a különböző etnokulturális projektek megvalósítása köré szerveződik. Jekatyerina Jefremova például kiemelte, hogy az oroszországi NGO-knak nincs túl sok lehetőségük, mert nem számíthatnak kormányzati támogatásokra, és a támogatók is gyakorta kihátrálnak az együttműködésekből, de akadnak pozitív példák is: szervezetük hatszázezer rubelt gyűjtött össze az első karéliai jégkorongpályához, vagy például létrehozták az első karéliai internetshopot is, illetve számos konkrét családi projekten, turisztikai vállalkozáson és könyv bemutatásán keresztül kaphattunk képet az orosz civil szektor helyzetéről. Találkoztunk olyan szervezet képviselőivel is, akik a második világháborúban elhunyt komi katonák sírjai után kutatnak, börtönöket, temetőket, koncentrációs táborokat látogatva, hogy aztán a kutatási eredményeik alapján saját magazinjaikon keresztül értesítsék a családtagokat eltűnt hozzátartozóik hollétéről, végső nyughelyéről.
A két nap előadásainak tapasztalatai alapján a civil társadalom és hatalom kapcsolatának összefüggéseit, problematikáit Heikki Talvitie foglalta össze a kongresszus záróülésén a következő konklúziókkal:
„A civil társadalom és a hatalom kapcsolatát gyakran túl lineárisan látjuk. Többek között arra lettünk figyelmesek, hogy a kisebbségekkel kapcsolatban az államot és a társadalmat gyakran ugyanannak a dolognak tartjuk. Az is feltűnővé vált, hogy a hatalom és a nép között több más, hatalommal rendelkező köztes szervezet van. Többek között a civil társadalom azonosítható az állampolgárok és az állam között működő döntéshozó szintként. A másik észrevétel az volt, hogy a hivatalnokok gyakran jelentős hatalommal rendelkeznek az állam és a nép között, éppen ezért a hivatalnokoknak gyakran meghatározó szerepük van abban, hogy a politikai szint döntései megvalósulnak-e. Tehát a hatalom és a civil társadalom közötti kapcsolat sokoldalúbb annál, mint ahogy azt gyakran gondoljuk. A civil társadalom is széles fogalom, és a finnugorság csak egy szelete ennek a valóságnak.”
„A Finn-Orosz Társaság Oroszországban megvalósult projektjének (Civil szervezetek a finnugor nyelvek és kultúrák megőrzéséért 2013–2016) bizonyos eredményei jól tükrözik a jelenlegi helyzetet. A legáltalánosabb problémáknak a szervezetek működését meghatározó törvények változásai és a határokon átnyúló együttműködések csökkenése bizonyultak. Másrészről az elmúlt évek változásait Oroszország különböző területein másként látják. 48% látja úgy, hogy a finnugorság jövője reményteli; 27% a jövőt nyugodtnak látja, azaz szerintük nem lesznek nagy változások; 16% érez félelmet és reményvesztettséget; 3% pedig nem tudja megítélni a helyzetet.”
„A finn, a magyar, az orosz és az észt társadalmak különböző fejlődési folyamatok eredményeként jöttek létre. Noha néha érdemes összehasonlítani egymással e társadalmakat, de emellett külön-külön is hasznos vizsgálni e társadalmak fejlődését.”
„A kisebbségek, amelyek más államok területén élnek, meglehetősen függenek az érintett államok döntéseitől. A nemzetközi szervezeteknek pedig gyakran nincs törvényhozási joguk a kisebbségek védelme érdekében. Ennek ellenére az etnikai identitás megerősödését tapasztaltuk 1991 után.”
„Úgy láttuk, hogy a levéltárak és a különböző dokumentumok fontosak a kisebbségek szempontjából az identitás megteremtésében. De olyan kisebbségekkel is találkoztunk, ahol a családtörténetek az identitás megteremtésének fontos eszközei.”
„A hatalom és a civil társadalom eltérő érdekei gyakran a gazdasági helyzetben és a természeti erőforrások használatában is tükröződnek. A tapasztalatok azt mutatják, hogy egy-egy terület lakossága gyakran semmilyen anyagi előnyhöz nem jut a saját természeti erőforrásainak használatából.”
„Egyes hozzászólások felhívták a figyelmet arra, hogy a kisebbségek védelme érdekében új szervezeteket és hatalmi szerveket hoztak létre. De hogy ezek csak Mítoszok-e avagy Valóság, az még nyitott kérdés” – utalt Heikki Talvitie az Ukrajna Uráli Népeinek Szövetsége projektjeire.
„Az Orosz Föderáción belüli folyamat a kisebbségek státuszának tekintetében még mindig zajlik, amelyben a civil társadalom átpolitizálttá válása is megfigyelhető.”
„Kulcskérdésnek tekinthető a civil szervezeteknek adott források kérdése. A források tekintetében a helyzet nehezebb lesz, amennyiben a területen több, egymással versengő szervezet is működik.”
„Az őslakos népek problémája az, hogy nem hallgatják meg őket és gyakran nem is értik meg őket. Ez az Európai Unió esetében is így van.”
Pach János