Pusztay János: Rokon népek napja
Rokon népek napja
Tisztelt ünneplő közönség!
- Bevezetés
Az élet írja az előadást.
Ünnepségünket, sajnos, több szomorú és nyugtalanító esemény árnyékolja be. Sokkal szívesebben beszélnék derűs eseményekről, az ünnephez méltó szép eredményekről, az élet azonban – ahogy mondani szokás – közbeszólt.
- A rokon népek fogalmának értelmezése és a magyarországi viszonyulás
A Rokon Népek Napjának megünnepléséről az észt parlament, a riigikogu, határozatot hozott, egyúttal kérve a finn és a magyar parlamentet hasonló politikai döntés meghozatalára.
A magyar országgyűlés foglalkozott is a kérdéssel, s a vita hűen tükrözte a társadalom egy részének a finnugor rokonság kérdésében képviselt véleményét. A vita során számos – politikailag jól behatárolható körhöz tartozó – képviselő tagadta a finnugor rokonságot, s így születhetett meg egy nyakatekert kifejezéssel a rokon népek napjának megünnepléséről szóló parlamenti határozat. Holott megtartható lett volna ez a közel évszázados elnevezés: legfeljebb a Kurultaj hívei a maguk népeit, mi pedig a finnugor nyelvrokon népeket ünnepeltük volna. Mint ahogy a társadalom széles rétegei, úgy a politikusok egy része sem értette meg, hogy nincs szó néprokonságról, csak nyelvrokonságról, mint ahogy nincsenek finnugor népek, csak finnugor nyelveket beszélő népek vannak. Nincs finnugor embertípus, de vannak finnugor nyelvek.
Érdekes, hogy sem Észtországban, sem Finnországban nem szégyellik, nem is tagadják nyelvük finnugor rokonságát, hiába igyekeznek Magyarországon a nyelvrokonságot ellenzők ennek az ellenkezőjét bizonyítani.
- Aktualitás
A bevezetőben említett szomorú és nyugtalanító események egyike-másika elsősorban Magyarországot és Észtországot érinti, megint mások az oroszországi finnugor és szamojéd nyelvrokonokat.
3.1. Követségbezárás
Mindenekelőtt a magyar kormány sokunk számára érthetetlen döntését kell említenem, melynek következménye a tallinni magyar nagykövetség bezárása. Ennek logikus folytatása volt az észt válaszlépés: a budapesti észt nagykövetség bezárása. Szeretném, ha tudnák, hogy a döntéssel szemben az egyetemek finnugor tanszékei Magyarországon és több, határon túli magyar tanszék tiltakozását fejezte ki, amelyhez több magánszemély is csatlakozott, köztük jómagam is. Szeretném, ha tudnák, hogy az új külügyminiszter kinevezése előtti parlamenti bizottsági meghallgatásakor párttársa, a korábbi külügyminisztériumi államtitkár, jelenleg a parlament külügyi bizottságának elnöke, felvetette a követségek bezárásának kérdését. Az azóta már hivatalba is lépett külügyminiszter-jelölt parlamenti bizottsági meghallgatásán a kérdés felülvizsgálatára tett ígéretet. Csak bízni tudok abban, hogy ez az ígéret nem száll el. Annak ellenére, hogy néhány nappal később, immár kinevezett miniszterként mintha visszakozott volna. Ha itt volna körünkben a tervezett észt delegáció, nekik is megismételném azt a javaslatot, amelyet az észt követség bezárásakor szervezett spontán megemlékezők mondtak a búcsúzó észt nagykövetnek: ne adják el a nagykövetség épületét. Bízom abban, hogy belátható időn belül újra élettel lesz teli – országaink szolgálatára és hasznára, a magyarországi észtbarátok örömére.
A magyar kormány döntése azt az Észtországot érinti,
– amely 1991. augusztus 20-án – a másik két balti állammal együtt a Szovjetunióból kilépve megásta annak sírját,
– amely a szovjet pokol bugyrából indult, s nem a viszonylagos szabadságot biztosító perifériáról, s 2004-ben velünk együtt lett az EU tagja, illetve már évek óta az euro-zóna tagja is,
– amely nem a fokozatos fejlődés útjára lépett, hanem bátran átugrott túlhaladott fejlődési fázisokat – elsősorban az informatika területén,
– amely még a bajból is előnyt tudott kovácsolni – ld. a bronzkatona ügy kapcsán kirobbant kiberháborút, s azóta ők felelnek az EU-ban a kibertérben fenyegető támadások elhárításáért.
Mindebből tanulni is lehetne, Észtország példaképül szolgálhat számos európai államnak, elsősorban nekünk. Mint ahogy az észt köztársasági elnök, Toomas Hendrik Ilves hajszálpontos elemzéseiből is tanulhatna a magyar politika az EU-val, a keleti bővítéssel kapcsolatban, annak módjairól és veszélyeiről; a közép-európai államok helyzetéről és szerepéről az EU-ban.
A magyar kormány külgazdasági okokra hivatkozva zárta be Tallinnban a nagykövetséget. Ez teljességgel megalapozatlan érv, túl azon, hogy vannak a gazdaságiak mellett legalább ennyire súlyos egyéb szempontok is. Az Észtországba irányuló magyar export tavaly 160M eurót tett ki, ez magasabb, mint a másik két balti államba irányuló kivitel (anélkül, hogy szembe akarnám állítani egymással a balti államokat). Egyébként az Észtországgal és Lettországgal folytatott külkereskedelmünk együttes mérlege jobb a Finnországgal lebonyolítottnál. Megértve a kormány nyitási törekvéseit, annyit mégis csak meg kell jegyeznem, hogy a kapcsolatok bővítése nem mehet a már meglévő és jól működő kapcsolatok rovására.
És hangsúlyozom: a külkapcsolatokat nem lehet, nem szabad csak és kizárólag gazdasági kapcsolatokra korlátozni.
3.2. A finnugor népek sorsa
A magyar–észt kétoldalú kapcsolatok leépülése után a finnugor népek zömét érintő kérdésekről kell szólnom. A közös nevező – Oroszország.
3.2.1. Észtország és Magyarország
Röviden vissza kell térnem – immár más aspektusból – Észtországhoz és Magyarországhoz.
Érezhető és érthető a nyugtalanság Észtországban az ukrajnai események miatt. Nem hiszem, hogy Putyin csupán rossz tréfaként említette, hogy „ha akarja, két hét alatt elfoglalja Kijevet”. A balti államok komoly veszélynek vannak kitéve.
Én azt sem csodálnám, ha a paksi atomerőmű-bővítés és a mögöttes – a közvélemény számára láthatatlan – mozgató rugók alapján problémamentesnek beállított magyar–orosz kapcsolatok ellenére vagy netán éppen ezért a magyar közvélemény is elkezdene aggódni jövőjét illetően.
Jó lenne végre felismerni a politika szintjén is, hogy Oroszország a története során soha nem mondott le a birodalomépítésről, ami az országon belül az egy nép – egy kultúra – egy nyelv – egy vezér elvre épül, s ezt – hol harmadik Rómaként, hol bolsevik hatalomként, de – mindig világmegváltó eszmékkel körítve folytonos területszerző külpolitikával társítja.
Ebben a törekvésében az EU – akarva vagy akaratlan – Oroszország megbízható partnerévé vált Európa energiaéhsége és az Unió bűnösen elhanyagolt energiapolitikája következtében. Kérdés, hogy az EU magja – önös érdekből – meg fogja-e védeni a közép-európai államokat (mint ahogy nem védte meg Észtországot az oroszok folytatta kiberháborúban sem – 2007-ben).
3.2.2. Az oroszországi finnugor népek helyzete
De térjünk át Oroszországba. A finnugor és szamojéd népek jövőjét kedvezőtlenül befolyásolják a népességcsökkenésről árulkodó demográfiai adatok, az anyanyelvhez való negatív viszonyulás, s nem utolsó sorban a törvényhozás Patyomkin-falvai és a valóság közti ellentét. Az orosz törvényhozás már készülődő legújabb csapása: az oroszországi nyelvtörvény tervezett módosítása. Ez a szerfölött nyugtalanító hír a legutóbbi hetekben jutott el hozzám. A törvénymódosítás – a helyi civil szervezetek véleménye szerint – az oroszországi őshonos – köztük a finnugor – nyelvek státuszát negatívan változtatja meg.
Az egyéni képviselői indítványként benyújtott tervezet csak az orosz nyelvnek hagyja meg az államnyelvi státuszt. Ez lehetőséget ad arra, hogy megszüntessék a (nem orosz) (regionális) államnyelv kötelező oktatását. Az oktatási törvény ugyanis kimondja, hogy az Oroszországi Föderációban oktatást csak a Föderáció államnyelvén garantálnak. Az őshonos népek kénytelenek lesznek az orosz nyelvet anyanyelvükként megadni, mivel nem lesz lehetőségük nemzeti tartalmú és nyelvű képzésben részesülniük. A javaslat az őshonos nyelveknek a tömegkommunikációban való visszaszorítását is célozza, mert megszünteti a hírközlő tv- és rádióműsorok önállóságát, azok már csak az orosz nyelvű híreket közölhetik saját nyelvükre szinkronizálva, megőrizve az orosz eredeti hallhatóságát.
Az őslakosság nyelvei a nemzeti-területi képződményekből kiszorulva valamiféle kulturális autonómiák nyelveivé válnak.
A hírek szerint 2013-ban az Oroszországi Föderáció szubjektumaival egyeztettek a tervezetről. A finnugor köztársaságok vezetői egyetértettek a törvénytervezettel. A tervezet emberi jogokat, ill. az Orosz Föderáció őslakos népeinek jogait sértő részéről csak Tatarsztán és Észak-Oszétia fejtett ki kritikát.
A törvénytervezet preambulumában megjelenik az „oroszországi nemzet” (российская нация) fogalma, ami már nem tartalmazza Oroszország népességének soknemzetiségű voltát és magát a „nemzetiség” fogalmat sem. A bevezetendő kifejezés tagadja a nemzeti identitást, vagyis az emberek valamely történelmileg kialakult csoporthoz való tartozásának megvallását.
A törvénytervezet, amelynek tárgyalását ez év decemberére tűzte napirendjére az Orosz Állami Duma, megteremti az őshonos nyelvek eltűnésének feltételeit.
Mindehhez kapcsolódik a hír, hogy az Oroszországi Föderáció Oktatási Minisztériuma tervezi a pravoszláv kultúra alapjai című iskolai tantárgy kibővítését, amit csak az etno-regionális komponens rovására lehet megvalósítani. A XIX. század utolsó harmadában a kazanyi professzor, Ilminszkij hasonló elképzelést valósított meg, de ő az őslakosság nyelvén tette mindezt. (Uljanov, kazanyi diák, a későbbi Lenin, sokat tanulva Ilminszkijtől alakította ki nemzetiségi politikáját, immár a bolsevizmus mint „államvallás” elterjesztése érdekében.)
- Mit lehet és kell tenni?
A nyelvrokonságból fakadóan adódnak kötelezettségek, feladatok. A nemzetközi jogi lehetőség megvannak, hiszen a nemzetiségi kérdés nem belügy, hanem azt felülíró nemzetközi kérdés.
1992-ben hathatós magyar közreműködéssel Sziktivkárban létrejött a finnugor népek világkongresszusa nevű szervezet, amely a finnugor népek közti együttműködést volna hivatva támogatni. A szervezet fennállásának első évtizedében jelentős mértékben volt képes betölteni hivatását, ám az utóbbi években egyre inkább bürokratizálódik, érdemi kérdésekkel nem vagy alig foglalkozik, és „áldásos” közreműködésével a nemzetközi rendezvényeken, mint például a négyévenként megrendezett kongresszusokon – így legutóbb 2012-ben Siófokon – egyre nagyobb arányban „megélhetési nemzetiségiek” képviselik az egyes finnugor és szamojéd népeket, olyan személyek, akik már nem ismerik őseiknek sem nyelvét, sem kultúráját. S ezt a helyzetet még az sem menti, hogy ezen a kongresszuson vált lehetővé, hogy az egyes finnugor és szamojéd népek képviselői anyanyelvükön szólalhassanak meg. De ugyancsak ezen a kongresszuson történt, hogy az egyik küldött plenáris felszólalásában engedélyt kért – és kapott –, hogy szépséges anyanyelvéről énekelhessen, s tette ezt – oroszul. Így nehezebb megvalósítani azokat a programokat, amelyek hosszú távon segíthetnék az oroszországi finnugor népek nyelvének és kultúrájának megőrzését, sőt, fejlesztését.
Hiszen hiába hirdetnénk és próbálnánk tudatosítani Oroszországban élő nyelvrokonainkban, hogy nyelvük, kultúrájuk, etnikai identitásuk erőteljesen veszélyeztetve van, ha politikai, társadalmi vezetőik sem látják a veszélyt, ha ők sem képviselik népük érdekeit, ha ők sem beszélik a népük nyelvét. Így hiába hangoztatjuk, hogy közreműködésük nélkül vajmi keveset tudunk tenni az érdekükben.
A kialakult helyzet ellenére egyre több olyan programot kell kezdeményeznünk, amelyek hozzájárulhatnak az oroszországi finnugor és szamojéd népek nemzeti öntudatának erősítéséhez. Politikai eszközeink nincsenek. A két ciklussal ezelőtti Európa Parlamentben elsősorban a magyar képviselők jóvoltából gyakran volt az EP napirendjén az oroszországi finnugor népek helyzete, az utóbbi években ez a kérdés nem érte el az EP képviselők ingerküszöbét.
Arra azonban van mód, hogy kulturális intézmények, rendezvények révén minél szélesebb körben ismertessük kultúrájukat a nagyvilágban, hogy lássák: kultúrájuk értékes, iránta mások is érdeklődnek. Fontos eszköze ennek például irodalmuk, népköltészetük népszerűsítése. Domokos Péter professzor kezdeményezése, a Finnugor Irodalmak Szövetsége egyebek között ezt a célt is szolgálja. A finnugor írókongresszusok lehetőséget nyújtanak arra, hogy az oroszországi finnugor nyelveken írók betekintést nyerhessenek az észt, a finn és a magyar irodalmi életbe, megismerjék egymás irodalmi termését, s megismerkedhessen velük az Oroszországon kívüli világ. A soron következő finnugor írókongresszust Magyarország rendezi 2015-ben, s csak remélni tudom, hogy ehhez megkapjuk a szükséges anyagi támogatást.
Az irodalom szorosan összefügg a nemzeti tudattal. Irodalom azonban nem létezik fejlett nyelv nélkül. Idézzük föl Széchenyi gondolatát: azért kell megalapítani az akadémiát, hogy lehetővé váljon a művészetek és a tudomány anyanyelvű művelése. A fejlett, a (regionális) államnyelvi követelményeknek megfelelő nyelv megteremtése és használata teszi lehetővé az anyanyelven folyó teljes körű iskolai képzést, ami egyébként Oroszországban jelenleg törvényileg lehetetlen. Csupán Tatársztán és Baskíria valósítja meg – az orosz alkotmányt figyelmen kívül hagyva – egészen az érettségiig az anyanyelven folyó képzést. A kedvezőtlen törvényi háttéren kívül a megfelelő terminológia hiánya is akadálya lehet az anyanyelven folyó képzésnek, ámbár az 1960-as évekig a nemzeti iskola intézményrendszerében sikerült megvalósítani minden tantárgy anyanyelvű oktatását. E hiányosság kiküszöbölésére a NH-Collegium Fenno-Ugricum kezdeményezésére és elvi irányításával az öt nagy oroszországi finnugor nyelven kidolgozták 10 tantárgy szakszókincsét, s néhány iskolában kísérletképpen meg is kezdték néhány tantárgy anyanyelven folyó oktatását – fél évszázados szünet után. A fentebb már említett törvénymódosítási javaslat azonban derékba törheti ezt a kezdeményezést is. A következmények könnyen beláthatók: amennyiben nem sikerül bevezetni az anyanyelven folyó teljes körű képzést, az anyanyelv tovább veszít presztízséből, folytatódik a nyelvi erózió, s a fiatalság, amely már most is eléggé negatívan viszonyul ősei nyelvéhez, áttér a többségi nyelvre. A kérdés természetesen elsősorban politikai. Ám ami a szakmai részét illeti, folytatjuk az anyanyelvű oktatás lehetőségének megteremtését biztosító nyelvfejlesztési, tankönyvkiadási programokat. Ez utóbbihoz keressük az anyagi forrásokat, ami nem lesz egyszerű dolog. (A hazai finnugor szakma már a terminológiai projektet is elutasításra javasolta az OTKA-nál, ezért voltunk kénytelenek azt Oroszországban EU-pénzből megvalósítani.) Programunk sikere esetén javíthatjuk Magyarország megtépázott presztízsét az oroszországi finnugor népek körében. Ha kudarcot vallunk, akkor presztízsünk – összevetve az észtekével és a finnekével – tovább romlik. Holott – s a hazai politikai elitnek ezt be kellene látnia – a finnugor kapcsolatok gazdasági előnyökkel is járhatnak. Üdvös volna, ha – Észtországhoz és Finnországhoz hasonlóan – nálunk is megszületne egy kormányzati szintű, a rokon népek támogatására irányuló politika, megfelelő pénzügyi háttérrel. Jellemző, hogy Finnországban egy finnugor tematikájú kiállítás katalógusára több pénzt tudnak fordítani, mint a Finnugor Népek Világkongresszusa Magyar Nemzeti Szervezete egész éves, az állam által csak cseppenként adagolt költségvetése.
- Befejezésül
A fent vázolt tevékenység nem egyszerűen csak rokon nyelvek megmentését célozza, hanem hozzájárulás is kíván lenni a világ nyelvi–kulturális sokszínűségének fenntartásához. Közismert, hogy a világon ma kb. 6000 nyelvet beszélnek, és az egy nyelvre jutó beszélők átlagos száma nem éri el a 10 000-et. Ebből következően évente több százalékkal csökken a nyelvek száma, és századunk végére eltűnhet a nyelvek fele, de akár a 80-90%-a is. Elsősorban a multinacionális államok, de valamennyiünk felelőssége a világ nyelvi–kulturális sokszínűségének megőrzése. Az ehhez való hozzájárulásról is van tehát szó. Nem kell elmenni Ausztráliába, Pápua-földre, amikor a szomszédságunkban fenyeget több tucat nyelvet és kultúrát veszély. Nem elegendő tehát csak megemlékeznünk a rokon népek napjáról, hanem cselekednünk is kell a rokon nyelvek megőrzése érdekében mind politikai, mind társadalmi és szakmai szinten.
Ez erkölcsi felelősségünk velük és a világgal szemben.
Köszönöm a figyelmet.
Pusztay János
- Csúcs Sándor: Kedves Olvasóink!
- Csepregi Márta: Szíj Enikő hetven éves