Ruttkay-Miklián Eszter: Megnyitó beszéd
Megnyitó beszéd
Az alábbi megnyitó beszéd elhangzott Veszprémben, a Hangvillában 2016. január 22-én, pénteken 17 órakor a Finnugor Kulturális Főváros 2016 projekt veszprémi nyitórendezvényén. A Magyar Kultúra Napján tartott rendezvényen beszédet mondott Porga Gyula, Veszprém polgármestere és Gáll Attila, Iszkaszentgyörgy polgármestere. Ezután hangzott el a megnyitó Salánki Zsuzsa udmurtiai fotóihoz, melyek a Reguly Társaság vándorkiállítási anyagaként kerültek Veszprémbe.
Tisztelt polgármester urak, konzul asszony, finnbarátok, kedves egybegyűltek!
Köszönöm szépen a megtisztelő lehetőséget, hogy a 2016. évi finnugor kulturális főváros projekt veszprémi rendezvényeinek nyitányán képviselhetem a finnugor kutatásokkal foglalkozó szakmát. Mindenek előtt engedjék meg, hogy gratuláljak a két településnek, Veszprémnek és Iszkaszentgyörgynek egyrészt a cím elnyeréséhez, másrészt azonban ahhoz a bátorsághoz is, hogy ebbe a vállalkozásba belefogtak. A szervezőmunkához kívánok erőt és kitartást, a rendezvényekhez sok sikert és a projekt végére sok szép emléket. Magam is Veszprémben nőttem fel, pályámon meghatározó volt a Veszprémi Magyar–Finn Egyesület Rovaniemivel kiépített kapcsolata.
Manapság már a tudomány legmagasabb szintjei sem engedhetik meg maguknak, hogy az ismeretek gyűjtését, feltárását öncélként végezzék. A legrangosabb tudományos pályázatoknál is az első kérdések között szerepel a kutatási téma közérthető megfogalmazása, valamint a társadalmi hasznosíthatóság, így a finnugrisztika számára is alapvető követelmény a tudományos ismeretterjesztés. A finnugor kulturális főváros projekt célja részben azonos ezzel: egyrészt az adott településről visz hírt a finnugor világba, másrészt a finnugor nyelvekről, népekről, kultúrákról hoz hírt a fővárosokba. Ennek az ismeretterjesztő tevékenységnek kapcsán szeretném a magyar finnugor kutatók egyöntetű támogatásáról biztosítani a két települést, és felajánlani a szakma együttműködését a projekt minél sikeresebb megvalósítása érdekében – mint ahogy erről két hete Zircen széles körben már beszélgettünk is.
Bár a tudományos ismeretterjesztésről elsősorban cikkek, könyvek előadások jutnak eszünkbe, a változó világban folyamatosan bővül a lehetőségek tárháza. Az általam képviselt két intézmény, illetve szervezet, a zirci Reguly Antal Múzeum és Népművészeti Alkotóház és az országos, de tevékenységét elsősorban Budapesten kifejtő Reguly Társaság – a múzeum már csak műfaja kapcsán is – a kiállításhoz mint eszközhöz nyúlt a finnugor témájú ismeretterjesztés során.
Az 1990-es évek eleje többek között a finnugrisztikai kutatásokban is hatalmas fordulatot hozott, hiszen a Szovjetunió felbomlása, a határok viszonylagos megnyílása révén sok évtized után ismét terepkutatásokat lehetett végezni a finnugor népek között. Ugyanekkor az Oroszországon belüli változások lehetővé tették, hogy az egyes népek hatékonyabban tudják képviselni saját nyelvük, kultúrájuk iránti igényüket, és ők maguk is szabadabban utazhassanak, tudományos és személyes kapcsolatokat kialakítva például Magyarországon.
Az 1991-ben alakult Reguly Társaság tagjai közül is többen jutottak ki olyan népekhez, amelyeket esetenként könyvekből már évtizedek óta tanulmányoztak. A friss hírek a kis finnugor népekről hatalmas érdeklődésre tartottak számot, hosszú idő után ismét nyilvánvalóvá vált, hogy a hanti, manysi, udmurt, mordvin stb. szavak nemcsak egy bebiflázandó családfa érthetetlen elemei, hanem valóban élő népeket, beszélt nyelveket jelölnek. Ennek a hírnek az átadására, az ezáltal bővülő tudás bemutatására hozta létre a Reguly Társaság vándorkiállításait, amelyeket bárki kölcsönözhet. A folyosón most megtekinthető kiállítás is ennek a sorozatnak a tagja: Salánki Zsuzsa elsősorban nyelvészeti kutatásainak néprajzi jellegű hozadéka, egy udmurt porta bemutatása.
Salánki Zsuzsa az MTA Nyelvtudományi Intézetében, később, így jelenleg is az ELTE Finnugor Tanszékén dolgozik, kutatási területe az udmurt nyelv, különösen annak használata szociolingvisztikai szempontból. A Tanszéken éppen ma emlékkonferenciát tartanak Domokos Péter professzor úr tiszteletére, a kiállítás alkotója ezért személyesen nem tud itt lenni a kiállítás megnyitóján. Salánki Zsuzsa a 90-es évek óta rendszeresen jár Udmurtiába – ami Oroszországon belül autonóm köztársaság. Óriási szerepe van abban, hogy mára Udmurtiát és Magyarországot számos szoros szál köti össze: folyamatosan van magyar lektor Izsevszkben, hosszabb ideig udmurt lektorok tevékenykednek magyar egyetemeken, udmurt diákok végeznek teljes, sőt doktori képzést is nálunk, vagy részképzést a Balassi Intézet jóvoltából, míg magyar diákok az Udmurt Állami Egyetem nyári egyetemén ismerkednek az udmurt nyelvvel és kultúrával. Hogy az egyik legfrissebb eseményt említsem: ősszel Veszprémben, a Hriszto Botev Általános Iskolában járt egy udmurt tanárdelegáció, stb. Az idei euroviziós dalfesztivál válogatói közben pedig idézzük fel a buranovói nagyanyók sikerét, akik udmurt népdalkörből nőtték ki magukat az Oroszországot képviselő könnyűzenei produkcióvá. A magyar–udmurt kapcsolatokat mi sem illusztrálhatná jobban, mint hogy Iszkaszentgyörgynek udmurt „nagykövete” is van jelenleg.
A magyar kultúra napján, mely nemzeti himnuszunkhoz kötődik, és irodalmunk kialakulására, történetére is emlékezünk, szeretnék megemlékezni a másfél éve elhunyt Domokos Péter professzor úrról, akinek emlékére éppen a napokban tartanak emlékkonferenciát az ELTE Finnugor Tanszékén, melynek sokáig vezetője volt. Domokos Péter kitartóan képviselte azt a nézetet, hogy a finnugrisztika nem azonos az összehasonlító nyelvészettel, hanem a finnugor nyelvet beszélő népek történelme, kultúrája, néprajza is tárgya; ő maga az udmurt, és általában a kis finnugor népek irodalmának történetével foglalkozott. Az udmurt irodalom egyik első nagy költője, Gerd Kuzebaj alkotásaira is ő hívta fel a figyelmet. A kint látható kiállítás témája egy udmurt porta, lakó- és gazdasági épületeivel. Magához a kiállításhoz nem kell kommentár, hiszen a képek alatt található magyarázat. Gerd Kuzebaj egyik versével az udmurt településtől távolabbra, a szent berekbe, a keremetbe invitálom Önöket. A XIX–XX. század fordulóján hagyományos udmurt kultúrában felnevelkedett költő versében népe hanyatlásáról is ír, kiállításunkat azonban a költemény emlékező strófájával szeretném figyelmükbe ajánlani, Képes Géza fordításában. Fogadják szeretettel mind a verset, mind a kiállítást!
Az a kor elmerült, sorra került
ködbe hullt rég, s derült
mikor még idegyűlt arccal
az udmurt nép: hallgatta
közeli törzsek, a szót
távoli végek Vorsud,
mind haza jöttek, Ki a Felsőégben
nem mint vendégek. ült.
Ruhájuk vakított És elmondtak mindent,
Mint frissen esett hó amit bírtak és
s megálltak itt, hogy közbe
hallják a titkot: közbe
mit mond a szent szó. sírtak is.
Éjszaka S az áldozó
csendben nagy tüzet rakott:
csendült a máglya
a szó lángja
és csak a magasra csapott.
hajnal S az eltiport nép
vetett véget égő imái,
a meghitt lányok komoly-szép
igéknek. fénylő danái,
Szóltak baglyok
bánatról, baljós
szóltak sikongatása,
örömről, harcosok
szóltak haragos
vágyakról, rikongatása
keserű hajnaltájt
könnyről. mint különös, vad
S hálát rebegtek dallam
a szűkös kalászért szállt
s még sok másért: túl
a jávorszarvasért, a dombokon.
mit gyors nyiluk ejtett, És már
a medvéért, az égi
mit barlangjában szirtfokon
legyőztek. nyiladozott
Háború, a vörös fény
hőstett, idelent
nyereség, fű, bokor,
vereség: ösvény
mind, s a Vala folyó
mind olyan lett
mint a vér.
Az ég tüzét
Szította
már
a szél.
Ruttkay-Miklián Eszter