Zaicz Gábor: Heikki Paasonen 150 éve született

Heikki Paasonen 150 éve született

 

Heikki Paasonen másfél évszázada, 1865. január 2-án Mikkeliben született. 1889—1890-ben a mordvinok körében, majd 1898—1902 között a mordvinok, a cseremiszek és az osztjákok körében nagy nyelvészeti és néprajzi gyűjtőmunkát végzett. Gyűjtő munkája mellett kutatóként is kimagasló volt a teljesítménye, több alkotása nevezhető a finnugor nyelvtudomány klasszikus művének. A szamojéd nyelvekkel is sokat foglalkozott, tanítványai közé tartozott többek között Toivo Lehtisalo és Kai Donner. Paasonen elsősorban nyelvész volt, emellett nagyon foglalkoztatták a népköltészet, főleg a népi hitvilág kérdései. Egy sor finnugor nyelvet beszélt, többször járt Magyarországon, és felesége honfitársunk volt, Paskay Mária. 1905-ben az MTA külső tagja lett. Viszonylag fiatalon, 1919. augusztus 8-án hunyt el Helsinkiben.

„Az az érzésünk, hitünk, hogy Paasonenban minden idők egyik legnagyobb nyelvtudósa élt, dolgozott közöttünk. Nem tudja az ember, mit csodáljon benne jobban: óriási anyagismeretét-e, szavának föltétlen megbízhatóságát, okfejtésének tündöklő logikáját, exaktságát-e fegyelmezett szemléletének távlatait-e, avagy megállapításainak meggyőző erejét, szinte kikezdhetetlen érvényességét-e. Nagy volt tudósnak, nagy volt nevelőnek, nagy volt embernek.” – összegezte életművét halála után vagy egy évtizeddel Zsirai Miklós (FgrRok. 1994²: 566).

Paasonen születésének centenáriumán Martti Kahla összeállította tudományos munkássága (SUSA 66/5. 10 l.) mintegy száz tételből áll. E munkák vagy Finnországban (főleg az alábbi folyóiratokban: Aika, FUF, Suomi, SUSA, SUST, Valvoja és Virittäjä), vagy Magyarországon (Keleti Szemle [= KSz], NyK, ill. a Nyr) jelentek meg finn, magyar, német és francia nyelven. Vizsgáljuk meg, hogy milyen témák foglalkoztatták az elsősorban a hangtörténet, az etimológia és a néprajz iránt érdeklődést mutató nagy utazót és tudóst.

  1. Ide tartozik talán legfontosabb műve, a Beiträge zur finnischugrisch-samojedischen Lautgeschische (KSz 13[1912]—17[1917], önállóan: Budapest 1917. 375 l.), amely jelentős kísérlet az uráli nyelvek történeti hangtanának létrehozására, e mű volt hosszú időn keresztül a hangtörténeti ismeretek kátéja. Más jelentős hangtörténeti cikkei: adalékok a finnugor szibilánsok (így az s-hangok, a δ) történetéhez (FUF 3[1904]: 110—116, 8[1909]: 66—71, 12[1912]: 300—306, SUST 41[1918]. 136 l., ill. NyK 40[1911]: 353—354). – Az őshazát érintő és őstörténeti vonatkozású írásai pályája utolsó évtizedében látnak napvilágot (FUF 7[1908]: 13—31, SUSA 34[1917]/3. 9 l., Turun suomalaisen yliopiston julkaisuja B 1[1923]/5. 19 l.), a finnugor és az indoeurópai nyelvek viszonyának ő adja a klasszikus értelmezését módszer és eredmény vonatkozásában, és ő határozza meg a nyelvészeti paleontológia segítségével a korában szabatosnak nevezhető finnugor őshazát. A mesterséges világnyelv kérdésében is állást foglal (Aika 2[1908]: 163—167). A finnugor népek ősi lélekhitét is feldolgozza (Aika 2[1908]: 901—909, SUSA 26[1909]/4. 27 l.). A finnugor népek vallásairól készített gyűjteményes kötetnek (Suomensuvun uskonnot. Helsinki 1915—1918) szerkesztőségi tagja volt.
  2. Finn és finnségi nyelvek és népek. E területen fő műve a finnek művelődéstörténetének nyelvi képe, a Kielellisiä lisiä suomalaisten sivistyshistoriaan (Suomi 3[1896]/13. 49 l. = Vähäisiä kirjelmiä 24). Sok írása kapcsolódik a finn hangtörténethez, a történeti alaktanhoz (FUF 6[1906]: 114—117, 211—212, Virittäjä 11[1907]: 4—5, NyK 38[1908]: 190—192, Virittäjä 21[1917]: 27—29, 66—67) és egy a mondattanhoz (Suomi 3[1890]/3: 185—225 = Vähäisiä kirjelmiä 7). Egyik leíró dolgozata a finn passzívummal kapcsolatos (Virittäjä 20[1916]: 31—34). Negyedmagával tagja egy svéd—finn szótár szerkesztőbizottságának (Helsinki 1899 = Suomalaisen Kirjallisuuden Seuran toimituksia 93). Anyanyelvi tárgyú közleménye (Aika 1[1907]: 349—358]) és tudománytörténeti vonatkozású írásai is – O. Donnerről és A. Genetzről – napvilágot látnak (SUSA 26[1909]/6: 1—2, Öfversisigt af Finska Vetenskapa-Societatens Förhandlingar (58[1916]/C. 20 l.). Az Aika című lap szerkesztőségének tagja volt 1907 és 1913 között. Egy nem nyelvészeti tárgyú tanulmányában a függetlenné vált Finnország jövőjéről nyilatkozik egy magyar közlönyben (Budapesti Szemle 174[1918]: 346—360). – A finnségi népek népköltészetéről is ír egy összefoglaló tanulmányt (Valvoja 17[1897]: 65—78, 127—140).
  3. A mordvin nyelv és nép legnagyobb gyűjtője és feldolgozója. Nem véletlenül kezdi Keresztes László Chrestomathia Morduinica c. tankönyvét rá hivatkozva: „In memoriam Heikki Paasonen. 1865—1919.” (Bp. 1990. 5). Óriási terjedelmű szótárától eltekintve három alapvető fontosságú munkája jelent meg életében: Mordvinische lautlehre (Helsingfors 1893. 127 l. [doktori értekezés; 2. kiadás:] SUST 22[1903]. XVI + 123 l.), Die türkischen lehnwörter im mordwinischen (SUSA 15[1897]/2. 64 l.) és Mordwinische chrestomathie mit glossar und grammatikalischem abriss (Helsingfors 1909. VI + 159 l.; 2. kiadás: Helsinki 1953). Negyedik, egyik legjelentősebb művét, mordvin nyelvjárási szótárát K. Heikkilä szerkesztette, majd – szerzőjének elhunyta után jó hetven évvel – M. Kahla adta ki (H. Paasonen’s Mordwinisches Wörterbuch. I—IV. Helsinki 1990—1996. 2703 l.). Ugyancsak az utókorra, főleg P. Ravila és M. Kahla kiadói munkájára maradt hatalmas mordvin népköltési gyűjteményének a megjelentetése (Mordwinische Volksdichtung. I—VIII. SUST 77[1938], 81[1939], 84[1941], 91[1947], 161[1977], 162[1977], 176[1980], 178[1981] – összesen több mint 4000 lap). Az eltatárosodott mordvin karatájokról a legfontosabb tudnivalókat Paasonen szép dolgozatban foglalja össze (SUSA 21[1903]/1. 51 l.). Legelső publikációja egy erza-mordvin dal közlése (SUSA 8[1890]: 135—137), és hamarosan az erza-mordvin népköltészet keretében mutatványként dalokat, ill. varázsigéket, áldozati imákat, találós kérdéseket, közmondásokat és meséket (I—II. SUSA 9[1891]. XXII + 237 l. és SUSA 12[1894]/1. 154 l.), majd metrikus varázsigéket és imákat mutat be (SUSA 15[1897]/3. 4—5). A mordvin népdalok versszerkezetét is boncolgatja (FUF 10[1910]: 153—192), a mordvin versformát az ősi örökségből és orosz elemekből származtatja. Ismertetést készít A. A. Sahmatov híres mordvin néprajzi gyűjteményéről (FUF Anzeiger 13[1913]: 15—26). Mordvinföldi útjairól, részben ösztöndíjasainak munkájáról összesen – műveinek jegyzéke szerint – öt beszámolót készít (SUSA 8[1890]: 138—142, 17[1900]/3. 13 l., 18[1900]/4: 1—18, 19[1901]/3: 5—6 és 21[1903]/5. 22 l.). Az 1914. évi finn lexikonban, a Tietosanarkirja 6. kiadásában Paasonen írja a mordvinokról, a mordvin mitológiáról, továbbá a mordvin nyelvről és irodalomról szóló részeket (Helsinki. 692—699. 699—701, 701—705).
  4. Cseremisz. Véleményem szerint e nyelv tekintetében legfontosabb munkája a P. Siro által feldolgozott és kiadott keleti nyelvjárási szótár (Ost-tscheremissisches Wörterbuch. Helsinki 1948. XII + 210 l.). Emellett Siro még Paasonen cseremisz szövegeit is sajtó alá rendezte (Tscheremissische Texte. SUST[1939]. XVI + 251 l.). A cseremiszek vallásáról és kultuszáról írt dolgozata jelenik meg egyedül életében cseremisz vonatkozású művei közül (KSz 2[1901]: 30—38, 122—133, 198—210).
  5. Osztják. E területen fő műve a K. Donnertől összeállított és publikált nyelvjárási szótár (Ostjakisches Wörterbuch nach den Dialekten an der Konda und am Jugan. Helsingfors 1926. XXIV + 334 l.). Maga adja ki az osztják nyelv török jövevényszavainak feldolgozását (FUF 2[1902]: 81—137). Déli osztják szöveggyűjteményét Vértes Edit látta el német fordítással és öt kötetben jelentette meg, az I. kötet társszerkesztője K. F. Karjalainen (Südostjakische Textsammlungen. Helsinki 1975 [256 l.], 1980 [290, 345, 305, 195 l.]).
  6. Magyar. Gombocz Zoltán korszakalkotó jövevényszó-tanulmánya után egy évvel lát napvilágot A magyar nyelv régi török jövevényszavai c. munkája (NyK 42[1913]: 36—68). Érdekes, hogy a magyar szerző műve Finnországban (SUST 30[1912]), a finné pedig minálunk jelent meg. Paasonen másik nyelvünket érintő írása történeti alaktani (A magyar ablativus-rag eredete. Nyr. 42[1913]: 5—7).
  7. Turkológia: csuvas és tatár. Legjelentősebb csuvas terméke a Csuvas szójegyzék (Vocabularium linguae Cuvašicae) (NyK 37—38 melléklete [1908]. VII + 244 l.), amely török fordításban is megjelent (Çuvaş sözlüğü. İstanbul 1850. IX + 220 l.). A csuvas szokásokkal és népköltészettel foglalkozó értekezését E. Karahka és M. Räsänen adta ki (SUST 94[1949]. VI + 381 l.). Paasonen a török nyelvek közül először a tatár nyelvjárásokat tanulmányozza (KSz 3[1902]: 45—54), és tatár dalokat közöl (SUSA 19[1901]/2. IX + 67 l.). Miser népköltési gyűjteményét E. Karahka (SUST 105[1953]. 136 l.), tatár dalait és nyelvjárási szójegyzékét Kecskeméti István jelentette meg (SUSA 63[1962]/4. 23 l., ill. SUSA 88[1965]/3. 47 l.).
  8. Lexikográfia. Lényegében Paasonen nevéhez fűződik az első mordvin szófejtő szótár, ugyanis említett kresztomátiájának szójegyzékében megadja egy sor szóelemének eredetét. Az 1990-es években megjelent, idézett mordvin nyelvjárási szótárában elsősorban a török és az orosz jövevényszavaknak jelzi etimológiáját. Mindezek mellett a tudós egész életművét áthatja a szófejtés szeretete (első szófejtő cikke: Etymologische streifzüge. FUF 2[1902]: 184—191). A készülő Gombocz—Melich Magyar etymologiai szótárához számos szavunk eredetével foglalkozik (NyK 38[1908]: 267—272, 39[1909]: 346—348, 40[1911]: 354—356, 41[1912]: 377—380 (e kérdésről ld. Kiss Lajos: Etimológiai vizsgálatok Magyarországon a múlt század közepétől 1920-ig. In: Szathmári István (szerk.): Tanulmányok a magyar és finnugor nyelvtudomány történetéből (1850—1920). Budapest 1970. 55—56). Emellett – csak a magyar lexémát megadva szócikke címéül – KSz 5[1904]: 158—159, NyK 37[1907]: 335—336, Nyr 41[1912]: 35—36, 43[1914]: 277—278). A finnugor nyelvek török elemeivel gyakran foglalkozik (magyar: KSz 3[1902]: 232—-244, votják: NyK 32[1902]: 257—270; a Kazany városnév etimológiája: FUF 6[1906]: 111—114), sőt még az óegyházi szláv ősi bolgár elemére is rámutat (Wörter und Sachen 6[1914]: 143—144). Anyanyelvének szókészlete is természetesen sűrűn foglalkoztatja (FUF 6[1906]: 120, 238—241, Aika 1[1907]: 186—194, NyK 37[1907]: 14—21, SUSA 30[1913]/22. 7 l., Virittäjä 19[1915]: 58—60, 21[1917]: 111—112). A finnségi nyelvek balti jövevényszavai között néhány művelődési szót vizsgál meg (Sumalaisen Tiedeakatemian Esitelmät ja Pöytäkirjat 1909/1: 16—17, Virittäjä 21[1917]: 11—13). A mordvinnak – és a terület más finnugor nyelveinek – iráni elemeit számos esetben tárgyalja (NyK 27[1897]: 121—123, FUF 8[1909]: 72—74, 75—77, FUF 9[1909]: 120—122; vö. SUSA 23[1906]/24. 7 l.).

E teljesítmény mennyiségileg is lenyűgöző. Mordvin népköltési gyűjteménye – mint szó volt róla – több mint 4000, mordvin nyelvjárási szótára 2700, déli osztják szöveggyűjteménye közel 1300 lap, valamennyi általa és utódai által megjelentetett munka terjedelme 12 000 oldal körül mozog, ami akkor is szinte utolérhetetlen teljesítmény, ha figyelembe vesszük, hogy terjedelmes e műveknek tőle független fordításanyaga.

Heikki Paasonen munkássága jóval alaposabb méltatást igényel.

 

Zaicz Gábor

Reply