Németh Endre–Fehér Tibor: Az N3 haplocsoport alcsoportjai

Bevezetés

Az N haplocsoport Észak-Eurázsia őslakosai körében az egyik meghatározó apai vonalú haplocsoport. Éppen ezért különösen nagy jelentősége van annak a ténynek, hogy egy nagy nemzetközi kutatás keretében az N haplocsoportot további alcsopor­tokra bontották, és az alcsoportok földrajzi elterjedéséről és időbeli keletkezéséről szóló eredményeket publikálták 2016 júliusában (Rootsi, 2016). Az észt kutatók által vezetett projektben 56 populáció adatait dolgozták föl Svédországtól Csukcs­földig, és az összesen 6521 mintából 1631 N haplocsoporthoz tartozó mintát 16 új mutáció segítségével rendszereztek.

Mi a jelen ismertetésben az N haplocsoporton belül csak a finnugor szempontból különösen fontosnak tűnő N-Tat alcsoportra bontásának ismertetésére szorítko­zunk. Illetve a genetikai adatok alapján olyan kérdéseket próbálunk megfogalmaz­ni, amelyek más tudományágak számára is érdekesek lehetnek.

Az alcsoportok elnevezése mellé mindig odaírjuk majd a haplocsoportot megha­tá­rozó mutációt is, mert míg a mutáció elnevezése egyértelmű, az alcsoportok elnevezése sajnálatos módon változhat publikációnként, ami zavaró lehet a szakiro­dalmat nem ismerő olvasó számára. A Tat-ként ismert mutáció által meghatározott haplocsoportra például bizonyos esetekben N1c-ként, míg az ismertetett dolgo­zatban N3-ként hivatkoznak. A továbbiakban N3-M46-ként hivatkozunk majd rá a dolgozat és a fentiek szellemében.

Az alcsoportokra bontás jelentősége a filogenetikában

Az alcsoportokra bontást az eredeti haplocsoport egy fa struktúrára való bontása­ként értelmezhetjük. A fa csomópontjai olyan valóságos, és egyben sikeres ősapákat reprezentálnak, akiknek a genetikai hagyatéka a mai népesség Y-kromoszóma állományában is egyértelműen jelen van. Értelemszerűen, ahogy egyre feljebb megyünk a fa struktúrában, úgy érkezünk el az egyre távolabbi múltban élt ősapákban lezajlott mutációkhoz. Legfelül, minden apai vonalú leszármazási fa csúcsán végül egyetlen ősapát reprezentáló mutáció található – legyen szó egy alcsoportól vagy egy tágabb haplocsoportról.

Az alcsoportokra bontás jelentőségét az adja, hogy az alcsoportok kora és földrajzi elhelyezkedése segíthet felvázolni egy csoport időben és térben többé-kevésbé pontos migrációs térképét. Ezeket a migrációs útvonalakat, térképeket pedig már össze lehet vetni a régészek és nyelvészek által feltételezett népmozgá­sokkal. Mindez nem kevesebbet jelent, minthogy a filogenetika eszköztárának köszönhetően a ma élő ember egy új „történelmi forrássá” vált. Egyszerűen azért, mert történelmünk egy szelete testünkbe van írva nukleotid kombinációk nyelvén. Tehát a recens, ma élő populációkból vett minták nemcsak más ma élőkkel vethetők össze, hanem következtetni lehet belőlük egy nép sokszínű és sokszálú korai történetére is.

Hogy lehetséges mindez? Egyrészt a legújabb technológiák segítségével már elég pontosan meg lehet becsülni egy adott alcsoport keletkezési idejét. Illetve legtöbb esetben az alcsoportokra bontás önmagában komoly támpontokat nyújthat egy csoport földrajzi keletkezése tágabb régiójának azonosításában. Ha például egy csoport legősibb, azaz legkorábban levált alcsoportjának előfordulása döntően egy adott régióra jellemző, akkor feltételezhető, hogy maga a csoport is ennek a régiónak a körzetében alakult ki. Különösen erős lesz a gyanúnk egy haplocsoport földrajzi keletkezésével kapcsolatban, ha több idősebb alcsoport is döntően azonos régióban fordul elő. Figyelembe véve egy adott csoport földrajzi eredetét, keletke­zé­sének idejét és mai elterjedését, lehetőség nyílik a csoport nagyvonalú migrációs térképének felvázolására, amelyet archeogenetikai adatok és további alcsoportokra bontás segítségével tovább pontosíthatunk.

Az N3a4-Z1936 ősapái és fivéreik

Az N3-M46 haplocsoport Japántól Svédországig hatalmas területen megtalálható, de az alcsoportokra bontás hozzávetőlegesen mutatja a keletről nyugatra való terjedés irányát és a terjedés időbeli vetületét is. Kövessük végig a magyar szempontból fontosnak tűnő N3a4-Z1936 alcsoport útját az ősapák vándorlása során elhagyott fivérein keresztül. (A jelen ismertetésben az új mutációk megjelenésére csak a középértéket tüntetjük föl.)

N3-M46

|

(13 ezer éve)

            ______________________|________________________________

                                       N3a’b                           N3c-B496

                              |                                (japán)

                              (12 ezer éve)

            _________________|__________

N3b-B187            N3a-L708

(hakasz)                |

                      (7500 éve)

               ______________|_________________

               N3a1-B211                      N3a2’6-M2110

(udmurt, komi, mordvin, mari, obi-ugor, csuvas)     (7000 éve)

                      ______________________|____

                     N3a2-M2118            N3a3’6-CTS6967

         (jakut, even, hanti)          (5000 éve)

                _________________________________|__________________________

                N3a3-VL29        N3a4-Z1936                   N3a5-B197              N3a6-B479

(észt, lett, litván) (baskír, tatár, manysi, északny-orosz, balti finn) (Kelet- és Közép-Szibéria)

1. ábra

 

N3c-B496

A N3-M46 időben először két nagy csoportra bomlott: az N3c-B496-ra és az N3a’b-re hozzávetőleg 13 ezer évvel ezelőtt. A legtávolabbi „nagybácsi”, az N3c-B496 ismert előfordulásai Japánra korlátozódnak. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy az N3-M46 útja Japánon keresztül vezetett volna Európába. Azt viszont valószínűsíti, hogy az N haplocsoport Dél-Kínában megtalálható legkorábbi csoportjaitól történt elválás után az N3-M46 útja észak felé, a Csendes-óceán mentén vezethetett.

N3b-B187

Az N3a’b nagyjából 12 ezer évvel ezelőtt két ágra bomlott: az N3a-L708-ra és az N3b-B187 alcsoportra. A második legtávolabbi „nagybácsi”, az N3b-B187 alcsoport egyértelműen Hakaszföldön éri el a maximumát, és a Hakaszfölddel szomszédos területeken kívül nem található meg. Az N3a-L708-as csoport különösen fontos a mi szempontunkból, mert gyakorlatilag az összes finnugor N3-M46 ebbe az alcsoportba esik.

N3a1-B211

Az N3a-L708 kb. 7500 éve két csoportra bomlott: az N3a1-B211-re és az N3a2’6-M2110 alcsoportra. Az N3a1-B211 az udmurtoknál kizárólagos, a komik, mordvinok, marik és obi-ugorok és a csuvasok között pedig az egyik domináns N3a alcsoport, amely szórványosan előfordul a baskíroknál, az Altaj-Szaján vidéken, Északkelet-Oroszországban és Karéliában. Az eddig vázolt folyamatokhoz jól illeszkedne az a feltételezésünk, hogy az N3a1-B211 még az Altaj-Szaján vidéken keletkezett, de sikeres demográfiai expanziója már a Volga-Urál régióban zajlott le. Ezt a feltevést a modern genetika eszköztárával lehet cáfolni vagy megerősíteni. Mindenesetre jó eséllyel az N3a1-B211-es alcsoporthoz köthető az első sikeres N3a expanzió az Uráltól nyugatra. Elgondolkodtató, hogy a csuvasok kivételével kizárólag finnugor nyelvű népekben található meg nagyobb arányban az N3a1-B211.

N3a2-M2118

Az N3a2’6-M210 7000 éve az N3a2-M2118 alcsoportra és az N3a3’6-CTS6967-es alcsoportra bomlik. Az N3a2-M2118 alcsoport a közép-szibériai jakutok domi­náns alcsoportja, amelynek előfordulása gyakorlatilag Közép-Szibériára korlátozódik. Ezért is meglepő, hogy Nyugat-Szibériában az obi-ugoroknál és a szibériai tatárok­nál jelen van az alcsoport. (Az adatok alapján úgy tűnik, hogy sokkal inkább a hantikra, mint a manysikra jellemző ez az alcsoport.) Európában szórványosan a székelyeknél és Ukrajnában mutatható ki az alcsoport, de van egy-két váratlan előfordulása a Közel-Keleten is. További kutatásoknak kell eldönteniük, hogy a Nyugat-Szibériában és Európában rendkívül ritka N3a2-M2118 alcsoport egy újabb ugorokat összekötő alcsoportot testesít meg, vagy két külön forrásból került be a magyar és a hanti génállományba. Úgy tűnik a haplotípus adatok alapján, hogy a hantikban az N3a2-M2118 ősi formái, míg a magyarokban a fiatalabb „jakutos” alcsoport van jelen. Ezért egyelőre egyértelműen nyitottnak érezzük a kérdést.

Az N3a4-Z1936 fivérei

Az N3a3’6-CTS6967 gyakorlatilag egy időben, nagyjából 5000 éve egyszerre több sikeres leszármazási vonal ősapja lett a középső-holocén klíma optimum végén. Mindez valószínűleg összefügg az éghajlat kedvezőbbé válásával bekövetkező demográfiai folyamatokkal és új földrajzi területek meghódításával. A négy tulajdonképpen meglehetősen fiatal alcsoport meglepően hatalmas területen, Csukcsföldtől Litvániáig terjedt el. A négy alcsoport: az N3a3-VL29, az N3a4-Z1936, az N3a5-B197 és az N3a6-B479. Az első kettő előfordulása Nyugat-Szibériára és Európára, az utóbbi kettő alapvetően Közép- és Kelet-Szibériára korlátozódik. Így életszerű az a feltételezés, hogy az N3a3’6-CTS6967 mutáció által fémjelzett ősapa még Nyugat-Szibéria és Közép-Szibéria határán élt.

Az egyik sikeres alcsoportba sem tartozó, ősi N3a3’6 alcsoport Karéliától az Amur vidéki nanajokig között húzódó hatalmas terület több pontján szórványosan kimutatható. Az N3a5-B197 a csukcsok, eszkimók, burjátok, mongolok domináns N alcsoportja. Az N3a6-B479 előfordulása az Amur-menti nanajok között meghatározó. Az N3a3-VL29 a lettek, litvánok, beloruszok, észtek és az Észtországgal szomszédos Pszkov régió domináns alcsoportja, de a Baltikum más finnugor népeiben és a marikban is kisebb-nagyobb arányban, sőt szórványosan Kelet-Európában (Ukrajnában, Lengyelországban és Szlovákiában) és a Volga-Urál vidéken is jelen van. Említésre méltó még, hogy a N3a3-VL29 alcsoport legkeletebbi előfordulása Nyugat-Szibériában a szamojédok, Közép-Szibériában pedig az evenek között, található meg.

Az N3a4-Z1936 alcsoport

Az N3a4-nek a dolgozatban vizsgált populációk alapján két lokális csúcspontja van Északkelet-Európában és a Volga-Urál vidéken. Az N3a4-Z1936 alcsoport a vepszék szinte kizárólagos N3-M46 alcsoportja, de domináns a finnek, karélok és Archangelszk és Pinega régió oroszok által lakott területein. Előfordul továbbá Nyugat-Szibériában az obi-ugoroknál, a kubáni kozákoknál, a szibériai tatároknál, és van egy váratlan földrajzi maximuma Baskíriában és Tatársztánban is. Az alcsoport előfordulása gyakorlatilag Nyugat-Szibériára és Európára korlátozódik. Az alcsoport szórványosan előfordul a közép-szibériai dolganok között, de más népességben Nyugat-Szibériától keletre egyáltalán nem mutatható ki. Ezzel együtt az alcsoport legősibb formái a legkeletibb nyugat-szibériai előfordulási területén, a mai hantik között találhatók meg.

A székelyekben, az északi és kondai manysikban általunk vizsgált N-L1034-es alcsoport az N3a4-Z1936 alcsoportja. Így a mi méréseink szerint az N3-M46-on belül domináns az N3a4 jelenléte a manysikban és a székelyekben (Pamjav és mtsai, 2016). Azonban az ismertetetett tanulmányban vizsgált együttes hanti és manysi mintákban az N3a4 csak a harmadik legnépesebb N3-M46 alcsoport. Valószínűleg az ellentmondás hátterében az áll, hogy a dolgozatban főként hantikat vizsgáltak, és a hantik és a manysik génállománya nem kis mértékben eltérhet egymástól. (A két hanti mintánkból egyet, haplotípus alapján mi is a dolgozatban leggyakoribbnak talált obi-ugor N3a2-M2118 alcsoporthoz tartozónak becsültünk.)

A tanulmányban 5 baskírt vizsgáltak meg N-L1034-re (B540 néven) és abból 3 lett pozitív a markerre. Ennek alapján kiemelten fontosnak tűnik a recens baskír génállomány elemzése. A baskírok 15%-a (86/568) tartozik az N3a4-Z1936 alcsoportba, ami azt jelenti, hogy akár a mai baskírok 8-10%-a is apai ágon N-L1034 lehet. (Tehát nemcsak arányaiban, de abszolút értékben is magasabb lehet a baskír N-L1034-ek száma, mint a kárpát-medencei.) A becslés módján kívül óvatosságra kell, hogy intsen azonban az a tény, hogy a székelyekben és a hantikban egyaránt előforduló, rendkívül ritka N3a2-M2118 alcsoport teljes mértékben hiányzik Baskíriából.

Lehetséges nyelvészeti és régészeti kapcsolódások

Közhely, hogy a genetikai és a nyelvi folyamatokat más jellegű törvények szabályozzák. A filogenetikai dolgozat szerzői nem is bocsátkoztak nyelvészeti folyamatok elemzésébe. Csupán annyit jegyeztek meg, hogy a hatalmas területeket átfogó N haplocsoport számos nyelvcsaládban is meghatározó szerepet játszik. Mi mégis azt gondoltuk, érdemes összefoglalni azokat a tanulmányból kirajzolódó demográfiai és migrációs folyamatokat, amelyek összevethetők a finnugorokkal kapcsolatos nyelvi összefüggésekkel.

Abból a feltételezésből indulunk ki, hogy nemcsak a mai (Pamjav és mtsai, 2016), hanem a korai finnugor közösségek egyik meghatározó, sőt a mainál is meghatározóbb összetevője volt az N3-M46 haplocsoport. Így az alcsoportokra vonatkozó új ismereteink segítségével az alábbi módon fogalmazhatjuk meg első kérdésünket. Az N3-M46 egyes alcsoportjai milyen arányban vannak jelen az N3-M46 haplocsoporton belül egy adott finnugor népességben (1. táblázat)? A táblázatot kiegészítettük a saját északi manysi, kondai manysi és székely adatainkkal, amelyben az N3a4-Z1936 egy alcsoportját, az N-L1034-et mértük. Így legalább a N3a4-Z1936 alcsoportra egy alsó becslést tudtunk tenni.

 

Populáció Teljes
minta-szám
N3 aránya a teljes népességen belül (%) N3a1-B211 aránya
N3-on belül (%)
N3a3-VL29 aránya
N3-on belül (%)
N3a4-Z1936 aránya
az N3-on belül (%)
Számi (Svédország) 35 37 0,00 46,15 53,85
Finn 39 53,85 0,00 23,81 76,19
Karél 139 36,69 1,96 41,18 54,90
Vepsze 40 37,50 0,00 6,67 86,67
Észt 235 30,64 0,00 90,28 9,72
Udmurt 54 66,67 100,00 0,00 0,00
Mari 51 25,49 53,85 46,15 0,00
Komi-permják 60 23,33 50,00 7,14 21,43
Komi
(Syktyk distr.)
17 35,29 50,00 33,33 16,67
Komi
(Izhemsky distr.)
30 53,33 81,25 0,00 18,75
Mordvin 60 10,00 50,00 0,00 50,00
Mordvin 1 203 13,30 77,78 7,41 14,81
Hanti és Manysi 63 50,79 37,50 0,00 15,63
Nyenyec 42 23,81 0,00 60,00 40,00
Nganaszan 50 4,00 0,00 0,00 100,00
Szölkup 43 2,33 0,00 100,00 0,00
Északi- Manysi 60 23,3 ? ? >64*
Konda Manysi 36 42,8 ? ? >64*
Székely 95 6,3 ? ? >66*
  1. táblázat

*Alsó becslés N-L1034 alapján

 

A gyakorlatban három különböző N3-M46 alcsoport játszik meghatározó szerepet a finnugor népekben: az N3a1-B211, az N3a3-VL29 és az N3a4-Z1936. Így ennek a három alcsoportnak a szerepét vizsgáltuk az adott népességben.

Első észrevételünk az, hogy mindhárom alcsoport előfordulása gyakorlatilag Nyugat-Szibériára és Európára korlátozódik. Így a finnugor szempontból fontos demográfiai folyamatok nem történhettek Nyugat-Szibériánál keletebbre.

A második észrevételünk az, hogy úgy tűnik, hogy a finnugor népek között intenzív demográfiai kölcsönhatások történhettek. Mindez bizonyos esetekben akár nyelvi kölcsönhatásokat is eredményezhetett, ami új megvilágításba helyezhet néhány a családfa modell alapján nem várt nyelvi jelenséget. Az adatok alapján úgy gondoljuk, hogy a három vizsgált alcsoport genetikai centruma és expanziója különböző területekhez köthető. Így az N3a3-VL29 legsikeresebb expanziója Észtország, Lettország és Litvánia területén zajlott le, és erről a területről indulhattak északi irányban a N3a3-VL29 migrációs hullámok a mai Finnország felé. A mai Udmurtföldön és tágabb szomszédságában történhetett a N3a1-B211 demográfiai expanziója. Az N3a4-Z1936 pedig Nyugat-Szibériából indult ugyan, de Északnyugat-Oroszországon keresztül eljutott a mai Finnországba, és egy másik csoportjuk a Volga–Urál vidékre is.

Ha a finnek példáját tekintjük, akkor azt kell feltételeznünk a modellünk alapján, hogy két eltérő finnugor migrációs hullám is érte a mai Finnországot és Karéliát. Egy délről, Észtország irányából, és egy keletről, a mai Északnyugat-Oroszor­szág­ból. Modellünk összhangban van bizonyos nyelvészeti és régészeti észrevételekkel. A helynév anyag alapján valószínűsíthető például, hogy „a Suomi törzs Délnyugat-Finnországba költözése előtt Észak-Észtországban lakott… Az ország belsejében és keleti részén halászgató, vadászgató, rénszarvas-tenyésztő vándor lappok helyenként szintén elfinnesedtek, másutt viszont kitértek, északra húzódtak félre az erősebb hódítók elől” (Zsirai 1994). A régész ugyanezt a folyamatot így írja le. Időszámí­tásunk környékén „új telepesek kezdtek átköltözni a Finn-öböl déli oldaláról, mindenekelőtt Észtországból és Észak-Lettországból Finnországba… A jövevények egy teljesen kifejlődött vaskori földműves kultúrát hoztak magukkal. Az áttelepülés különösen nagy intenzitással irányult a terület keleti és északi részeire” (Luho 1975). Talán a hódítók és az őslakók közötti demográfiai kölcsönhatás jele az is, hogy pár száz év után a régebbi lakosságra jellemző temetkezési szokások ötvöződtek a déli hódítók anyagi kultúrájával.

Felmerül a kérdés, hogy milyen nyelvet beszéltek a N3a4-Z9136 alcsoport által fémjelzett finnországi és karéliai őslakók. Modellünk alapján a N3a4-Z9136 alcsoport által reprezentált közösségek, ha nem is ugor, de más balti-finn nyelvekhez képest egy ugorhoz közelebb álló nyelvet beszéltek. Ha azt tételezzük föl, hogy a perifériára szorult, hagyományos életformát folytató lappok nyelvében jobban megmaradtak az eredeti nyelv elemei, akkor érthetőbbé válhat, hogy akár a szókincsben, akár a nyelvtanban olyan ugor párhuzamokat találunk a lappban, amelyeket a családfa modell alapján nem várnánk (Pusztay 1996).

A harmadik és egyben leginkább feltételes módban megfogalmazott lehetőség az, hogy a 7500 évvel ezelőtti, a N3a-L708 által dominált kisközösségek, is már valamilyen ősi proto-uráli nyelvet beszéltek. Mivel a hagyományos modellek 6000 évvel ezelőttre teszik a finnugor és szamojéd nyelvek elválását, ezért ez a feltételezés tulajdonképpen összhangban van a nyelvészeti modellel. Mindenesetre az N3a-L708 mindkét közvetlen, nagyjából 7500 éves alcsoportjában erős a finnugor csoportok jelenléte. Az N3a1-B211 alcsoportot a csuvasok kivételével egyértelműen finnugorok dominálják. Míg az N3a1-B211 fivér alcsoportjában, az N3a2’6-M2110 alcsoportban szintén erős, bár távolról sem kizárólagos a finnugor népek jelenléte.

Ez a feltételezés nem kevesebbet jelentene, minthogy az N3a-L708 alcsopor­tokat jelentős mértékben tartalmazó, nem uráli nyelvet beszélő népek nyelvében proto-uráli szubsztrátum elvileg legalábbis elképzelhető. Azaz az uráli-jukagír, uráli-csukcs, az uráli-altaji stb. nyelvi párhuzamok nem kizárólag egy igen ősi nyelvi érintkezésből, hanem esetlegesen proto-uráli nyelvű népek asszimilációjából is származhatnak. A rendelkezésre álló adatok alapján az N3-M46-on belül csak N3a-L708 alcsoport mutatható ki például a lettek, litvánok, jakutok, jukagírok, evenek, evenkik, nanajok, szibériai eszkimók (jupikok), csukcsok, korjákok, mongolok és burjátok génállományában.

Érdekes, a témához szorosan kapcsolódó kérdés, hogy amennyiben a permi nyelveket a legidősebb N3a-L708 alcsoporthoz, az N3a1-B211-hez kötjük, akkor a permi nyelveknek kellett volna legkorábban leválnia a finnugor nyelvcsaládon belül, és nem az ugornak, amely lehetőséggel egyes nyelvészeti modellek is számolnak (Syrjänen, 2013). A gond csak az, hogy ez esetben a permi nyelvek leválása jóval korábbi (7500 év) lenne, mint azt eddig feltételezték. Pontosan jelzi a demográfiai és a nyelvi folyamatok közötti korlátozott összefüggést, hogy míg a genetikai adatok alapján a marik és a permiek között feltételezett demográfiai kölcsönhatások nyelvi lenyomata kimutatható, addig a mordvinok és a permiek között már nem.

Végezetül egy kérdést fogalmazunk meg a szamojédokkal kapcsolatban. A részletes vizsgálatok a nganaszanokban és a szölkupok között sporadikusan megtalálták a modellünk szerint a nyelvcserét indukáló N3-M46 alcsoportjait. Bár tegyük hozzá, hogy a kutatások megerősítették, a szamojédokra egy másik N alcsoport, az N2a1-P43 jellemző (más néven N1b vagy N-P43). A meglepő az, hogy a szamojédok közötti N3-M46 minták nem egy korai N-L708 alcsoporthoz, hanem a balti-finnekre is jellemző N3a3-VL29 és az N3a4-Z1936 alcsoportokhoz tartoznak. Így modellünk alapján a finnugor-szamojéd elválás nem igazán lehet több 5000-5500 évnél. A hagyományos keretek között nehéz értelmezni a jelenséget. Mindenesetre kérdésként megfogalmazható, hogy a szamojéd és a finnugor nyelvek közötti távolság hátterében nem a szamojéd és finnugor ősnyelvek korai elválása, hanem esetlegesen a szamojéd nyelvváltás részleges volta áll.

De milyen régészeti kultúrák lehettek a hordozói a Csukcsföldtől Finnországig terjedő N3a3’6-CTS6967 csoportok migrációjának? A cikk szerzői szerint több migrációs hullám is valószínűsíthető, de egyes N3a alcsoportok kora, földrajzi eredete és mai elterjedése meglehetősen pontosan illeszkedik a bronzkori Szejma-Turbinói régészeti kultúra terjedéséhez, amely szintén az Altaj irányából terjedt el a Volga-vidékig (Koryakova 2007). Így az egyik migrációs hullám vélhetően a Szej­ma-Turbinói kultúrához köthető, amely feltételezést archeogenetikai adatok tud­ják megerősíteni vagy cáfolni. Jelenleg csak a Baraba-sztyeppéről, állnak rendel­kezésre Szejma-Turbinó fegyvereket használó népesség archeogenetikai adatai (csak anyai vonalak), amelyeket kutatócsoportunk a haplocsoport eloszlás alapján ugor gyanús­ként tart számon (Pamjav és mtsai, 2016).

A másik érdekes észrevétel, hogy úgy tűnik az N3a3’6-CTS6967 alcsoport szá­mára a középső-holocén klíma optimum vége egy különösen sikeres korszakot jelent, mert e periódus végén négy sikeres alcsoportja jelenik meg.

Nyugat- és Közép-Szibéria határvidéke, a Jenyiszej felső folyása nemcsak az N3a-L708-as alcsoport kialakulásával kapcsolatban kerül gyanúba, hanem az N3a3’6-CTS6967 mutáció megjelenésével is. A régészeti adatok tovább erősítik ezt a gyanút, mert a területről keletre és nyugatra is indulhattak migrációk. A Szejma-Turbinói népesség egyik etnikai komponense valószínűleg a Bajkál-Jenyi­szej régióból származik (Koryakova és mtsai, 2007). A tanulmány szerzői meg­említik, hogy a középső-holocén végén, a Bajkál-tó mentén megjelenő Szerovó-Glazkovó régészeti kultúra egyik lehetséges forrása szintén a Jenyiszej felső folyása. Tudománytörténeti okokból érdemes megemlíteni, hogy Matthias Castrén a Jenyiszej felső folyása mentén általa uráli eredetűnek vélt helynév anyagot talált (Zsirai 1994).

Összefoglalás

Az észt kutatók által vezetett nemzetközi projekt jelentőségét nehéz túlbecsülni. Jelentősen bővült a tudásunk az apai N haplocsoportról alcsoportjainak földrajzi elterjedése és időbeli keletkezése terén. Az alcsoportokra bontás alapján azt való­szí­nűsíthetjük, hogy az N3-M46 haplocsoportot hordozó népességek Északkelet-Ázsia óceáni partvidékéről indulnak el a szárazföld belseje felé a jégkorszak végén, talán a változó természetföldrajzi körülményekkel összefüggésben. A Jenyiszej felső folyása fontos szerepet játszhatott a finnugor szem­pontból fontos N3a-L708-as alcso­port kialakulásában, ill. első demográ­fiai expanziójában, valamivel a jégkor­szak után. A közép-szibériai gyökerek ellenére, a finnugorokra jellemző három al­csoport előfordulása gyakorlatilag Nyugat-Szibé­riára és Európára korlátozódik. Így nagy valószínűséggel állítható, hogy a finnugor népek expanziói már mind Nyugat-Szibériában és Európában zajlottak.

A finnugor népekben a három alcsoport jelenléte nem korrelál szorosan a hagyo­má­nyos családfával. Mindez azt valószínűsíti, hogy nem elhanyagolható demo­grá­fiai kölcsönhatások zajlottak a múltban egyes finnugor népek között. Az intenzív demográfiai kölcsönhatások nem eredményeznek törvényszerűen mély nyelvi köl­csön­hatásokat, de bizonyos esetekben a másodlagos nyelvi kölcsönhatások el­kép­zel­hetőnek tűnnek a nyelvcsaládon belül. A régészek számára a Szeima-Turbinói kultúra, és a középső-holocén végén a Bajkál-tó és az Altaj-hegység közötti területekről induló régészeti mozgások vizsgálata lehet érdekes. A korai magyar történelem szempontjából pedig jelentősen felértékelődik Baskíria szerepe, mert a tanulmány adatai alapján speciális genetikai szálak fűzhetik össze a Kárpát-medencét Baskíriával és az obi-ugorokkal.

Hivatkozás

Koryakova és mtsai (2007): The Urals and Western-Siberia in the bronze and iron age. Cambridge University Press.

Pamjav H. és mtsai. (2016): Genetikai és őstörténet. Napkút kiadó.

Pusztay J. (1996): Zu den Verbalpräfixen in der Uralishen Sprachen. Ünnepi könyv Mikola Tibor tiszteletére. Szeged. 257–259.

Rootsi, S. és mtsai (2016): Human Y Chromosome Haplogroup N: A Non-trivial Time-Resolved Phylogeography that Cuts across Language Families. The American Journal of Human Genetics 99, 163–173, July 7, 2016.

Syrjänen, K. és mtsai (2013): Shedding more light on language classification using basic vocabularies and phylogenetic methods: A case study of Uralic. Diachronica 30: 323–352.

Luho V. (1975): Finnország betelepülése és őstörténete a régészeti kutatások tükrében. In: Uráli népek. Corvina Kiadó. 109–127.

Zsirai M. (1994): Finnugor rokonságunk. Trezor Kiadó. Budapest.

 

Németh Endre, Fehér Tibor