Domokos Johanna: Az uráli irodalmakkal egy multikulturális világ-/irodalom felé

Az uráli irodalmakkal egy multikulturális

világ-/irodalom felé

 

„…az irodalom a szavak használatának
legváltozatosabb példáit mutatja fel,
és emiatt a legösszetettebb verbális praxis,

melyet szükséges – számos egyéb ok miatt is –
komolyan tanulmányozni.”
[1]
Ewards Said

A huszadik század végén eljutott az emberiség oda, hogy a többség kisebbségekkel és bevándorlókkal szembeni hatalmas előnyét társadalmi szinten kiegyensúlyozza, és megszületett a multikulturalizmus. Bár minden társadalom különböző identitású csoportokból tevődik össze, az ebből származó erőviszonyok kiegyensúlyozására kevés korrigáló figyelem szentelődött. Hasonlóképp a világirodalomban. Eleve természetes, hogy a világirodalom multikulturális, mégis a nagy irodalmak sokkal nagyobb lépéselőnnyel rendelkeznek abban, hogy eljuthassanak mások vidékeire, és kifejtsék hatásukat. Nem ellentmondásos az is, hogy amióta erősödött a globalizmus, azóta még kevesebb fordítás született? Ideje lenne emiatt a XXI. századi világirodalmi mező és irodalomtudomány berkein belül egy irodalmi multikulturalizmust létrehozni, hogy ezáltal a kis irodalmak magukhoz mérten kaphassanak esélyt a világ-/irodalom és irodalomelméletek diskurzusának aktív alakítására[2].

Mivel az uráli irodalmak eddigi legfontosabb nemzetközi produkciós és recepciós fórumát maguk az uralisták alkotják, e tanulmány úgy tekinti át az általános irodalomtudományon belül az uráli irodalomtudomány lehetőségeit, hogy folyamatosan magát az uralisztika jövőjét is szem előtt tartja. Érdemes bevezetőnkben arról is említést tenni, hogy az elmúlt jó egy évtizedben a szombathelyi Uralisztika Tanszék tekinthető az uráli multikulturalitást legigazibban felvállaló tudományos műhelynek, gondolunk itt a számos tudományos és irodalmi publikáció valamint az uráli fórumok közül pl. a Minoratets Mundi többnyelvű kiadványaira, vagy a LiteratUral sorozat köteteire. És mindannyian tudjuk, hogy nagy dolgok beindításához elég egy vagy néhány karizmatikus személy (l. ez esetben Pusztay János tanár urat), de annak nagyobb méretű hatáskifejtéséhez sokunknak is hozzá kell járulnia.

A multidiszciplináris uralisztika

A komplex uralisztika, mint multidiszciplináris kutatói terület több mint 150 éves, belső és külső kihívásokkal teli múltra tekint vissza (l. Reguly Antal és M. A. Castrén alapozó, többirányú munkásságát). A kétszer annyi múlttal rendelkező, kitűnő finnugor/uráli összehasonlító és leíró nyelvészeti munkálatok ma már kiegészülnek néprajzi, őstörténeti, régészeti, folklorisztikai, antropológia, szociológiai és szépirodalmi kutatásokkal, melyek az uralisztika, mint multidiszciplináris kutatói terület egyedi jellegét mutatják fel. Hasonló kiindulópontú (azaz nyelvrokonság alapú) kutatóterületekhez mérten azt mondhatjuk, hogy az uralisztika nyelvtörténeti kidolgozottsága miatt rokon vonásokat mutat az indogermanisztikával, nyelvi, irodalmi és kulturális orientáltsága miatt a romanisztikával, pedagógiai ambícióiban pl. a germanisztikával, és remélhetőleg saját összetettségének további felkarolására inspirálja olyan, nemrég beinduló komplex tudományterület, mint pl. az interamerikanisztika, mely az irodalom, a kultúra, a médiatudományok, a nyelvészet, a szociológia, a politikai tudomány és a transznacionális történelem kereszttüzében definiálja magát. És erre a pontra tudom igazán jól elképzelni a XXI. század uralisztikáját is.

Uráli irodalomtudomány egyéb diszciplínák létrehozásának kölcsönhatásában

Az uráli irodalomtudomány sajátos példa lehetne abban a törekvésben is, melyet a romanista Ottmar Ette (2010, 11) úgy fogalmaz meg, hogy az irodalom és irodalomtudomány nemcsak bölcseleti, hanem élettudományi (c.f. life science) relevanciával rendelkezik, hisz korunk legsürgetőbb kérdéseihez sokféle megközelítést nyújt. Az uráli irodalmak globálisan és lokálisan is elemezhető multiperspektivikus, fikcionális és fikción túlra mutató horizontot tárnak elénk, miáltal reflexíven és expliciten hordozzák a kor (gyakran súlyos) társadalmi és ezzel szinkrón művészeti tüneteit, továbbá remekül érzékelik és tudatosítják az illető közösség interszekcionális kihívásait. Ugyanakkor érdemes lenne azt is szem előtt tartanunk hogy, hogyan lehetne az uralisztikát a számos egyedi diszciplínát beemelő, jelenleg alakuló TranszAreális Kutatások (TransArea Studies) részesévé is tenni, hisz az uráli népek, kultúrák esetében már nem csupán a határok felismerésének, hanem azok átlépésének, oda-vissza járásának, kulturálisan többszörösen megfogalmazott terek rétegződésének van nagy jelentősége. Miközben az uráli irodalmakat egyéb kortárs irodalom- és kultúrtudományi metodológiával megvilágítjuk, mind anyagunkról, mind módszerünkről jelentős rálátással gazdagodunk.

Ugyanakkor a „russzofón irodalom” elméletének általánosabb kidolgozásában az uráli irodalmi világok tapasztalatára, produktív és pozitív eredmények elérésére szolgáló eszközök és módszerek tudatosítására nagy szükség van. Míg a kívülről behozandó irodalmi iskolák kimondottan gazdagíthatják az uráli írók és kutatók szövegeit, addig számos belülről kidolgozható önálló eredménnyel is felléphet e terület. Gondolok itt az irodalmi antropológia uráli változatára, vagy egy etnofuturista szellemiségű irodalmi mozgalom nemzetköziesítésére, vagy az irodalom nyelvészeti analízisének (literary linguistics), a folklór és irodalom összejátszásának (literary folkloristics) sajátos változataira. Ez utóbbiban az uralistáknak azért is van lépéselőnyük, mert képzésük, figyelmük szorosan a szöveg multimediális nyelvi csatornáin, kontextuális beágyazottságának alapos ismeretén keresztül halad. A nyelvi és irodalmi mozgalom e népeknél elválaszthatatlanul kötődik kulturális kontinuitásukhoz. Mi több, az utóbb említett két módszerrel remekül lehet vizsgálni bármely mai irodalom alkotását is. A szöveg nyelvi konstituálására fordított nagyobb figyelem egyben támogatná azt a kurrens irodalmi irányzatot, mely a filológusi szakértelemnek ismét jelentős szerepet tulajdonít az irodalomtudomány területéről való pár évtizedes kivetettsége után (l. Paul de Mann vagy Edward Said kései írásait).

Az uralisták, mint a humanista demokratikus kritika szószólói

Mivel az uráli nyelvek és népek zömének az uralisztika az egyetlen nemzetközi tudományos fóruma, e területnek az indigenitude (Domokos 2004), a posztkolonializmus, a feminizmus és a multikulturalizmus körvonalazta emancipációs törekvéseket még inkább fel kell vállalnia. Hiszen minden kisebbségi helyzetben levő uráli nyelv, irodalom és kultúra erős asszimilációs folyamatnak van kitéve, mindenik(!) léte kockán forog. Témánkra szűkítve megemlítem korunk egyik multidiszciplináris uráli kutatójának, Johanna Laaksónak a parafrázisát: „Irodalmában él a nemzet” (2009, 337, l. Széchenyi István XIX. századi mondását: „Nyelvében él a nemzet.”), melyre a szó legszorosabb értelmében példa Nikolai Abramov vepsze költő vagy Karl Stalte lív nyelvű munkássága. Éppen ezért az uráli filológusoknak még inkább meg kell szívlelniük a 2003-ban elhunyt Edward Said irodalomteoretikus azon gondolatát, mely szerint a filológusnak az „ellentmondásokat felmutató vagy épp ellenzéki jellegű munkája fel kell derítse a szavak jelentéseinek a fizikai és társadalmi térben gazdagodó jelentéseit, ugyanakkor át kell emelnie a szöveget az eltulajdonítás színteréről az ellenállás aktuális színterére, el kell vinnie a továbbadásig, az olvasás- és értelmezésig, a személyestől a nyilvánosig, a csendtől a kifejtésig, a megnyilatkozásig, és ugyanígy visszafelé, miközben mi magunk saját csendünkkel, halandóságunkkal szembesülünk – … és tudás valamint igazságosság után keresünk”[2]. Ebben a vonatkozásban az uráli irodalmár munkája a kisebbségi helyzetűek, elhallgattatottak, elnyomottak, szubalternek meg(nem)írt, meg(nem)írható irodalmának köztudatba való beemelése, felemelése és támogatása a hegemoniális praxisok feltérképezését, megkérdőjelezését, pozitív és negatív eredményeik bemutatását jelenti, annak érdekében, hogy az illető irodalmi mező törvényességével saját kulturális önállóságát élvezhesse. Az egyéni és közösségi túlélést mindenképp szorgalmazó irodalmakra fordított kutatói figyelemmel a nyelvileg és kulturálisan nagyon is képzett uralisták a humanista demokratikus kritika legkorszerűbb szószólói lehetnek. Ezzel még inkább alátámaszthatnák az uralisztikának azon transzdiszciplináris tudományos területté való átminősülését (ezen a lépésen áll vagy bukik e tudomány!), amely mind elemzési tárgyának, mind saját területének a XXI. századra termékeny jövőt ambicionál. Ezzel elkerülhető lehetne az a hajlam, melyet Hanna Arendt az 1970-es Erőszakról (On Violence) szóló művében a bölcsésztudományoknak a saját és a vizsgált területükre vonatkozó el- és önpusztítására való tendenciaként, a természettudományok esetében pedig a természet és emberiség szimbiózisának szétszakításaként minősít.

A minor uráli irodalmak

Az uráli irodalmak egymáshoz viszonyított, egymásba beemelt elemzésére nagyszerű példa Domokos Péter kiemelkedő, több évtizedes, máig is páratlan úttörő tevékenysége, mely megteremtette a XX. század végére az uráli irodalomtudománynak az egyetemes irodalomtudományban való elismertségét. Ebben a folyamatban az utóbbi évtizedek számos jól képzett és lelkes képviselője is kiemelkedő szerepet játszott (pl. Raija Bartens, Dugántsy Mária, Cornelius Hasselblatt, Nagy Katalin, Pusztay János vagy Eva Toulouse). Mind a kisebbségi helyzetű mind a nemzetállami uráli irodalmak önmagukban és geopolitikai kontextusukban is többnyelvű, multikulturális irodalmak. Emellett mindegyiküknek jelentős diaszpórája van, ami a más kultúrákkal való összefonódásukat tovább erősíti, és az uráli irodalmak és uráli irodalomtudomány által lefedett jelenségek összetettségét fokozza. Az, hogy kisebbségi és nemzetállami helyzetben levőségükkel együtt az uráli irodalmak miért – a Delueze és Guattari 1975-ben javasolt terminusával élve – littérature mineure, azaz mennyire de- és reterritorizálóak, politikusak, kollektívek, szubverzívek és aszubjektívek, sürgetően külön tanulmányt igényel. Ugyanakkor sem a magyar sem a többi uráli irodalmat nem kell a helyi többkultúrájú (nem „uráli”) valóságból kiemelve elemezni, és ez egyáltalán nem enyhít kutatóterületünk uráliként való minősítésén. Így azt mondhatjuk, hogy ebben az „uráli” megnevezéssel figyelt multi-, inter- és transzkulturális, areális és transzareális dimenzióban minket az egyes irodalmi művek és folyamatok sajátos viszonyossági hálózata érdekel. E roppant izgalmas és színes irodalmak olvasói, elemzői egy olyan dinamikus térben találják magukat, melyben az irodalom nem egy unalmas, élettelen, megporosodott erőtér, hanem az élettől, az élőtől elválaszthatatlan, minket emocionálisan, intellektuálisan és etikusan is alakító közeg.

A dinamikus uráli irodalmak

Domokos Péter egyik 2003-as cikkében megjegyzi, hogy „Korábban nem jelentett hibát, sőt természetes, magától értetődő ténynek számított például mordvin vagy karjalai irodalomról szólni, nyilatkozni, írni. Újabban viszont elfogadhatatlan, mert a mondott népek, nyelvek, irodalmak voltaképp nem léteznek (a hagyományos megjelöléssel), nem képeznek egységet, több részre tagolódnak. De más népeknél sem olyan egyszerű a helyzet megítélése, mint amilyennek akár két vagy három évtizede látszott.”. Érdemes e témakörben megjegyezni, hogy a kvén és meänkieli emancipációval az uráli irodalmak körében két új irodalmi terület is körvonalazódik. Ugyanakkor minden uráli népcsoport esetében a multikulturalitás hatalmi gyakorlatából adódó sajátosságokat figyelembe véve, nagyon is szükséges az illető irodalmi mezőről[4] mint létezőről(!) beszélni, függetlenül az irodalmi művek számától vagy a mező összetettebb (pl. intézményes) kiépültségétől. Hogy némely esetben létrejöhetett egy-egy átmenetileg több-kevesebb önállósággal rendelkező irodalmi mező (pl. mari, udmurt, komi), vagy bizonyos irodalmi mezők tovább osztódtak az nagyban összefüggött és még mindig összefügg a változékony helyi kultúrpolitikákkal. Ezek nézeteinek önmércévé való beemelésétől nem minden (szub)kulturális egység tudja magát függetleníteni, azokat kreatív formákká minősíteni (pl. multikulturalista irodalmi művek létrehozásával vagy egy nagyobb, rugalmasabb kollektív tudat fenntartásával). Ugyanakkor az uráli irodalmakat nemcsak mint nemzeti mezőket, hanem mint egyetemes irodalmakat is meg kell vizsgálni. Az uráli irodalmi egységen belül remekül lehet szemléltetni az irodalom, mint művészeti ág genealógiáját, stílus- és eszmetörténeti irányzatok nagyon széles produktív hálózatát.

A civilizációk összecsapása helyett a világirodalom multikulturalizálódása

Századunkra jövendölve S. P. Huntington 1993-as A civilizációk összecsapása című cikkében azt állítja a világ nyolc nagyobb kulturális egységéről, hogy „Az emberiség nagy csoportokra való tagolódása és domináns konfliktusai mind kulturálisak lesznek… a globális politika összetűzései nemzetek és civilizációs egységek között lesznek… A civilizációk közötti határok a jövő frontvonalait képezik.[5]. Az elmúlt századforduló a Szovjetunió politikai egységének megszűnésével az uráli népek /irodalmi/ életében további gazdasági és etno-politikai kihívásokat teremtett, mellyel újabb réteg rakódik a korábbi hegemonikus praxisokra. Az uráli irodalmi kiadványok, fórumok jelentős számbeli megnövekedése úgy az anyanyelvi, mint az orosz nyelven született művek, fórumok számának gyarapodását mutatja, és emiatt egy alapos irodalmi kánonvizsgálat az orosz nyelvű térségben nagyon is várat magára (ahhoz hasonló például, ami az 1960-as, ’70-es években zajlott le Kanadában és az USA-ban). Az irodalmaknak a közösség önazonosságának erősítésében, szociális és pszichikai feszültségek kanalizálásában betöltött kulcsfontosságú szerepe tagadhatatlan. Ugyanakkor világirodalmi formátumú uráli írók egész sorának jelentkezése olyan kitűnő műveket dob a könyvpiacra, melyek globális sikereit, azaz bestsellerré válásukat csupán a gazdaság- és a fordításpolitika kiegyensúlyozatlan szervezettsége akadályozza. Ez a probléma mind az etnikai könyvpiacok erőtlenségére (még mindig túl sok nehézségbe ütközik kiadóiknak – nem kiadványaik tartalmi minőségének! – nemzetközi felzárkózása), mind a nemzetközi piacok rugalmatlanságára vezethető vissza. Ugyanakkor maga az uralisztika sem megerősödni, hanem inkább leépülni látszik a tudományos körökben való – korábban erős – képviseltségében. Ez is ugyanannyiban tudható be szakmán belüli konfliktusoknak, mint a bölcsészet valamit a tágabb tudományos világon belüli konfliktusoknak, melyek gazdasági és politikai paraméterektől erősen manipuláltak. Fontos lenne tehát, hogy mind az uráli nyelvet beszélő népeknél, mind az uralisztika, és a bölcsészettudomány valamennyi diszciplínáján belül és között is olyan win-win modellek (azaz kettős győztes, a vesztes–győztes felállás helyett) kerüljenek kidolgozásra, amelyekkel kultúrák és diskurzusaik nagyobb ökológiai egyensúlyba kerülhetnének. Egy ilyen formában megerősödött uráli irodalom és irodalomtudomány nagyban befolyásolhatná a világirodalom recepciós folyamatainak demokratizálódását, hisz ez a mező is – Huntington felosztásához hasonlatosan – jelenleg csupán néhány nagy kultúrkör befolyása alatt áll. Ebből is látható, hogy a XX. századi uralistának számos nagyon komoly kihívása van, melyekkel nagy erőtereket kell megmozgatni – tehát munkánknak mély értelme van. Ehhez kívánok e Tanszéknek további sikereket, szakmai és szakmán túli támogatottságot.

[1]   „…literature provides the most heightened example we have of words in action and therefore is the most complex and rewarding–for all sorts of reasons–of verbal practices.” Said 2004, 60. (saját ford.)

[2]   A multikulturalizmus irodalomelméleti és uráli irodalmakat érintő vonatkozásairól l. Domokos J. 2011

[3]   „…is providing that kind of finally antinomian or oppositional analysis between the space of words and their various origins and developments in physical and social space, from text to actualized site of either appropriation or resistance, to transmission, to reading and interpretation, from private to public, from silence to explication and utterance, and back again, as we encounter our own silence and mortality–all of it occuring in the world, on the ground of daily life and history and hopes, and the search for knowledge and justice, and then perhaps also for liberation.” Said 2004, 83. (saját ford.)

[4]   Az irodalmi mező terminusa az irodalmi mű és kontextuális köreinek (produkció, disztribúció, recepció valamint interlinguális és intermediális feldolgozás) jelölésére vonatkozik, bővebben l. Domokos J. 2011.

[5]   „The great divisions among humankind and the dominating source of conflict will be cultural. Nation states will remain the most powerful actors in world affairs, but the principal conflicts of global politics will occur between nations and groups of different civilizations. The clash of civilizations will dominate global politics. The fault lines between civilizations will be the battle lines of the future.”

 

Bibliográfia

Deleuze, Gilles – Guattari, Felix: 1975. Kafka: pour une littérature mineure. Paris: Les Editions de Minuit.

Domokos Johanna: 2004. Indigenitude and the Scandinavian Context. Sami – Scandinavian Contacts of the last 2000 years. Kusmienko, J. – Riessler, M. Ed. Berlin. p. 62–79.

Domokos Johanna: 2011. Differentiation of cultural interference of the (Uralic) literary field. In. J. Laakso, J. Domokos (ed.): Multilingualism and multiculturalism in the Uralic literatures. FUSA Vol. 8. p. 12–25.

Domokos Péter: 1985. A kisebb uráli népek irodalmának kialakulása, Budapest: Akadémia Kiadó.

Domokos Péter: 2003. A kisebb uráli (finnugor) irodalmakról, Magyar Napló XV/4, 20–25.

Domokos Péter: 2008. A finnugor népek irodalmának fejlődési problémái, In. Ünnepi írások Havas Ferenc tiszteletére. Urálisztikai Tanulmányok 18. Budapest, 163–167.

Ette, Ottmar: 2010. Literaturwissenschaft als Lebenswissenschaft. Eine Programmschrift im Jahr der Geisteswissenschaften. In. Olfgang Asholt, Ottmar Ette (szerk.) Literaturwissenschaft als Lebenswissenschaft. Tübingen: Narr Verlag, 11–38.

Huntington, Samuel P.: 1993. The Clash of Civilizations?, in Foreign Affairs, vol. 72, no. 3, Summer, 22–49.

Laakso, Johanna: 2006. Subjektina ja objektina. Fennougristiikka ja suomalais-ugrilaisuus, naistutkimus ja naiseus. – In: Taru Nordlund, Tiina Onikki-Rantajääskö & Toni Suutari (szerk.):Kohtauspaikkana kieli. Näkökulmia persoonaan, muutoksiin ja valintoihin. Helsinki: Finnish Literature Society. 448–461

Laakso, Johanna: 2009. Zwischen Sprache und Literatur. Gedanken zu Fragen der “finnisch-ugrischen Literaturwissenschaft.” – In: Ágoston Zénó Bernád, Márta Csire & Andrea Seidler (szerk.): On the Road – Zwischen Kulturen unterwegs. Finno-Ugrian Studies in Austria 7. Wien: LIT-Verlag. 330–339.

Laakso, Johanna – Domokos, Johanna (szerk.): 2010. Multilingualism and multiculturalism in Finno-Ugric literatures. Finno-Ugrian Studies in Austria 8. Wien: LIT-Verlag.

Said, Edward: 2004. Humanism and democratic criticism. New York: Columbia University Press.

Domokos Johanna (Bielefeld)

Reply