Rusvai Julianna: Pápay József munkássága
Pápay József munkássága [1]
A százéves jubileumát ünneplő debreceni Finnugor Nyelvtudományi Tanszék első professzora Pápay József volt. Az ő nevét említve először szibériai kutatóútja jut eszünkbe, amelynek során megfejtette Reguly Antal osztják gyűjtését. Ebben az írásban nemcsak kutatói, hanem tanári munkásságáról is megemlékezünk.
Pápay József 1873. július 1-jén született a Komárom megyei Nagyigmándon. 1885 és 1892 között Pápán diákoskodott, majd a Budapesti Királyi Magyar Tudományegyetem hallgatója lett. Egyetemi tanulmányai során nyolc féléven át hallgatott latin és francia filológiai, magyar irodalomtörténeti, esztétikai és magyar nyelvészeti előadásokat, de főként a magyar nyelvtudományi és a finnugor összehasonlító nyelvészeti tanulmányokban mélyült el.
Simonyi Zsigmond előadásain ébredt fel benne a lelkesedés Reguly tevékenysége iránt. Már ekkor gyakran lapozgatta az Akadémia levéltárában a hagyaték érthetetlennek tűnő sorait, és megfogalmazódott benne a szövegek megfejtésének gondolata. Ekkor még nem is sejthette, milyen hamar lehetősége nyílik álma megvalósítására.
Már 1896-ban szóba került Pápay neve a III. Zichy-expedíció nyelvész tagjaként, a megbízásra csak 1897-ben került sor. Kutatótársai (Jankó János néprajztudós és Pósta Béla archeológus) már hónapok óta előtanulmányokat folytattak, amikor 1897. december közepén Pápay is megérkezett Pétervárra. Orosz nyelvi tanulmányokon kívül múzeumokban, könyvtárakban kutatnak a magyar szakemberek.
1898 márciusában rövid időre Helsinkibe utazott Pápay, itt találkozott több neves finn szakemberrel, többek között Emil Setälä, Heikki Paasonen, Kustaa Karjalainen, Yrjö Wichmann, Julius Mikkola és Otto Donner tudósokkal.
1898 márciusának végén az expedíció tagjai Tbilisziben tartanak megbeszéléseket az odaérkező mecénással, Zichy Jenő gróffal. Mint ismeretes, Zichy Jenő előző két útját sok kritika érte, így a harmadik megszervezéséhez jóval körültekintőbben látott hozzá. De így is grandiózus útvonalat tervezett. Szándéka szerint az expedíció valamennyi (összesen tíz) tagja együtt utazott volna, elkísérték volna Kínába is a grófot. Időközben ez a terv sokat módosult (heves viták következményeként), és a magyar tudósok önálló kutatóutakra indulhattak.
Pápaynak lehetősége adódott egy rövid kitérőt tenni Kazanyba, majd a csuvasok földjére, ahol a magyar nyelv ótörök eredetű jövevényszavainak kutatása érdekében végzett gyűjtést.
Elsőként Pápay indul önállú gyűjtőútra: 1898 júniusában Szibériába. Első kényszerű tartózkodási helye Tobolszk, ahol arra a hajóra vár, amely továbbvinné Obdorszk felé. Itt összetalálkozik K. Karjalainennel csaknem három hétig együtt búvárkodnak a múzeum könyvtárában.
1898. augusztus közepétől több mint hat hónapon át főként Obdorszkban tartózkodik, ahonnan mintegy kétszáz kilométeres körzetben gyűjtőutakat tett az osztjákok szállásterületeire. A zord idő ellenére is bejárta az Obdorszk környéki falvakat, nyelvrokonaink bizalmukba fogadták, sikerült tőlük meséket, énektöredékeket lejegyezni.
Rendkívül gazdag néprajzi és nyelvészeti anyagot sikerült gyűjtenie, azonban szomorúan vette tudomásul, hogy adatközlői nem tudnak olyan archaikus énekeket mondani, amilyeneket Reguly lejegyzett. Simonyi Zsigmond kérésére az Eötvös kollégium négy tagja lemásolta Reguly négy hősénekét, ezeket 1897. november végén indították útjukra, az izgalommal töltött várakozás hosszú hetei után Pápay csak 1899. január 14-én jegyezhette be naplójába: „…a várva várt szövegek mégis csak megérkeztek.”[2]
Február végéig megfejtette adatközlőivel a Reguly-hősénekeket, majd hazatérve az Akadémia kézirattárában heverő többi archaikus szöveget is sikerült értelmeznie.
Obdorszkban megismerkedett az ottani orosz misszió tevékenységével is. Naplóiban, leveleiben gyakran megemlékezik János atyáról, aki az őslakos gyerekek számára tankönyveket is írt, valamint Irinarh atyával (polgári nevén Semanovszkij), akit a városi könyvtár létrehozójaként tartanak számon. (A misszióval, illetve a szibériai úttal kapcsolatban sok érdekes fénykép is található a debreceni hagyatékban, ezek rendszerezését, a jegyzetek magyarra fordítását A. Molnár Ferenc végezte el.)[3]
A misszió szempontjából fontos eseményen vett részt Pápay 1898. október 2-án, amelyről így emlékezett meg naplójában: „Ma volt a misszionárius iskola megnyitása. János atya [Joan Jegorov] meghívott erre az ünnepélyre. Négy tanítvány. (Egynek az apja és anyja is ott volt.) Az imádságot osztják nyelven mondották és énekelték… A szentelés. Az osztják nem igen érdeklődött, szemügyre vette az egyes tárgyakat, padokat stb. Hogy jobban lássa, még le is hajolt… a szenteléskor elnevette magát, mikor a pap megfecskendezte a szentelt vízzel… Az ünnep lakomával végződött.”[4]
1898. november 5-én este a misszió egyik tagja, János atya későn este meglátogatta Pápayt, aki erről a következőket jegyezte fel: „Sokáig elbeszélgettünk. Az osztják iskolás gyermekek száma megszaporodott, összesen 7. Tegnap hoztak egyet, már tavaly is tanult. Kedvetlen volt, nem akart maradni, az öreg apja erőszakkal hozta ide.”[5]
Zichy eredeti tervében Pápaynak 3-4 hónapot kellett volna töltenie a baskírok között (bizonyítandó a magyar nyelvvel való rokonságot). A baskír útból aztán csak annyi lett, hogy Pápay hazatérőben átutazott az általuk lakott területen. A kezdetben a török–tatár rokonságért lelkesedő Zichyt – úgy tűnik – teljesen sikerült meggyőznie Pápaynak. Erről vall a gróf beszámolója: „A magyar összehasonlító nyelvtudomány pontosan megállapította, hogy a magyar nyelv finn-ugor eredetű, még pedig az osztják és vogul nyelveknek legközelebbi rokona.”[6] „… minthogy Reguly és Munkácsi a vogul nyelv kutatását már elvégezték, ez azt jelenti, hogy immár az osztják nyelvvel kell tüzetesen foglalkozni, hogy pontosan megállapítható legyen ezen nyelv viszonya egyfelől a vogulhoz, másfelől a magyarhoz.”[7]
Pápay 1899. július 9-én tért haza. Tevékeny évek következtek: Pápay beszámolókat tartott utazásáról, elért eredményeiről, gyűjtésének egy részét publikálta. Ennek talán legjelentősebb darabja az Osztják népköltési gyűjtemény (1905). Az Akadémia könyvtárában kapott állást. Ennek az időszaknak egyik jelentős hozadéka, hogy megtalálta Reguly naplóját, amelyben leírja útvonalát.
1908-tól 1931-ben bekövetkezett haláláig Debrecenben élt. Közel egy negyedszázadig tevékenykedett a debreceni felsőoktatásban: 1908-tól a Református Főiskola bölcsészeti akadémiáján oktatott, 1914-ben pedig az akkor alakult állami egyetemre került, és egészen haláláig a Magyar és Finnugor Nyelvészeti Tanszék élén állt.
Debrecenben a felsőoktatás a XVI. század közepén kezdődött a Református Kollégium megalapításával. Hosszú ideig két akadémiai tanszak létezett: a jog és a teológia. Majd 1908-ban megkezdte munkáját a bölcsészeti akadémia négy tanárral és hat elsőéves hallgatóval. A négy tanár közül kettő ekkor került a főiskolára: Pápay a magyar nyelvészeti, Darkó Jenő pedig a klasszika filológiai tanszékre.
Pápay oktatott tárgyait pontosan nyomon követhetjük a Debreceni Református Főiskola akadémiai tanszakainak évkönyveiben. Minden héten nyolc órát tartott, ami félévente négy, néha öt tárgyat jelentett. Ezek a következők voltak: régi magyar nyelvemlékek olvasása, a XI–XV. századi magyar nyelvemlékek ismertetése, rendszeres magyar nyelv: I. szóképzés, II. névszóképzés, III. szóragozás, IV. mondattan, V. összetett mondat. Továbbá: a finnugor népek és nyelvek ismertetése, osztják nyelv, bevezetés a finnugor összehasonlító nyelvészetbe, finn nyelv, finn nyelvtan, finn olvasmányok haladóknak, finnugor nyelvészeti gyakorlatok, karjalai nyelv, finn mondattan és olvasmányok, a Kalevala olvasása és magyarázása, magyar nyelvészeti gyakorlatok szeminárium, finnugor összehasonlító hangtan és alaktan, a magyar nyelv jövevényszavai, összehasonlító magyar nyelvtan, magyar nyelvjárások. Ugyanezeket a tárgyakat tanította később az egyetemen is.
A debreceni egyetem 1914 őszén kezdte meg működését. Az előzményekhez tartozik, hogy egy protestáns egyetem alapításának gondolatát már 1874-ben megfogalmazták a tiszántúli egyházkerületi közgyűlésen. Azonban az egyház anyagi gondjai miatt kénytelen volt lemondani erről a tervről, és 1905-ben a Tiszántúli Református Egyházkerület — mérlegelve a valós lehetőségeket — elfogadta az állami egyetem létrehozását. Ezzel azt is vállalta, hogy az évszázadok által gyűjtött szellemi tőkéjét a leendő intézményre hagyományozza. 1914 márciusában kezdetét vette az építkezés, amely évtizedekig tartott, az egyetemi oktatás azonban már 1914 őszén megkezdődött a város különböző helyszínein. A 28 tanszékre kinevezett egyetemi tanár közül korábban 17 a debreceni Kollégium akadémiai tagozatának tanára volt, köztük volt Pápay is. Hivatalosan 1914. augusztus 26-án nevezték ki. Ő volt az első egyetemi oktató, aki akadémiai tagsággal rendelkezett. Simonyi Zsigmond is az elsők között (1914. október 1-jén) köszöntötte ez alkalomból Pápayt: „Gratulálok az egyetemi tanársághoz és soká tartó sikeres működést kivánok. Örömmel emlékszem rá, mikor Zichy Jenő betoppant hozzám s kérdezte, ajánlhatom-e Pápay Józsefet utitársul. Már akkor meg voltam győződve, hogy ez az út tudományunknak nagy hasznára lesz.”[8]
Pápay ekkor már számos szakmai és tudományos társaságnak a tagja volt: az MTA levelező, a Nyelvtudományi Bizottság rendes tagja, a SUS levelező tagja, a Magyar Nyelvtudományi Társaságnak és a Magyar Néprajzi Társaságnak választmányi tagja.
1914-ben a háború miatt késve kezdődött az oktatás. Október elsején volt az évnyitó ünnepség, és csak október 6-án tartották meg az első előadásokat alig több mint harminc bölcsészhallgató részvételével. (Az egyetem felépülésére még évtizedekig várni kellett: hiszen elsőként az orvostudományi kar felvételi épülete készült el 1918-ban, az egyetem központi épületének alapkőletétele 1927. június 3-án történt meg, majd 1932. május 15-én adták át, és itt kapott végleges helyet a bölcsészettudományi kar.)
Pápay 1914-től 1931-ig egyedül látta el a tanszéki feladatokat: magyar, finnugor és általános nyelvészeti előadásokat tartott. „Előadást, sőt szemináriumot is rendszerint csak a professzor maga tartott a humán szakokon, sokszor két évfolyamnak egyszerre.”[9] Pápay előadásainak anyaga is megtalálható Debrecenben.[10] A hatalmas terjedelmű kéziratkötegek igen alapos munkát tükröznek, rendkívül időigényes és precíz előtanulmányokról tanúskodnak.
Arról is meggyőződhetünk, hogy Pápay oktató munkája során többször is átdolgozta óráinak anyagát, mindvégig figyelemmel kísérte a megújuló szakirodalmat. A feldolgozott tanulmányok adatait mindig pontosan följegyezte. Pápay egyik kedvelt témaköre a mondattan volt. Előadásmódját a történelmi szemlélet jellemezte. Például a nyelvjárások bemutatásában[11] nagy figyelmet szentelt a történelmi események szerepének a területi nyelvváltozatok létrejöttében, ismertette a nyelvjárási jelenségek nyomait a kódexekben. Nyelvünk szókincsének bemutatásában[12] a török eredetű szavakkal kapcsolatban kitér a török-tatár nyelvcsaláddal való rokonítási kísérletekre. Széles látókörű tájékozottsággal rendelkezett, s az erre való törekvést igyekezett átplántálni tanítványaiba is: A Bevezetés a Kalevala olvasásába című tantárgy keretében kitért az első finn népköltészeti közlésekre, foglalkozott a 19. századi finn népköltészeti gyűjtő mozgalmakkal, a Kalevalát ért kritikákkal, a szampó szó lehetséges magyarázataival is.
Az egyetemen Pápay tehát gyakorlatokat és a szemináriumokat is vezetett, és a vizsgáztatás is az ő feladata volt. Csak 1928-tól dolgozott mellette egy-egy díjtalan gyakornok, aki azonban az oktatásban nem vett részt.[13] Az egyetem első tanévében (1914/15) Pápay prorektor lett, és ezzel a funkcióval együtt járt a könyvtári bizottság elnöksége is. A bizottság fő feladata volt az egyetemi és a kollégiumi könyvtár egyesítésének kidolgozása. Végül is a sok tervezet és javaslat ellenére sem sikerült megvalósítani a célt, az egyetem önálló könyvtár létesítésébe kezdett.
Már 1915 januárjában létrejött a Középiskolai Tanárvizsgáló Bizottság, amelynek Pápay magyar és finnugor nyelvészetből vizsgáló biztosa. Ez a bizottság adhatott tanári képesítést. A próbatanításokon a professzorok általában megjelentek, ezzel is éreztetni óhajtották a tanárképzés jelentőségét.[14] Ez nyilvánvalóan újabb elfoglaltságot jelentett Pápay számára is.
Pápay lett az egyetem első díszdoktora, 1915. december 18-án avatta az egyetemi tanács a bölcsészeti tudományok „honoris causa” doktorává. Erről az eseményről az egyetemi ifjúság által szerkesztett lap is megemlékezett: Pápay tudományos érdemeinek ismertetése után a cikk írója így folytatja: „Tudós asztalánál való munkássága eredményét, szaktudománya anyagát istenáldotta tehetséggel tudja tanítványaival közölni. Közvetlensége csodálatosan lebilincselő. A száraznak keresztelt rettenetes nyelvtudomány nem lesz persze ajkán sem lágyan folyó mesévé. De benne lüktet előadásában az élet, érdekfeszítő a folyás, mert a hallgatóságnak előtte él a nyelv, vonul fel a tudományos kutatás. Intellektuális élvezet a társaságában eltöltött idő, akár órán, akár a szűkebb környezetben.”[15]
Tanári pályáján sok hallgatóval bensőséges kapcsolatot alakított ki. Erről vallanak a hagyatékban megmaradt egykori tanítványok levelei, üdvözlőlapjai.[16] Néhány kiváló hallgatója tőle kapta az indíttatást tudományos pályáján, többen Pápay hatására kezdtek el nyelvészeti kutatómunkát végezni.
A tanítványok közé tartozott Papp István is, aki később hosszú ideig (1952–1972) állt a Magyar Nyelvészeti Tanszék élén, és munkálkodása szintén meghatározó volt a tanszék történetében. Papp István irodalomtudósi pályájáról mondott le Pápay hatására. Erre így emlékezett vissza: „Már gimnazista koromban céltudatos, szakszerű munkával készültem az irodalomtudós pályára… S mégis amikor 1920 őszén beiratkoztam a debreceni egyetemre, s az első nyelvészeti előadást meghallottam, ez elegendő volt ahhoz, hogy minden addigi tervezgetésem halomra dőljön, s az irodalmár csillogó, díszes útja helyett a nyelvész kopárnak tetsző s nem egyszer tövises ösvényét válasszam.”[17] Tanulmányainak első félévében osztják nyelvet is hallgatott Pápaynál. Magával ragadta tanárának előadásmódja: „Eszmék megszállottja volt. Szeme ragyogásában, eleven mozdulataiban, egész valójában a belső tűz izzását lehetett érezni. Sajátos atmoszféra övezte lényét. Nem a mának s nem a mában élt, hanem örök értékek megvalósulásáért küzdött. Csak ilyen ember léphetett a Kőrösi Csoma Sándorok, a Reguly Antalok nyomába.”[18]
Sok tanítványt Pápay ízes előadásmódja vonzotta: „Kartársainak és tanítványainak elbeszéléséből tudjuk, hogy az általa vezetett és nevelt egyetemi ifjúságot bölcsessége, szeretetreméltó jósága mellett főképpen… a tiszta, zamatos magyar nyelv ragadta meg leginkább.”19
1916 és 1931 között Pápayhoz 56 szakdolgozatot nyújtottak be. Ebből hét finnugor témájú, méghozzá hat az osztják, egy pedig a lapp nyelvvel foglalkozik. A magyar nyelvészeti dolgozatok közül huszonkettő nyelvtörténeti jellegű, legtöbbször egy nyelvemlék (általában mondattani) elemzése. Sok hallgató tanulmányozott valamely nyelvjárási kérdést, többen egy-egy író nyelvi sajátosságait, esetleg nyelvészeti tevékenységét elemezték.
Természetesen Pápay minden hallgatójából nem lett mesterét követő nyelvész, de a hozzá írott sorok azt tanúsítják, hogy egyénisége általában nagy hatással volt rájuk. Tanítványainak ragaszkodását, tiszteletteljes szeretetét bizonyítja a több tucatnyi üdvözlő képeslap, segítségkérő vagy tudósító levél, amelyek gyakran ilyen aláírással zárulnak: „hálás tanítványa” vagy „szerető tanítványa”.
A volt tanítványok közül négyen doktoráltak Pápaynál, illetve Fazekas Jenő nyilvánvalóan Pápay útmutatásai alapján készítette dolgozatát, amelynek megvédésére Pápay halála után egy évvel, 1932-ben kerülhetett sor. Így hárman dolgoztak obi-ugor témán (Ambrus Ilona, Kopányi Mária és Fazekas Jenő).
Fazekas lett később a Pápay-hagyaték gondozója, majd sajtó alá rendezte és 1934-ben kiadta tanárának a medvekultusszal kapcsolatos hátramaradt gyűjtéseit és tanulmányát, valamint a hagyaték listáját (Északi-osztják medveénekek). A róla szóló ismertetésében Zsirai egyszerre fejezte ki elismerését a tanár és a diák iránt: „a lelkes dolgozaton visszatükröződik az a tisztelet és szeretet, amelyet Pápaynak környezetében, munkatársaiban és tanítványaiban sikerült fölébresztenie”[19] (Zsirai 1935: 389). Pápay családtagjai szerették volna, ha Fazekast jelölik ki a Pápay-hagyaték feldolgozására, de az Akadémia elzárkózott e kérés elől.
Több finn tudóssal még oroszországi kutatóútja alkalmával ismerkedett meg Pápay, közülük szorosabb barátság fűzte U. Sirelius néprajztudóshoz és K. Karjalainen nyelvészhez. A finn kapcsolatok tovább éltek főként levelezés formájában. Néhányan pedig hosszabb-rövidebb ideig vendégeskedtek Pápaynál. Karjalainen egy egész hónapot töltött Pápay családja körében 1910-ben a Nagyigmánd melletti Szentmihálypusztán. H. Paasonen 1911-ben, Y. Wichmann 1925-ben, A. Kannisto 1930-ban látogatta meg Pápayt Debrecenben magyarországi tartózkodása során.
Pápay tevékenységét tanulmányozva megbizonyosodhatunk arról, hogy nemcsak kutatóként, hanem tanárként is rendkívül elismerésre méltó munkát végzett. 1931-ben váratlanul hunyt el, hagyatéka (publikálásra előkészített munkái, félbehagyott írásai, gyűjtése, szótára, osztják nyelvtana, térképgyűjteménye, fényképek, naplói, levelezése) még hosszú évtizedekig adott munkát az őt követő kutatók nemzedékeinek.
[1] A “Száz éves a finn- és finnugoroktatás Debrecenben” c. centenáriumi konferencián március 6-án elhangzott előadás szerkesztett változata.
[2] R 1673/VI (Pápay József kéziratos debreceni hagyatéka a Tiszántúli Református és Kollégiumi Nagykönyvtár kézirattárában R 1670–1692 számon található)
[3] R 1679; A. Molnár Ferenc (2003): Pápay József oroszországi (szibériai) fényképgyűjteménye. Ünnepi kötet Honti László tiszteletére. Szerkesztette Bakró-Nagy Marianne – Rédei Károly. Budapest. 309–314.
[4] uo.
[5] R 1673/IV.
[6] Zichy Jenő (1899): 23. Zichy Jenő gróf oroszországi és keletázsiai expeditiójának beszámolója (1897–1899). Budapest
[7] uo. 29. l.
[8] R 1670/V
[9] Némedi Lajos (1988): A Kossuth Lajos Tudományegyetem rövid története. 1912–1987. In a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem 75 éve. Debrecen, 17.
[10]R 1681/I–XXIV
[11] R 1681/XIII
[12] R 1681/XVIII
[13] Jakab László (1990): „Magyar és Finnugor Nyelvészeti Tanszék” (1914–1952) In Jakab László Keresztes László: A debreceni magyar és finnugor nyelvtudományi tanszékek története (1914–1990). A debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem Magyar Nyelvtudományi Intézetének Kiadványai. Debrecen. 55: 7–15.
[14]Némedi uo.
[15] Simon Károly (1916): 28. Az Egyetem első doctora és az ifjúság. Az Egyetem. 1: 26–29. Szerk.: A Debreceni Egyetemi Kör.
[16] R 1670
[17] Papp István (1971): 95. Emlékezzünk régiekről. Szabolcs–Szatmári Szemle. 6: 93–100.
[18] A. Kövesi Magda (1954): 82. Pápay József (1873–1931). Acta Universitatis Debreceniensis De Ludovico Kossuth-Nominatae. 1: 73–86.
[19] Zsirai Miklós (1935): 389. Északi–osztják medveénekek. NyK 49: 388–390. (Ismertetés)
Rusvai Julianna