Szíj Enikő: Kritikai ismertetés a Kedves rokonok című könyvről
Kritikai ismertetés a Kedves rokonok című könyvről
Anssi Halmesvirta: Kedves rokonok. Magyarország és Finnország 1920–1945
A Cédrus Művészeti Alapítvány megbízásából kiadja a Napkút Kiadó
Fordította: Mátyás Emese. Szöveggondozó: Kovács Ildikó
A papírkötésű könyv borítóján: Akseli Gallen-Kallela: A Keitele tó
Budapest 2014. 329 l.
A mű finn eredetije: Rakkaat heimoveljet. Unkari ja Suomi 1920-1945. Historietti Oy Jyväskylä 2010
Megvesszük a könyvet, mert ígéretes, sőt hízelgő a címe (Kedves rokonok), hiánypótlónak ígérkezik a tartalma, élvezetes lesz az olvasása, okosabbá válunk. Hmm. A könyv műfaja „hivatalosan” nem derül ki: tudományos monográfia? tudományos-ismeretterjesztő mű? Mindkettő? Az alcím szerint a két világháború közötti magyar–finn kapcsolatokról, tehát egy olyan oda-vissza kapcsolat történetéről lesz szó, amelynek az egyik fele mi vagyunk. A szerző a magyar tematikájú és a részben magyarul is megjelent finn tudományos irodalomból már régóta ismert jyväskyläi finn történész: Anssi Halmesvirta.
A könyvet kezdő tartalomjegyzék, vagyis a könyv szerkezetének tanulmányozása után (lásd alább) a könyv végét kezdjük nézegetni, az irodalomjegyzéket és a névmutatót. Találunk egy Irodalom és folyóiratok (317–320) és egy Tudományos irodalom és folyóiratokban megjelent cikkek (322–327) című részt, a kettő között egy 1-oldalas (321), Néprokonsági és egyéb lapok című felsorolást, ennek 38 sorában az egy-egy cím után hol vannak évszámok, hol nincsenek –? A fejezetenként újrainduló sorszámozású jegyzetek itt a finn eredetitől eltérően lapalji jegyzetek, ez örvendetes. Csakhogy kezdünk csodálkozni, mert az eddig publikálatlan, hozzáférhetetlen archív forrásokra utalásokon túl szép számmal szerzők és címek sorakoznak bennük, amelyek némelyike az imént említett irodalomjegyzék valamelyikében is benne van, a zöm viszont csak a lap alján szerepel, vajon miért? Például az irodalomjegyzékben Kulai Sándor nevén (318) két cikket találunk, a lapalji jegyzetekben további 16-ot, Csekey Istvánnál (317) 5:10, Faragó Józsefnél 1:8 az arány stb. Vajon melyik miért került oda, ahol van? Mi mitől tudományos vagy „csak” irodalom, vagy egyik sem? Valójában tehát háromféle irodalomjegyzék van. Nagyon méltánytalan megoldás! Névmutató nincs. A filológiában a saját gyártmányú névmutató kiváló lakmuszpapír. Árulkodik, ha az ismét megnézendő szövegben túl sok a hiba, a rendezetlenség. Súlyosbítja a helyzetet, hogy a magyar fordítás 2014-ben jelent meg, a finn eredeti pedig 2010-ben, és a hibák, hiányok már a finn eredetit is jellemzik. A szerző tud magyarul, legalább a magyar korrektúrát alaposan megnézhette volna!
Röviden az első, finn nyelvű finnországi kiadásról − tanulságos kitérő
A finn eredeti egyes fejezeteibe „beleaprítva” egy másik finn történésznek, Heikki Roiku-Jokelának a finn–észt kapcsolatokat megvilágító ún. ismeretládikói (f. tietolaatikko), más néven különcikkei (f. erikoisartikkeli) olvashatóak (a magyar könyvből ezek hiányoznak, ezt tudomásul vesszük). Némelyik finn fejezet tól–ig lapszámozása a „beleaprított” észt részek nélkül például ilyen lenne: I. Pohjoinen alkusoitto 15−18 26−42; III. Budapestin kongressi 1928 55−60 65−67; V. Yhteistyö syvenee: Tallinnan kulttuurikongressi 1936 79−83 86−102 108−110 116−117; VI. Talvisota Unkarissa 118−119 123−132; VII. Toivon ja voiton sotavuodet 1940−1942 133−134 139−161. Ilyet még nem láttunk, és nem is tartjuk követendő példának! Megmutatjuk (1) a finnül tudóknak az észt rész tartalomjegyzékét is, ill. (2) a magyar tartalomjegyzéket az alcímekkel kiegészítve, a terjedelem feltüntetésével. Így „informatívabb” lett volna (bizonyos értelemben a tartalom ismertetése):
(1) Heikki Roiko-Jokelan erikoisartikkelit (jegyzetekkel, bibliográfiával)
19−25 Yli valtiollisten rajojen: Akateeminen Karjala-Seura, Suomen Heimo ja Suomen Suvun tulevaisuus; 61−64 Heimoromantiikkaa ja poliittista yhteistyötä; 84−85 Kekkonen – Viro – virolaisuus; 103−107 Kulttuuria ja politiikkaa: Suomalais-virolainen ylioppilaiden yhteistyö maailmansotien välisenä aikana; 111−115 Suomalaisuus − heimotyö – maanpuolustus: Vilho Helasen (1899−1952) aatemaailman kulmakivet; 120−122 Suomen-pojat taistelujen tiellä; 135−138 Virolaisten kohtalon vuodet
(2) A magyar nyelvű könyv tartalomjegyzéke kövérrel, „sovánnyal” pedig a „belerakott” alcímek a tól–ig terjedelemmel
Előszó 5–6
Bevezető 7–19
- Az északi nyitány 20–65
Első lépések 20–31 Első találkozás Helsinkiben 32–50 Tallinnban találkozunk 50–65
- Teleki Pál finnországi tanulmányútja 1924-ben 66–89
Az expedíció eredményei 80–89
III. A budapesti kongresszus (1928) 90–106
- A magyar kezdeményezés és a helsinki kongresszus 107–129
Új szelek fújnak 107–115 Helsinki 1931 116–129
- Elmélyülő együttműködés: a tallinni kultúrkongresszus (1936) 130–188
Külpolitikai helyzet 130–138 A néprokonsági politika új irányvonala és a revízió 138–151 „Faj”, irodalom és revízió 151–158 A Kiss-ügy 158–165 A tallinni kongresszus (1936) 165–173 A kulturális egyezmény 174–183 A háború előszele 183–188
- A téli háború fogadtatása Magyarországon 189–213
Magyarország nagy nehézségek közepette 190–193 A háború előszele 193–195 A téli háború a sajtóban: a Debreczen és a Pesti Hírlap 195–209 Utózöngések 209–213
VII. A remény és a győzelem háborús évei (1940–1942) 214–269
A helyzet 1940-ben 214–218 A Finnország-imádat 218–227 Az 1941-es győzelmi mámor 228–243 1942 csúcsév a néprokonsági kapcsolatokban 243–250 A néprokonsági üzenet 250–255 Faji azonosulás és a finnugor nagyság 255–263 A rokon népek kapcsolatai 263–269
VIII. A magyar propaganda Finnországban és a Finn–Magyar Társaság jyväskyläi tagszervezetének megalapítása 1943-ban 270–279
Irány Jyväskylä 273–275 Zavaró tényezők 275–279
- Szertefoszlott illúziók 280–297
Magyarország és Linkomies 280–283 Az újságok és a könyvek harca 284–290 A néprokonsági munka utolsó szakaszai 291–297
- 1945: vereség 298–305
Befejezés 306–313
A magyar fordításból hiányzik: Liite I [Melléklet] 1 oldal: néhány szervezetben a tagok száma
Forrásjegyzék 315–327
- Primer források – Levéltári források 315–316 Forráskiadások 317 Irodalom és folyóiratok 317–320 Néprokonsági és egyéb lapok 321
- Tudományos irodalom és folyóiratokban megjelent cikkek 322–327 Visszaemlékezések 327 [2 tétel] Előadások 327 [1 tétel]
Hiánypótló művet vélünk a kezünkben tartani, hiszen találónak szánt című cikkemben, A finnugor kacsolatok történetének visszaszerzendő évtizedei (A Turán c. folyóirat … finnugor mutatója. Tinta Budapest 2002 p. 133–138) magam adtam írásba, hogy a két világháború közötti kapcsolatokat fogyatékosan ismerjük, miként az egész korszak valós, igaz magyar történelmét is. A hiányok pótlása, főleg fontossági sorrendben, még sokáig több (történész)nemzedéknek ad munkát, pedig e téren nem kevés történt már! A szerző helyesen látja, hogy finn részről a kutatás elsősorban a balti-finn népekre irányult (8). Finn–magyar vonatkozásban kivételnek tekinti a Barátok, rokonok című cikkgyűjteményt: Ystävät sukulaiset. Suomen ja Unkarin kulttuurisuhteet 1840-1984. Szerk. Karig Sára [és a finn társszerkesztő Päivi Heikkilä!] SKS. Pieksämäki 1984 (82). A magyar nyelvű kiadás alcímében azonban nincs évszám – minő őszinteség! A „kivételség” ugyanis sántít: éppen a két világháború közötti eseménydús korszak hiányzik vagy csak szőrmentiben van benne. Némi ellentmondás van tehát a kutatástörténet különösségében: „Akármennyire különös, mindeddig senki nem vizsgálta meg közelebbről fogalom- és eszmetörténeti szempontból a különféle néprokonsági kiadványokban és folyóiratokban megjelenő számos tanulmányt, eszmetörténeti és patetikus írást, illetve a néprokonsági munka mindennapjait bemutató rövidebb szövegeket. Ennek oka bizonyára abban rejlik, hogy a néprokonsággal foglalkozó források igen töredékesek [9] és a két országban sporadikusan lelhetők fel, így a két nemzet összehasonlítására [?] törekvő kutatókat nem ösztönzik hosszadalmas keresgélésre” (8–9 dőlttel SzE). Szerintünk nyomósabb ok, hogy egy félévszázadig a tiltott kategóriába tartozó korszak szaktörténészi feldolgozásáról, a kutatásnak lehetővé válásáról van szó, amelyben a kapcsolattörténet, főleg eszmetörténeti szempontból, nem élvezhet előnyt, amíg a kor eszméinek történetében sincs tisztánlátás. Továbbá a senki kitétel is sántít, ezt bizonyíthatná a kutatástörténeti áttekintés, számos 2000-es évszámú finn munka említetlen maradt!
Örvendetesnek tűnik a lapalji jegyzetek sokfélesége: a sok levéltári utalás, kéziratok, követségi jelentések stb. stb., viszont egyre több furcsaságra akadunk bennük. Elsőként érthetetlennek és károsnak tartjuk a nemzetközi elvárást, hogy nem kell, sőt egyenesen nem szabad a terjedelmeket feltüntetni. Tudományos munkához elengedhetetlen (és felettébb praktikus) a terjedelem ismerete. Itt most pl. az egymondatos idézetnél a lap alján hol az idézett mű tól–ig terjedelmét, hol a kérdéses oldalszámot látjuk (és fordítva), bár az is meglehet, hogy az egész forrás egyetlen oldalból áll. Egy ilyen, szükségszerűen heterogén forrásokra épülő, nevekben, címekben dúskáló könyv szerzőjétől igényeltük volna a „technikai” következetességet biztosító szerkesztési elveket, amelyek megoldást kínálnak a mondanivaló átlátható tagolására, a lényegesnek a kevésbé lényegestől elkülönítésre, a következetes írásjelhasználatra és címleírásra, a rövidítések célszerűségére, hova kerüljön ezek listája és feloldása, a sorozatbeli kötetek sorszámozásánál az eredetiben is lehetséges eltérések feltüntetésére vagy a vállaltan szerzői egységesítésre (pl. arab v. római szám) stb. Milyen idézőjelbe kerüljön a szerző által idézett szöveg és milyenbe a szerző saját, alkalmi szóhasználata – az idézetekről alább bőven lesz szó!
Szerintünk kezdetben egyfajta „leltározás” lett volna helyénvaló: milyen fogalmak-szavak voltak használatban, hol, kik miért, milyen értelemben éltek velük. Akár annotált bibliográfia formájában, rendszerezve fel kellett volna sorolni a kiadványokat minden könyvészeti jellemzőjükkel együtt, most lett volna alkalmunk akár egyesével, akár legalább műfajonként megismerni őket. Ha az a már említett egyoldalas periodika-felsorolás nem hányaveti módon lett volna prezentálva! A szervezetek, a hangadó személyek módszeres számbavétele is hiányzik, néven nevezésük terén egyfajta „hibaszűrő” lett volna az a bizonyos névmutató, a példákat lásd alább. A kutatástörténet áttekintése szinte kikényszerítette volna, hogy összeálljon a kérdéskör egyfajta értelmező szótára. A szerző alkalmilag érzékeltette, de nem summázta a finn szakkifejezések (heimo-, rotu-, suku- stb.) értelmezésének (és fordításuknak) nehézségeit, holott ezzel a dolgok lényegére tapinthatott volna, és magyarázattal szolgálhatott volna az általa említett patetikus stílus kortünet-jellegére, ami a kutatás szintjén nem értékítélet, hanem tényközlés lett volna. A faj szó és a faj-kezdetű/jelentésű szóösszetételek elharapódzása Európa-szerte a tudományban is „divatjelenség” lett, amelynek kompromittáltságától a finnek úgy szabadultak meg, hogy a rotu ’faj’, heimo– ’finnugor néprokonsági’ jelentésű előtag helyét a II. világháború után, és akkor is néhány évtizednyi hallgatás után a suku ’rokonság, rokon-’ jelentésű, kezdetű szóösszetételekkel váltották fel, így lett pl. heimokansojen päivä ’a finnugor rokon népek napja’ sukukansojen päivä. Elsikkadt a probléma, hogy a „finnugor” jelző mikor milyen „terjedelmű”: az oroszországi finnugorok is? (és ha ők nem, miért nem?) vagy hogy a magyarok iránt megnövekedett (?) érdeklődés oka Észtország szovjet bekebelezése utáni „egyedüli elérhetőségünk” és a bolsevizmus elleni fegyverbarátság volt/lett volna?
Hogy ugyanazon szavakon nem ugyanazt értjük, ez a mai magyar–finn kapcsolatokban is sok bajt okoz. A szerző túlságosan sokszor, gyakran feleslegesen, szinte eposzi jelzőként alkalmazza a revízió, revizionista stb. szócsaládot. Félő, hogy ezt az „átlag” finnek nem is értik. A revízió, a „revizionista mozgalom”, a revizionista címke a magyar olvasónak egyáltalán nem (vagy nem csak) trianoni összefüggéseket sejtet. Az olvasó végül a tudományos tárgyilagosság és az empátia teljes hiányára kezd gyanakodni, arra, hogy a szerző nem fogta fel, mi mindent szimbolizál a Trianon szó. Ezt megerősíti az írásjel-használat is, mert például Halmesvirta szerint »A Magyarországot ért „igazságtalanságot” hangsúlyozandó Paikert megjegyezte, hogy« …(94) – az „igazságtalanság” idézőjele itt mit jelent? Paikert Alajos szóhasználatát vagy a szerző véleményét? A feleslegességre, sőt a tendenciózusságra példa: 1928-ban a finn parlamenti küldöttséget „a magyar revizionista mozgalom vezető személyiségei fogadták, többek között az 1927-ben megalapított Revíziós Liga elnöke, Lukács György és a trianoni delegáció vezetője, gróf Apponyi Albert” (93). Udvariasságból (ábécérendben is) illett volna elsőként említeni Apponyit (1846–1933), csakhogy Genfben volt, Lukács György (1865–1950) pedig a vendégeket meghívó Magyar Külügyi Társaságot képviselte, többekkel együtt. Nem azokat az érkező, ill. vendégfogadó személyeket kellett volna említeni, akik a későbbiek során is elősegítették a magyar–finn kapcsolatok fejlődését? Nem kevesen voltak!
A könyvet figyelmesen olvasván ehhez hasonlóan egyre több nem az, nem akkor, nem ott, nem úgy, nem azért stb. jelenségre akadunk! Lássunk néhány példát!
− Hogyan állíthatja Anssi Halmesvirta (9–10), hogy „a háború alatti kapcsolatokkal egyedül H. K. Riikonen professzor foglalkozott az Akadémiai Karjala Társaság szócsöve, a Suomen Heimo [10] (Finn Rokonság) mellékleteként megjelenő Heimotyö (Néprokonsági Munka 1937–1944) című folyóirat kutatásával. Irodalomkutatóként [Riikonent] nem a folyóirat néprokonsági politikája, hanem az irodalmi kapcsolatok tartalma érdekelte.” Jól értettük? Szócső melléklete egy folyóirat? És csak Riikonen foglalkozott vele? A Riikonen-cikk a Halmesvirta által szerkesztett (!) folyóiratban (Hungarologische Beiträge 7. Historische Untersuchungen und Aufsätze. Hungarológia – Jyväskylä 1996, 61–77) jelent meg Sustaining Kinship in Wartime: Finnish-Hungarian Contacts in the Light of the Yearbook Heimotyö (1937–1944) címmel. Ebben ez áll: „The intensity of Finnish–Hungarian relations during the war is witnessed by the yearbook Heimotyö, which was issued in seven volumes during 1937–1944 (some 1050 pages in all). The yearbook was edited by F. A. Heporauta and Väinö Musikka, and was published by the Suomalais-ugrilaisen kulttuuritoimikunnan Suomen osasto (Finnish Division of the Finno-Ugric Cultural Committee)”. A Heimotyö tehát évkönyv, kiadója a Finnugor kulturális munkabizottság Finn osztálya/részlege. NB. a kiadó nevében a suomalais-ugrilainen ’finnugor’ szó szerepel! A Riikonen-cikk mintaszerűen igyekezett a heimo stb. finn szakkifejezések jelentését és idegen nyelvekre fordíthatóságukat tisztázni! Jól követhető, velős írás, jegyzetekben rejlő értékes bibliográfiával (74–77).
Bármennyire is örvendetes az idézetek sokasága, az idézés módja feltűnően gyakran félrevezető és kifogásolható. Néhány példa.
− Rolla Margit író, költő írt egy könyvet előző évi finn útjáról Utazás a háborús Finnországban címmel (Magyar–Finn Társaság, Budapest 1943. 153 l.) A. Halmesvirta szerint (296) »Az élelmiszer-adagolásból Rolla azt a következtetést vonta le, hogy a finnek inkább élnek „soványan a Nagy-Finnországban, mint kövéren a Csonka-Finnországban.”54« A lábjegyzetbeli forrásából, Väinö Musikkának a könyvről írt ismertetéséből (29654 Heimokansa 6–8 (1943):45) azonban kiderül, hogy a néprokonsági mozgalom egyik ismert személyisége, Heiskanen professzor a mondás forrása: »Rolla kisasszony idézte Heiskanen prof. szavait: „Mi finnek általában 12 kilót fogytunk fejenként a háború idején, de mindnyájan úgy gondoljuk, hogy szívesebben élünk soványan Nagy-Finnországban, mint kövéren Csonka-Finnországban”.« [mieluummin [!] elämme laihoina Suur-Suomessa kuin paksuina Tynkä-Suomessa – ford. SzE].
− Következő példánk halmazati bűncselekmény, a forrásmunka az Unkarin kirja c. cikkgyűjtemény, a Halmesvirta-idézet ebből eleve meghökkentően indul: »A legnevesebb festőművész Lechner Ödön és Szinyei-Merse Pál volt, az ő alkotásaik adták vissza legkifejezőbben a magyarok „faji tulajdonságát”, a „valóságérzetet”.« (249) Lechner Ödön köztudottan építész volt. Kinek az idézőjeleivel van dolgunk, és mi értendő az idézőjelek közti mondandón? Az idézett cikk (Ybl Ervin Kuvaamataiteet Unkarissa) nem a jelzett helyen: Unkarin kirja 294, 308, 319, 328 (249129), tehát nem négy lapra szétszabdalva jelent meg, hanem a 294−328. oldalon, a 308. oldalon megtaláljuk Lechner Ödönt az építészek között, a 319. oldalon pedig Szinnyei [sic] Merse Pál Majális c. képe van. A mondat/gondolat/idézet folytatását (…„Magyarország felemelkedését mégis”) a könyv következő szerzőjénél, Miklós Józsefnél találjuk meg. Neki az Unkarin kirjá-ban van egy írása a festészetről (329–341) és egy a szobrászatról (342–350). Halmesvirta ez utóbbira hivatkozva (249130) ezt írta: »Magyarország felemelkedését mégis a szobrászat szimbolizálta a leghűbben, a magyarság a szobrokban testesült meg leginkább: a kifaragott hősök „erőt, komolyságot, hősi harci vágyat, a jogért és a nagy eszmékért való áldozatvállalást” tükröztek, viszont mégis a nyugat agresszív hőseinek ellentéteként jelentek meg.« A forrásmunkában senki sem beszél a nyugat agresszív hőseiről és ezek ellentétéről, az idézetnek csak az első felével egyező szöveg ugyan van (347), de nem az egész magyar szobrászatról, hanem egyetlen, máig kivételesnek tekintett műről szól (lásd 346), a székesfehérvári huszárok I. világháborús hősi emlékművéről van szó, Pátzay Páltól rendelte meg a város az adott helyre „eleve térbe komponálva”, 1939-ben avatták fel, és „csak” a nemes mozdulatot, a nyugodt tartást, a méltóságteljes monumentalitást méltatták benne!
A nagyvonalú (?) idézésre és/vagy a helytelen névhasználatra egy további példa akad közvetlenül az előbbi után (Halmesvirtánál is idézet): „A magyar lelket ezzel szemben a gazdag keleti fantázia (a turáni díszítési ösztön!) az ellentétek összhangja, a természetesség és a nyugalom” által biztosított formai szabadság jellemezte.131 (250) A forrásmunka A. Halmesvirta szerint: Töhötöm-Nagy, S.J.: Unkarilainen sielu kansantaiteen kuvastamana. In: Unkarin Levente-nuoriso tervehtii Suomen veljeskansaa! Helsinki 1942. 48–53. (NB. A csak finnül ismeretes cikk belső címlapján és kezdő oldalán sem egységes a címleírás: kuvastamana ~ kuvastimessa). A kézbevett példány szerint Budapesten jelent meg, a 47–53. oldalon, a belső címlapján (45. old.) a szerző neve csupa nagy betűvel: PATER TOHTORI TÖHÖTÖM NAGY S. J. vagyis a Nagy vezetéknév, a Töhötöm keresztnév, az S.J. a Jézus Társaság tagjára utal, a szerző a kiadvány megjelenése idején jezsuita páter (később szabadkőműves stb.), továbbá az írásban sem az egész mondat, sem a turáni szó nem található meg.
Következő példánk más műfajú. A szerző szerint (187 187171) „… a Finn–Magyar, Magyar–Finn és Magyar–Észt Társaságok közös ügyük védelmének érdekében megalapították az Északi Rokonaink című lapot (187) és az első számában megjelent fordításban O. Manninen verse: Üdvözlet a fajrokonoknak (1934), amely „a népek közös misszióját méltatta”, miszerint „a keleti áradatnak gátként” állnak ellent (187171). A finn kiadásban (2010 116171 200171 ) ugyanígy »rotusukulaisille (1934) rotu ’faj’)«, máshol, pl. a Suomi-Unkari albumban Tervehdys heimoveljille ’Üdvözlet a finnugor rokonoknak’ (f. heimo– ’finnugor néprokonsági’, veli ’fiútestvér’) címmel jelent meg a vers, amelyből itt most négy sorban középre szedve olvasható az idézet: Együtt a dél lángja | S észak keménysége | A közös végzetet | Vérük szabta rájuk. (NB. a finnben veremme vérünk, meille ránk … áll). Valójában az Északi Rokonaink című lap „csak” magyar: A Magyar–Finn és a Magyar–Észt Társaság Közleményei. Szerkeszti Dr. vitéz Nagy Iván Dr. Krompecher [Korompay] Bertalan és Dr. Györke József közreműködésével. Felelős kiadó: Dr. Gaskó Dezső. A megjelenést 5-5 sorban köszöntötte a finn, az észt elnök, a finn követ, az észt ügyvivő (+ arcképek) Új oldalon következik O. Manninen Üdvözlet a fajrokonoknak c. verse Mészöly Gedeon [!] fordításában, a 10 db nyolcsoros versszakból álló versből az itt fentebb idézett négy sor első két sora a 9. versszak 7–8. sora, az utolsó két sora pedig a 10. versszak 7–8. sora. A vers esztétikai értékeit megvitatni nem áll szándékunkban. Hogy az 1939-es és az 1934-es évszám mit jelent, a vers írásának vagy valamelyik kiadásának éve-e, ne firtassuk.
Nehéz elhinni, hogy egyre csak sorakoznak a hibák. Találomra kinyitjuk a 210. oldalt, hátha. A finn-szimpátia szemléltetéseként 1940-ből említi, hogy „Kannisto barátja, a nyári szabadságát Viipuri közelében található nyaralójában töltő Csűry Balázs január közepén a finnek kitartását a „vadállatok” támadásával szemben csodának tartotta, és felszólította az egész emberiséget, hogy pusztítsa el a Szovjetuniót.60 (260) 26060 Csüky Bálint Kannistónak 1940. jan. 14. és 1940. márc. 7. stb. 26066 Csüky Bálint… Szerencsétlen a mondatszerkesztés, mert nyilván nem januárban, főleg nem 1940 januárjában (!) töltötte nyári szabadságát Viipuri (!) közelében a finn professzor nyaralójában Csűry Bálint professzor (aki nem Csüky, nem Balázs), és vajon milyen nyelven, hogyan hangozhatott a Csűry-levélben az a Szovjetunió elpusztítása érdekében az egész emberiségnek szánt felszólítás?
Talán félreértésen alapul Szabó Dezső említése: 13729 Szabó Dezső: Tűzhányó peremén; Kodolányi János, Suomi, 2. kiadás. Budapest 1944. 184–190. A jelzett helyen Kodolányinál ezt a fejezetcímet találjuk: A tűzhányó peremén ) A jobb oldalon a dátum: Helsinki, 1938. október. A lábjegyzetben (184) ez áll: ) Az itt egy évvel ezelőtt megírt gondolatokat mondotta el Szabó Dezső 1939. év nyarán Kolozsvárott. Az ifj. Kodolányi szerkesztésében az idős Kodolányi javításainak figyelembe vételével 1990-ben kiadott Suomi-ban (Magvető, 243–251) megtalálható a Tűzhányó … szöveg – immáron cím, évszám, lábjegyzet és Szabó Dezső nélkül. A Szabó Dezső bibliográfiák ilyen című írásról nem tudnak.
A címkézés rövid, de nagyon árulkodó tud lenni, a már hiányolt arctalanság, személytelenség súlyos szerzői mulasztásokról tanúskodik.
− Mitől, miért háborús költő Manninen? és a számos Manninen közül melyik? Otto Manninen, a magyar költészet, Petőfi fordítója ismeretes nálunk, de miért háborús? Illene tudnunk?
− a Zolnai-ügy (34–36) „A helsinki kultúrkongresszus résztvevőjét, Zolnai | Jenő kultúrpropagandistát Finnországba hívták a polgárháború ötéves évfordulójára [1923], aki a turáni eszméről tartott előadást, és igen célzatosan …” (34). Az előadás megjelent a Suomalainen Suomi-ban 7 (1923):28−41; a kérdéses Zolnai nem Jenő (m34/35), hanem Gyula („külföldiül” Julius); kultúrpropagandista?; Zolnai [i-vel helyes] Gyula (1862−1949) nyelvész, egyetemi tanár, tanszékvezető, akadémikus, Somkuti álnéven finnből fordító, költő stb. stb; a szocialista Magyar Tudományos Akadémiából kitagadott tudós; 1923-ban 61 éves; az 1921-es iskolaügyi gyűlésen (Helsinki, 1921. június 20–22), amelyet a későbbi ún. finnugor kultúrkongresszusok sorában kezdtek „az elsőnek” számítani, nem volt jelen, életrajza szerint az adott évben nem járt Finnországban, a résztvevők listájában nem szerepelt, távollétében az egyik bizottságba beválasztották; kultúrkongresszus Helsinkiben 1936-ban volt; Zolnai professzornak múlhatatlan érdemei vannak a magyarországi észt és finn lektorátusok történetében is, lásd Figler Csilla: Zolnai Gyula nyelvtudós (1862–1949). Adalékok a pécsi magyar–finn kapcsolatok történetéhez. Lisäyksiä Pécsin unkarilais-suomalaisten suhteiden historiaan. Viljo Tervonen 90. születésnapjára 2007. május 28. Pécs [Pécsi Szemle] 2007. p. 30–42 + 43 finn rez.
− Fazekas Jenő kiváló alany lett volna az „arckép-alkotáshoz”, érdemi említését elősegíthette (volna) a már említett H. Riikonen-cikk is. Sehol sem említődik „időtlen” munkája: a finnugor nyelvész Pápay József hagyatékának feldolgozása. A legbőbeszédűbb részlet róla a következő: „1942 októberében Fazekas Jenő, aki 1930–1931-ben a Debreceni Tisza István Tudományegyetem finn nyelvi lektora, illetve a finn–észt kapcsolatok és a bolsevizmus szakértője volt, a Helsinki Egyetem magyar lektoraként [a] 15 évig tevékenykedő Weöres Gyula nyomdokaiba lépett.” (266 266113). Most csak azt jegyezzük meg, hogy „bolsevizmus szakértővé” akkor „avanzsált”, amikor megírta nevezetes cikkét a Külügyi Szemlének Észtország bolsevizálása címmel (1942 113–122), ill. megjelent Az észtek sorsa c. írása (Északi Rokonaink 7 1943 [1942 dec.] 140–156).
− A finn szerző gyakorta említ egy történész, hadtörténész Arvi Sovijärvit és egyszer egy Antti Sovijärvit (A.S-i 22540; 227 23161 232 233 23372 270 271 284 28416). A hazai finnugrisztikában ismeretes Antti Sovijärvi, a nemzetközi hírű fonetikus, egykor Eötvös-kollégista. Összes keresztneve: Arvi Antti Ilmari. Hány magyarbarát Sovijärvi van? A fonetikus Antti Sovijärvi írt Horthy-életrajzot, Móricz Zsigmond-nekrológot. A gyanú, hogy csak egy Sovijärvi szerepel ebben a finn–magyar ügyben, megerősödik, amikor a[z első] Finn–Magyar Társaság vagy az Unkarin ystäväin kerho (a Magyarbarátok körének) képviseletében minden finn forrásban a fonetikus Antti Sovijärvi tevékenykedik, viszont a történésznek, hadtörténésznek nyomát sem találjuk. Szerintünk csak egy volt. Az esetleges tévedést nyilvánosan elismerjük.
A súlypontok elsikkadnak és a leg-ekkel csínján kellene bánni! »Bár igen népszerű volt Erdeős László Dávid és Góliát csatájának szellemében íródott könyve, A finn–orosz háború69, a Finnországot bemutató könyvek közül a legaktuálisabb és a háborús eseményeket képek segítségével leghűbben dokumentáló mű Máthé Tamás Suomi c. illusztrált könyve« …70 amelyben »a legmeghatóbb a Karácsony Sándor által rajzolt „finn leány” (Suomi-neito) volt« (211) (21169) Vö. Erdeős László A finn–orosz háború. Északi Rokonaink, II. kötet (1940 március), 111. A könyv nyereségéből a finn háborús árvákat támogatták a Magyar–Finn Társaságon keresztül. L. Heimokansa 6–8. (1943. október), 51−53 − A könyv címe: nemes Erdeős László m. kir. őrnagy: Finnország szabadságharca. Az 1939/40. évi hadjárat. A Magyar–Finn Társaság kiadása. Fel. Kiadó : Dr. Gaskó Dezső. é.n. [1942] 59 l. A könyv egy Mannerheim-fényképpel és egy két nyelven közreadott Mannerheim-levéllel kezdődik (5–6), és keltezéssel: Főhadiszállás, 1942. I. 4. »… Meg vagyok róla győződve, hogy a nemes magyar népet érdeklik az 1939–40-i téli háborúnk szomorú [f. ankara helyesen: szigorú, kemény], de dicsőséges eseményei. Ebben a meggyőződésben kívánok igen nagy sikert e könyvnek.«… A könyv rövid, velős és főleg katonai leírása a háborúnak, bizonyítja, hogy nem csak az érzelmek játszottak szerepet a háborús idők kapcsolattörténetében. − A cikk A finn–orosz háború címmel két részben jelent meg: az Északi Rokonaink 2. kötetében (103–111) „1940. január végéig” megjegyzéssel, és a 3.-ban, 1940 decemberében (158–165). Micsoda időbeli különbség! A Heimokansá-ban a Heimomaiden tapahtumia ’A rokon országok eseményei’ c. rovat apróbb betűs hírei között (52–53) a Magyar–Finn Társaság tevékenységéről szóló 36 soros beszámolóban az Erdeős-könyvvel kapcsolatos rész a következő: „E. L. könyvének bevezetőjét Mannerheim marsall írta. A könyv nagy sikerére tekintettel Ryti [köztársasági] elnök és Mannerheim marsall levelet küldött a Társaságnak, amelyben megállapítják, hogy ennek a könyvnek a megjelenése új bizonyítéka a két testvérnép közötti örök, széttéphetetlen kapcsolatnak. A könyv kelendősége tiszta haszonnal is járt, amelyet a Társaság egy [!] finn hadiárva neveltetésére fordított.” [ford. SzE].
A vezetéknevekről és a keresztnevekről. Megszoktuk, hogy az idegen nyelvre fordított művekben probléma a „melyik név melyik”, ha a vezetéknév keresztnév is lehet, mint itt: Miklós József, József Miklós, Dálnoki, M. J., Dalnoki, J. J., Dalnoki Miklós József – tudja-e mindenki, hogy ez egy személy és melyik név a helyes? Nem minden született magyar tudja, mikor melyik/hogyan írás helyes, pl. Szinyei, Szinnyei, Szinyei Merse, Szinyei-Merse? Tudományos munkában azonban a következetesen helyes írás elvárható lenne. A magyar keresztnevek elhagyása a Nagy, Kiss, Szabó stb. típusú vezetéknevek mellől gyakran udvariatlanság, gyakran félrevezető következetlenség. A névmutatóban lenne Nagy Emil, Iván, Szabó Aladár, Dezső, György, István, József, Mária. Sokuknak nem csak név, hanem arc is járt volna!
Az „odadobált” finn vezetéknevek miatt az olvasó előbb-utóbb felteszi a kérdést: talán illene tudnunk, ki kicsoda? Itt vannak pl. a Donnerek. 1931-ben egy bizottságba javasolt személyek a következők: „Setälä, Donner, Wichmann, Rapola” (11217) − Donner? milyen v. melyik Donner? Nem lehet Otto Donner (1835–1909), lehet-e A. Donner (79) vagy O. Donner fia, Kai Donner (†1935), de köteles-e az olvasó ismerni a Donner-famíliát? Kiderítjük, hogy A. Donner csillagászprofesszor a megnevezett mű nyolc szerkesztője között a névsorban az első. A szerző szerint a helsinki magyar követség „folyamatosan vásárolt Finnországból néprokonsági szellemben íródott könyveket, példaként említhető O. Donner „Siperian matkoilta (Szibériai utakról)” c. műve” (245). Ennek szerzője nem lehet sem O[tto] Donner, sem Kai Donner, sem A. Donner, és aligha „néprokonsági szellemű”, ugyanis F. K. Karjalainen a szerző: Siperian matkoilta, Sata kirjettä morsiamelle [kb.: Szibériai útjaimról. Száz levél a menyasszonyomnak.] WSOY 1921, 240 o. A diplomaták „igazi” véleményét nem ritkán a legrövidebb nevükkel „aláírt” nem-nyilvános jelentéseik őrizték meg. Gyakran ismétlődnek a könyvben a diplomatanevek, de nem ritkán titulus és keresztnév nélkül. Itt most sokszor hiányos v. helytelen, például Kristoph (nyilván Kristóffy József, a téli háború idején moszkvai magyar követ), Gombo (dr. Gombó István, egyszer István, de akkor Gombos), Walter (W. Emil), Sutinen (Tauno S.) stb. Segített volna akár csak a korábbi finn kutatások felhasználása, pl. A-L. Mattila; Vesa Vares A romantikus távoli rokon. Finnország és Magyarország kapcsolatai, illetve a finnek Magyarország-képe a két világháború között c. cikkét lásd magyarul: Iskolakultúra 1988/5:55–56]. Mellesleg, értetlenkedni most is módunkban áll. Megtudjuk, hogy az 1928-ban Tallinnból Helsinkibe áthelyezett „Jungerth nem felelt meg tökéletesen a finn igényeknek, mivel arra törekedett, hogy Magyarország a Szovjetunióval is jó kapcsolatot tartson fenn. Úgy vélte, hogy ezáltal Magyarország helyzete javulhatna Romániával és általában a kisantanttal szemben.” Finnország talán nem-jó kapcsolatokra törekedett? És Magyarország helyzetének javulása zavarta volna a finneket?
„Apróságok” következnek a teljesség igénye nélkül, szándékosan össze-vissza (zárójelben az oldalszámok): (9) „az AKS magyarországi levelezése nem maradt fenn”. Mi nem maradt fenn? Az AKS Magyarországra küldött levelezése Magyarországon vagy az AKS finnországi levéltárában a Magyarországgal/magyarokkal kapcsolatos küldött-kapott levelezés?; (274) „az ismert nyelvész Wolmar Schildt” 1942-ben? – egyetlen Wolmar Schildtről (Schildt-Kilpinenről) tudunk, nem nyelvész, hanem orvos volt és nyelvújító, Reguly Antal jó barátja 1839−40-ben; (286) Paikert Géza nem volt oktatási miniszter; (64) Fazekas Jenő, nem József; (123) a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem 1939-ben nem Eötvös Loránd nevét viselte; (257 264) a budapesti egyetem sosem volt katolikus, az alapító Pázmány Péter igen; (167) Faragó József, nem Antal, Faragó József felesége Aini, nem Aili (pl. 3133, egyszer Aini 1083); (102) Deák Ferenc, nem István, D. Ferenc nevezetes mondásáról lehet szó; (152, 15372) Nagy Iván, nem István; (167113) Ispánovits Sándor, nem Károly; (168118) Takalo, nem Takala. Tenho Takaloról van szó; (11114) a berlini Magyar Központ – inkább Collegium Hungaricum; (113) Kukkonen, nem Kokkonen; (172124 Päts, nem Pätsi; (199 a „művelődéstörténész” nem közismert, sőt inkább ismeretlen „címkéje” Rácz Istvánnak; (210) Csűry Bálint, nem Csüky és nem Balázs; (21170 Corvineum, nem Corvinum; (21171) Karácsony Sándor, nem Karácsonyi; könyvecskéje: Testvérem, Suomi, nem Testvéreim, Suomi; (211) »A „Finnország 1940-ben” könyvek«, (211/212) „Nagy Iván Finnország 1940” című könyve „Finnország 1940” a cím, egy(etlen) könyv több szerzővel, a hivatalos címleírása: Finnország 1940. Szerkesztő: vitéz Nagy Iván (1898–1977). Előszó: Tasnádi Nagy András (1882–1965). Bevezető: gróf Teleki Pál (1879–1941). [Budapest]: Magyar–Finn Társaság, 1940. 287 [1] p., 16 t., 1 térkép; (9925) Angyal Dávid, nem Antal (98 Angyal Dávid helyesen); Virányi Elemér, nem Emil (a szövegben); (276) Molnár Rudolf lelkész, nem Rudolf Miklós lelkész (240); (279, 303) Marosy Ferenc, nem István; (264) Zongor Endre vendégkutató 1942; (265) a Rokon népek intézete, nem Finn Intézet; (299) Zongor, nem Zsongor ev. lelkész által vezetett Finn Intézet (293); (296) [1943] „a magyarok is tartottak az ún. tömegek [kiem. SzE] vagyis a Vörös Hadsereg érkezésétől”, vö. finn 174a „pelättiin niin sanottujen massojen eli puna-armeijan tuloa” ? És így tovább.
A Befejezés tele van vitatható megállapításokkal, ami örvendetesen vitára ösztönözne, csakhogy előbb az ellentmondásokat a szerzőnek önmagával kellene (kellett volna) tisztáznia. Olvassuk figyelmesen: „Jelen kutatás rávilágít arra, hogy a Magyarországon és Finnországban végzett néprokonsági munka nem tekinthető marginális tevékenységnek [a kiem. SzE], hanem egyaránt jelentette a művelt rétegek és az egyszerű olvasóközönség véleményformálását az 1920-tól 1945-ig terjedő időszakban a nagy nyilvánosság előtt, a sajtó, az irodalom és a tudományos-politikai kongresszusok eszközeivel.” − ez elismerő nyilatkozat lenne, csakhogy a következő oldalon ez áll: (307) A szervezetek tagjai „Magyarországon elsősorban keleti érdeklődésű, viszonylag csekély tudományos tiszteletet élvező értelmiségiek vagy az alsóbb hivatalnoki réteg tagjaiból verbuválódó kis társaságok voltak, akik nem élvezték a vezető politikai pártok támogatását. Magyarországon kivételt képezett Teleki és a hozzá közel álló csoport, akik a békés revízió mellett törtek lándzsát.” „A korábbi véleményekkel ellentétben megállapíthatjuk, hogy a néprokonsági munka a háborús években csak élénkült és propagandisztikus vonásokat vett fel.” „A néprokonsági munka és politika külpolitikára kifejtett közvetlen hatása Finnországban végül is minimális volt, míg a magyar néprokonsági szervezetek képviselői – egyesek befolyásos pozíciókat vagy magas állami hivatalokat töltöttek be – a trianoni békeszerződés (1920) kiigazítására irányuló revíziós politika szolgálatába állították Finnországot és a finnugor rokonságot. A magyar diplomácia azonban ebben a tekintetben is olyan volt, mint a bécsi kering, mindig mozgásban, konkrét célok elérése nélkül.” !a bécsi keringő?
Nem állt szándékunkban minden mondatot „megrágni”, „kekeckedni”, a kákán is csomót keresni, de akarva-akaratlanul szembetűnőek a tartalmi, formai hibák, hiányok. Minden könyvben, kutatásban akadnak ilyenek, de nem ennyi. Különösképpen egy hiánypótló, alkalmasint forrásmunkának tekintendő/tekinthető munkában! Nem menti a helyzetet, hogy valóban sok a pontatlanság, következetlenség az eredeti előfordulási helyeken is, de hát mindezt a saját bőrén tapasztalván éppen a szerzőnek kellett volna elébe mennie az újabb félreérthetőségeknek, régi és új hibák vándoroltatásának. A szöveg hömpölyög, a lényeget láttató súlypontozás elsikkad, a filológiai pontossággal bajok vannak. A szereplők „arctalanok” és kortalanok (és korszerűtlenek?). Nevek és címkék ugyan vannak, de aligha emlékezik az olvasó bárkire is meghatározó személyiségként. Teleki Pál és expedíciója kapott ugyan egy fejezetet, ez viszont minden tekintetben túlméretezett. Nem lett volna a mai divat miatt elítélendően „személyfüggő” a történetírás, ha megismerhettük volna pl. csak a főbb szereplőket, és ne adj Isten, háború utáni, nálunk talán éppen a finn kapcsolatok miatt nyomorúságos sorsukat! Az együttműködés célkitűzéseihez válaszként a sokféle és sok munka eredményének összegezését hiába keressük, pedig lett volna mit felmutatni! Az itt most a teljesség igénye nélkül leírt sok és sokféle megjegyzés árnyékában a szerző egyéb megállapításai, hivatkozásai, hitelüket vesztik, a mennyiség minőséggé vált. Kár. Várakozásunkban csalódtunk, és … csodálkozunk. A finn nemzeti öntudat, a finn állam fiatalsága (az ebből eredő problémákkal) és a magyar állam évezredes múltja (az ebből eredő problémákkal), mindennek tükröződése a hétköznapokban egyaránt éltette a politikai érdeklődést és a civil kapcsolattartás igényét. Mindkét félnek minden szinten szüksége volt a másikra, de más-más okból. Ezek a más-más célok és okok szövik át a kapcsolatok történetét. A XX. század első felében az egész magyar nyelvterületen elterjedt, és szinte minden társadalmi réteget átitatott a finnek tisztelete, a becsületességnek, a jól végzett, ésszerű, eredményes munka megbecsülésének finn módja, az elszántság, a kitartás eredményessége, hogy igenis, létezhet ilyen jelszó: „Eläköön laatu!” „Éljen a minőség!” Itt most nem erről van szó. Csodálkozunk.
Szíj Enikő
- †Zergi Gábor–A. Molnár Ferenc: Képek a finn–magyar egyházi kapcsolatok köréből
- Zaicz Gábor: Rácz János: Gyógyhatású növények