Csúcs Sándor: A hetedik Budapesti Uráli Műhely
A hetedik Budapesti Uráli Műhely
A januári Finnugor Szeminárium után egy hónappal a Nyelvtudományi Intézet Finnugor Osztálya újabb, ezúttal nemzetközi tudományos összejövetelt rendezett február 3-án, 4-én és 5-én. A Budapesti Uráli Műhely (= BUM) elnevezésű konferenciasorozat 1997-ben indult. Az előadások és a belőlük összeállított kötetek többnyire magyar nyelvűek voltak. A 6. BUM már nagyobbrészt angol nyelvű volt, a mostani pedig szinte teljesen az, bár néhány előadás most is magyarul hangzott el.
Nem tartozik szorosan beszámolóm témájához, mégis megemlítem, hogy az angol nyelv megállíthatatlannak tűnő térhódítását nem tartom egyértelműen pozitív jelenségnek. Elődeink a 19. században a magyar nyelvű tudomány számára megteremtették a magyar szakkifejezéseket, amelyekről lassan leszokunk, hiszen pl. a természettudományokban szinte már nem is számít tudományos publikációnak az az írás, amelyik nem angol nyelvű. Az angol a németet és az oroszt is visszaszorítja, pedig ezeknek a nyelveknek az ismerete egy finnugrista számára elengedhetetlen, ha megfelelő szakirodalmi tájékozottságra törekszik.
Visszatérve a BUM-ra, illetve a BUW-ra (Budapest Uralic Workshop), a mostani konferencia a szociolingvisztika jegyében zajlott, amit The Multilingual Uralic Speaker (= A többnyelvű uráli beszélő) elnevezés is tükrözött. A témaválasztást mindenképpen helyeselhetjük. Egyrészt mert a konferencia lehetőséget adott arra, hogy a finnugor nyelvek helyzetével, használatával kapcsolatos és az utóbbi időben szépen fejlődő szociolingvisztikai kutatások fórumot kapjanak, másrészt a fennmaradásukért küzdő kisebb finnugor nyelvek esetében ezeknek a kutatásoknak az eredményei segíthetnek a nyelv eltűnésének megakadályozásában, vagy legalább hátráltatják azt.
A konferencián húsz előadás hangzott el, huszonkét előadótól. Az előadók közül 14 volt magyar, 8 pedig külföldi. A külföldi előadók Finnországból, Észtországból, Oroszországból, Norvégiából és Ausztriából érkeztek. A szervezőket öt előadó képviselte.
A három felkért előadó a három nap reggelén szerepelt. Hétfőn Johanna Laakso a Bécsi Egyetem finnugrista professzora adott elő. Előadásának címe (The prehistoric multilingual speaker: Where and how to find traces of multilingualism with the methods of historical linguistics? = A történelem előtti kor többnyelvű beszélője: Hol és hogyan találhatjuk meg a többnyelvűség nyomait a nyelvtörténet módszereivel?) – bizonyára indokolatlanul – azt a benyomást keltette bennem, hogy a szerző valamilyen jelentős újdonságról fog beszámolni. Valójában egy megbízható tudománytörténeti áttekintést kaptunk azokról a hagyományos módszerekről (jövevényszavak, helynevek, szubsztrátum[1] jelenségek), amelyek közvetett bizonyítékául szolgálhatnak a valamikor két- és többnyelvűségnek.
A kedd reggeli bevezető előadást Fenyvesi Anna a Szegedi Egyetem docense tartotta Multilingual speakers and language revitalization in the digital age (= Többnyelvű beszélők és a nyelvi revitalizáció[2] a digitális korszakban. Az előadás pesszimista hangnem kezdődött: az előadó olyan véleményekre hivatkozott, amelyek szerint a Földön jelenleg beszélt mintegy hat ezer nyelv 90%-a kihal századunk végére. Ha ez a becslés esetleg túlzó, akkor is indokoltak azok az elméleti és gyakorlati szempontú kutatások, amelyek a veszélyeztetett nyelvekkel foglalkoznak. Több olyan skála is született, amelyek a nyelvek vitalitását, életképességét mérik. A digitális korszak, pontosabban az internet számos új lehetőséget és eszközt kínál az emberek, embercsoportok közötti kommunikációra. Olyan fórumok jöttek létre (Facebook, Wikipedia, Twitter, You Tube stb.), amelyek használatával akár néhány személy is véleményt és információt cserélhet az általa választott nyelven. A mai fiatalok számára az elektronikus média a kommunikáció természetes formája. Ez a tény váltott ki olyan megnyilatkozásokat, hogy „ami nincs a weben (a világhálón) az nem is létezik”, illetve hogy a ma beszélt nyelvek közül csak kb. 250 (4 %) marad meg a digitális világban. A különböző internetes fórumokon szerencsére a kisebb finnugor nyelvek is képviselve vannak, tehát akkor sem esélytelenek, ha a fenti (szerintem túlságosan pesszimista) jóslatok valóra válnak.
Janne Saarikivi a Helsinki Egyetem professzora tartotta a szerda reggeli előadást. Ő a témát – teljesen logikusan – a finnugor népek nyelvhasználatára szűkítette. Az előadó megerősítette, amit eddig is tudtunk, hogy a helyzet nem éppen rózsás és egyértelmű, hogy az utóbbi időben felgyorsult az oroszországi finnugor népek körében az eloroszosodás folyamata. A karjalai[3] gyerekek 1975-ben még karjalaiul beszéltek egymással az iskolában, 1982-ben viszont már oroszul. A kutatók ezt azzal magyarázzák, hogy a karjalai nyelv a beszélők tudatában a falusi, paraszti élethez kötődik. Más szóval alacsony a presztízse, és ezért nem használják. Ez a jelenség a többi oroszországi finnugor nép esetében is kimutatható. Az előadó megállapította, hogy az eloroszosodás folyamata a falusi lakosság körében is felgyorsult. Végül felsorolt néhány tényezőt, amelyek hátráltathatják a nyelvcserét. Ezek egyike a hagyományos társadalmi szerkezet és a hagyományos értékek rendszerének fenntartása. (Erre én a jelenlegi körülmények között nem sok lehetőséget látok.) A másik lehetőség, hogy a közösség tudatosan törekszik anyanyelve megtartására és modernizálására. Ez lehetne a megoldás, ha a közösség is elfogadja.
Sajnos nem mindegyik előadást tudtam meghallgatni, ezért valamint terjedelmi okokból csak általános értékelést adok róluk, illetve néhány olyan előadást említek meg, amelyek valamilyen oknál fogva felkeltették érdeklődésemet. Az előadások tudományos színvonala megfelelőnek mondható. A legtöbb előadó egy-egy uráli nép körében végzett szociolingvisztikai vizsgálódásának eredményeit ismertette. Várnai Zsuzsa a Tajmír félszigeten élő őslakos népek nyelvi helyzetét vizsgálta Dugyinka városában. Horváth Csilla a manysik körében végzett kutatásait ismertette. A magukat manysi (vogul) nemzetiségűeknek vallók száma ugyan nőtt 2002 és 2010 között (11.432-ről 12.269-re), de ugyanezen idő alatt a manysiul beszélők száma 2750-ről 938-ra csökkent. Az Ob folyó és az Urál hegység között élő északi-manysik[4] lakta területen tíz iskolában vannak manysi nyelvórák, ezeken 2012-ben 423 diák vett részt. A Hanti-Manysi Autonóm Körzet fővárosában Hanti-Manszijszkban az állami iskolákban nincs manysi nyelvoktatás, de a városban működik egy alternatív kulturális intézmény, ahol önkéntes alapon kb. 65 gyerek és fiatal ismerkedik a manysi nyelvvel és a kultúrával (kézimunka, ének, tánc).
Duray Zsuzsa 2003 és 2013 között a finnországi Sodankylä és Enontekiö településeken vizsgálta a lapp kisebbség nyelvi magatartását. Az oktatás és a kulturális élet fejlesztésének, az internetnek stb. köszönhetően javult a lapp nyelv megítélése. A megkérdezettek 77%-a (2003-ban 68%-a) a lappot részesíti előnyben (a finnel szemben). „Ez az én anyanyelvem, amit minden nap használok. Minden jobban hangzik lappul, mint finnül.” – mondta egyikük. Vagyis megfelelő módszerekkel el lehet érni az anyanyelv presztízsének növelését és ezáltal meg lehet akadályozni használatának visszaszorulását.
Magam évtizedek óta foglalkozom az udmurt (votják) nyelv kutatásával, így nagy örömemre szolgált, hogy a konferencián öt előadás is foglalkozott ezzel a nyelvvel. Salánki Zsuzsa az udmurt beszélt nyelv és az irodalmi nyelv konfliktusáról beszélt, és arról, hogyan viszonyulnak ehhez az udmurtok. Tánczos Orsolya és Asztalos Erika előadásából megtudtuk, hogy az idősebb udmurtok a tárgy + ige szórendet részesítik előnyben, a fiatalabbak beszédében a tárgy általában követi az igét. Az utóbbiak is kétnyelvűek, mint az idősebbek, de náluk általában már az orosz a domináns nyelv. F. Gulyás Nikolett és Szpesilova Júlia a passzívummal és a személytelen szerkezetekkel kapcsolatban végzett szociolingvisztikai vizsgálatot, vagy hogy életkor és nem szerinti megoszlásban a rendelkezésre álló kifejező eszközök közül melyiket részesítik előnyben az udmurt beszélők. A bécsi Christian Pischlöger arról beszélt, hogy jelenik meg a világhálón az udmurt, és hogy az internet aktív használata mennyiben akadályozza a nyelvcserét. Horváth Laura előadása is a világhálón tevékenykedő udmurtokról szólt, két blogíró véleményét mutatta be, illetve az ő udmurt szövegeiket elemezte.
Érdekes volt az észt Tiina Klooster előadása. Ő az 1989-ben elhunyt utolsó kamassz asszony nyelvében lezajlott változásokat vizsgálta.
Egy személy, Roza Makarovna Rohtimova hanti anyanyelvű közlő szövegei alapján vizsgálta Sipos Mária egy alárendelő orosz eredetű kötőszó megjelenését a hanti nyelvben. Ruttkay-Miklián Eszter a hanti nyelv más nyelvekhez fűződő kapcsolataival foglalkozott.
Összességében a konferencia sikeresnek mondható. A szervezésre sem lehet panasz, kivéve hogy a konferencia honlapján az első nap reggelén nem voltak olvashatók az előadások összefoglalói. Ma már ezek és a konferenciával kapcsolatos más információk olvashatók a konferencia honlapján: http://www.nytud.hu/buw7/
Hivatkozások
[1] Szubsztrátum: egy már kihalt nyelvből származó elemek, amelyek bekerültek az azt kiszorító nyelvbe.
[2] Revitalizáció: új életre keltés.
[3] A karjalai (karél) nyelv a finn legközelebbi rokona, az Orosz Föderációhoz tartozó Karjalai Köztársaságban beszélik.
[4] Ez az egyetlen még élő manysi nyelvjárás.
Csúcs Sándor